Az olasz válogatott régi-új edzője Roberto Mancini lett, akivel a csapat a 2021-es Európa-bajnokságon csúcsra ért. Az akkor megvillantott taktikai újításokra még ma is lehetne építeni, habár a körülmények talán az akkorinál is rosszabbak.
A futballelméleti innovációk az avétos szervezeti struktúra és utánpótlásrendszer mellett nem tudnak komparatív előnnyé válni. Cikksorozatunk első két részében (itt és itt olvashatók) bőven kitárgyaltuk ezeket a hátráltató tényezőket. Ideje azt is megvizsgálni, hogy a taktikai magasiskolájuk hogyan tartotta az olaszokat a vízfelszínen a 2020-as években. Ismerni kell az ebben rejlő lehetőségeket, mert ha majd egyszer elindulnak a rendszerszintű reformok, fontos lesz, hogy a játékkoncepció szolgálatába állítsák.
Az Európa-bajnoki cím mellett az olaszok felállítottak egy rekordot jelentő, 37 mérkőzéses veretlenségi sorozatot is, amit a spanyolok stílusosan a világbajnoki döntő megnyerésével adtak át a múltnak.
Mancini tehát igazi legenda – még a vb-s kudarccal együtt is. Lemondását a squadra azurra éléről tömören így magyarázta: személyes okokból távoztam. Ha azonban félhivatalos információkból elkezdjük összerakni a mozaikot, akkor a teljes történet kísértetiesen hasonlít a Maldini-esethez.
