A spanyolok üzemszerű játékkal, mindössze egy gólt kapva jutottak el a döntőig, miközben az argentinok több meccsüket is hátrányból fordítva, az utolsó pillanatokban nyerték meg. Az egyik oldal a szervezettségben, a másik az egyéni zsenialitásban bízhat.
Hogyan jutottak döntőbe a spanyolok?
A spanyolok 0–0-s döntetlennel kezdtek Zöld-foki Köztársaság ellen, utána viszont Szaúd-Arábiát 4–0-ra, Uruguayt 1–0-ra verték. Az egyenes kieséses szakaszban Ausztrián (3–0), Portugálián (1–0) és Belgiumon (2–1) vezetett az útjuk az elődöntőbe, ahol a várakozásokkal ellentétben nagyon simán győztek 2–0-ra Franciaország ellen. A franciák brutális erejű támadósora semmilyen veszélyt nem jelentett Luis de la Fuente együttesének kapujára, amit a 0,31-es xG is igazol. A spanyolok góljait Mikel Oyarzabal és Pedro Porro szerezték.
Hogyan jutottak döntőbe az argentinok?
Az argentinok Algériát (3–0), Ausztriát (2–0) és Jordániát (3–1) legyőzve jutottak az egyenes kieséses szakaszba, ahol a spanyolokhoz képest jóval könnyebb sorsolást kaptak. Ennek ellenére Zöld-foki Köztársaságot csak hosszabbításban tudták megverni (3–2); Egyiptom ellen kétgólos hátrányból fordítottak (3–2); Svájc ellen pedig szintén túlórára volt szükségük a győzelemhez (3–1). Az elődöntőben Anglia vezetést szerzett, ám az argentinoknak az utolsó percekben ismét sikerült megfordítaniuk a párharcot (2–1).
Lionel Scaloni csapata a tizenkilenc szerzett góljából tizenkettőt a 75. perc után ért el. Az egyenes kieséses szakaszban mutatott katartikus fordításaik bizonyosan emlékezetesek maradnak, de a spanyolok ellen – ilyen helyzetben – nemigen számíthatunk hasonlóra.
Argentína eddigi ellenfelei ugyanis elkövették azt a hibát – élükön Thomas Tuchel angol szövetségi kapitánnyal –, hogy
