A történet nem mostani, hanem több mint 10 éves, de Harrelson azóta se tudja túltenni magát a Donald Trumppal töltött estén.
Bill Maher műsorában emlékezett vissza 2004-re, amikor egy jó barátja, a volt politikus és minnesotai kormányzó, Jesse Ventura elhívta szárnysegédnek egy Trumpos vacsorára New Yorkban. Trump arra akarta rávenni Venturát, hogy együtt induljanak demokrata jelöltként.
Az estéről Woody Harrelson csak annyit mondott, hogy még soha életében nem látott ennyire nárcisztikus embert, mint Trump. Végig magáról beszélt.
Brutális volt.
– mondta Harrelson.
Annyira brutális, hogy a színész nem bírta tovább és be kellett szívnia, hogy elviselje az elkövetkezendő pár órát. Egyébként Harrelson már nem szív, korábban szintén a Vulture-nek mondta el, hogy egy éve letette a marihuánát.
3.59-től érdemes nézni.
(Vulture)
Kiemelt kép: Dimitrios Kambouris/Getty Images