Ha megengedi, kezdjük az elején: mindössze 16 éves volt, amikor légiósnak állt és a Schalke játékosa lett. Hogy figyeltek fel önre a németek?
1998-at írtunk és abban az évben az U17-es válogatottal az Európa-bajnokságon jártunk, ahol jól szerepeltünk, ötödikként zártunk. A torna után több megkeresés is jött, köztük német csapatoké is, én pedig a Schalke ajánlatát fogadtam el.
Mi döntött a gelsenkircheniek mellett?
Az intenzitás, ahogy éreztették velem, hogy engem akarnak. Egy évvel korábban nyerte meg a Schalke az UEFA-kupát az Inter ellen, és lenyűgözőek voltak a terveik, valamint az emberek, akikkel együtt dolgozhattam az utánpótlásban.
Meglehetősen fiatalon került külföldre. Volt olyan, amit nehéz volt megszokni?
Nem erre koncentráltam, inkább igyekeztem minden tanulságot magamba szívni, fejlődni, minél hamarabb megtanulni németül, önállósodni. A pályán pedig kihozni magamból a maximumot. Ehhez keményen kellett dolgozni az edzéseken, de ez sosem okozott gondot.
A Schalkénál az első csapattal készült, de a harmadosztályban szereplő második csapatban játszott. Ez egyszerűen abból adódott, hogy ilyen erős volt a keret, vagy valami más hiányzott ahhoz, hogy beverekedje magát?
Tanulságos időszak volt, mert az első csapat sztárjaitól tanulhattam az edzéseken. Akkoriban másképpen ítélték meg a fiatal játékosokat, kevesebb lehetőség jutott a számukra, én pedig egy idő után úgy gondoltam, jobban járnék, ha többet játszhatnék.
Így került aztán a belga Sint-Truidenhez. A belga bajnokság tökéletes ugródeszka volt a Bundesliga előtt?
Szakmai szempontból az egyik legjobb döntésem volt, és nagyon jól felkészített mind mentálisan, mind fizikálisan. Nagyon sokat fejlődtem, az a Marc Wilmots volt az edzőm, aki később menedzserem is lett, és a válogatottban is ekkor mutatkozhattam be.
Manapság miért nem hallani olyanról, hogy egy magyar játékos egy belga csapathoz kerül? Úgy néz ki, a topligákba nem kellenek a játékosaink, de egy olyan bajnokság, mint a belga vagy mondjuk a lengyel pont arra lennének jók, hogy valaki felépítse magát.
Mások példáját nem tudom megítélni, csak a saját tapasztalatom alapján tudok nyilatkozni, és nekem ez a döntés maximálisan bevált, ez tette lehetővé, hogy magas szintre eljussak. A belga bajnokság egyébként nincs messze a topligáktól, nagyon erős bajnokság sok tehetséggel.
A belga kitérő után visszatért Németországba, előbb a Kaiserslauternben játszott, majd a Karlsruhéban, ahol az első fordulóban, a Nürnberg ellen egyből duplázni tudott. Egy ilyen meccs után végigfut az ember agyán, hogy ezért érdemes csinálni?
Mindig nagyon szívesen csináltam azt, amit csináltam, és a Nürnberg elleni meccs után sem volt bennem, hogy vissza kéne tekintenem. Örültem a győzelemnek persze, de pár nap múlva már jött a következő találkozó. Szó sem volt arról, hogy hátradőltem volna, inkább egy új kezdetként tekintettem rá.
Itthon még irányító volt, aztán ez a poszt szép lassan kikpott a mai futballból. Jelentett bármi nehézséget ezt megszokni vagy átállni?
Serdülőben még irányító voltam valóban, aztán Németországban már muszáj volt alkalmazkodni, mert időközben a futball nagyon megváltozott, ma már nem fér bele, hogy valaki csak a támadásokra koncentrál, mindenkinek ugyanúgy ki kell vennie a részét a védekezésből is. Ez egy teljesen automatikus folyamat volt, de nekem egyértelműen a javamra vált, jobb játékos váltam tőle.
A Dortmund és a Schalke tábora finoman szólva sem kedveli egymást. Volt bármi beszólás, zrika, megjegyzés, amikor megjelent Dortmundban, hogy itt egy volt schalkés?
Nem volt semmi ilyesmi, inkább a Karlsruhe- és a Stuttgart-szurkolók között éreztem azt, hogy időnként ment az üzengetés. A Schalkéval és a Dortmunddal is nagyon jó a kapcsolatom, a gelsenkirchenieknél például tavaly jártam, amikor az UEFA-kupa-győzelem 20. évfordulóját ünnepelték.
A dortmundi időszakot lehet pályafutása csúcsának nevezni?
Az volt a legerősebb csapat, amiben játszottam. Belgiumtól indulva volt egy hosszabb időszak, amikor folyamatosan tudtam fejlődni, teljesíteni és mindig képes voltam feljebb lépni. 80 ezer ember előtt játszani egészen kivételes élmény, ez Dortmundban megadatott nekem, de a többi klubomról is pozitív emlékeket őrzök, mindegyik kellett ahhoz, hogy eljussak oda, ahova szerettem volna.
Amikor 2011-ben a sérüléséből felépülve a Dortmund kölcsönadta a kiesés elől menekülő Stuttgartnak pályafutása egyik legjobb időszakát produkálta, és végül simán összejött a bennmaradás. Amikor az embert kölcsönadják, akkor a dac dolgozik benne vagy inkább kihívásként tekint arra, hogy az új helyen is megfeleljen?
Nálam az utóbbi történt. Jó érzés volt, hogy a stuttgarti vezetők, Fredi Bobic és Bruno Labbadia bennem látták a megoldást ilyen nehéz helyzetben, és ez motivált. Nekem is jól ment a játék és a csapat is összeszedte magát, a tavaszi tabellán a harmadik helyen végeztünk, ami büszkeséggel töltött el. A következő évben hatodikok lettünk, így szerepelhettünk az Európa Ligában, 2013-ban pedig bejutottunk a német kupa döntőjébe, úgyhogy összességében a stuttgarti időszakra is nagyon jó szívvel gondolok vissza.
Mit gondol, melyik német csapat drukkereiben hagyta a legerősebb emléket, nyomot?
Ezt a szurkolóktól kellene megkérdezni, az biztos, hogy amit csak tudtam, azt beleadtam a pályán és azon kívül is.
Kilenc éven át volt válogatott, de akkor már nem volt kerettag, amikor a csapat 1986 után ismét kijutott egy nagy tornára, a franciaországi Eb-re. Ez hogy érintette?
Így alakult. Büszke vagyok, hogy 59 meccsen játszottam a válogatottban, amelynek többször is csapatkapitánya voltam. Van rengeteg jó emlékem, persze vereségek, kudarcok is becsúsztak, de ezt általában senki nem ússza meg.
Amikor 2014-ben hazajött, mi volt a legpozitívabb változás, amit tapasztalt a korábbi viszonyokhoz képest a magyar fociban?
Elsősorban az infrastrukturális fejlesztések voltak feltűnőek. A Fradinál is óriási fejlődés ment végbe, ez is kellett ahhoz hogy hazajöjjek. Ugyanúgy éreztem magam, mintha egy Bundesliga-csapatban játszanék. Ráadásul sikerült bajnokságot nyerni és háromszor is elhódítani a Magyar Kupát, szóval eredményes is volt pályafutásom utolsó szakasza.
És mi volt az, ami a legkevésbé tetszett önnek?
Nem ért igazán negatív dolog.
Az teljesen véletlen, hogy ennyire közel volt egymáshoz a két bejelentés, az öné és a szintén visszavonuló Gera Zoltáné?
Sokat beszélgettünk, nagyon jó barátok vagyunk, kölcsönösen tiszteljük egymást, de mindenki egyedül hozta meg a saját döntését.
A világbajnokság ideje alatt az M4 Sport szakkommentátoraként lehet látni a képernyőn. Hogy ízlik ez a fajta munka? Milyen visszajelzéseket kapott eddig?
Minden oldalról pozitív reakciók érkeztek. Lelkiismeretesen készülök a meccsekre, hogy érdekes információkkal szolgáljak, és az elemzésekben igyekszem más szempontból is megvilágítani egy-egy helyzetet.
Mi volt eddig a legnagyobb tanulság, újdonság a vébén szereplő csapatok játékát látva?
A legfeltűnőbb dolog, hogy a csapatok nagyon mélyen visszahúzódva a védekező munkára fektetik a hangsúlyt, ami még úgy is újdonságként hat, hogy tudjuk, jól összerakott védelem nélkül nem lehet nagy tornát megnyerni. Azok a csapatok, amelyek a labdabirtoklásra építettek, például a spanyolok vagy a németek, nem találták az ellenszerét a masszív védekezésnek. Ez a fegyelmezett játék abszolút tanulható és utat mutathat a magyar válogatottnak vagy akár a klubcsapatoknak is.
Felvételt nyert az UEFA által indított nemzetközi felsőfokú képzésre, ha ezt kipipálta, mi jöhet szóba? Az edzősködés érdekli vagy inkább a klubházban dolgozna?
Olyan munkakör jöhet szóba, amely a napi szakmai munkára és a csapat teljesítményére is hatással van. Edzői papírom már van, hiszen az A-licencet már megszereztem. Nem akarok korlátokat felállítani magam elé, az idő majd megmutatja, hova juthatok el. A lényeg, hogy jól dolgozzak, mert a pályán is mindig arra törekedtem, hogy a legjobbat hozzam ki magamból.
