Foci

NB I: új és nagy nevekkel rajtol a bajnokság

A Fradi és a Videoton nagyon belehúzott, a Mezőkövesd is átigazolási rekordot döntött, de erre aligha lesz büszke. Téli futballpiaci összefoglaló.

A magyar labdarúgás hosszú téli szünete véget ért, szombaton folytatódnak az NB I küzdelmei. Az átigazolási piacon azonban nagy volt a mozgás, így érdemes számba venni, kik és hogyan erősítették meg csapatukat?

Érdekes adalék a honi ügyletekkel kapcsolatban, hogy a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) adatai szerint 2017-ben az NB I-es csapatok összesen

7,1 millió dollárt, vagyis cirka 1,77 milliárd forintot költöttek játékosokra.

A magyar bajnokság ezzel 414 százalékos emelkedést produkált, a 2016-os 1,4 millió dollárhoz képest, valamint az NB I a a világ 35. helyet foglalja el az átigazolási listán az elköltött pénz alapján.

Fontos emellett megjegyezni, hogy a magyar klubok üzleti titokként kezelik a megállapodásokat, így az átigazolási díjak valós összegét csak a legritkább esetben ismerjük.

Az élcsapatok voltak nagyon aktívak voltak

Ferencváros:
A leghosszabban húzódó ügye a Ferencvárosnak volt: a zöld-fehérek megküzdöttek Joseph Paintsil megtartásáért. A ghánai játékosért a Genk kalapolt elég agresszívan, de végül a Fradi került ki győztesként és az ősz felfedezettje ismét a budapestiekkel edz. Emellett sikerült egy évre kölcsönvenniük Nagy Dominikot is, akit a Legia Varsónál már nem látnak szívesen.

„A Ferencvárossal ezt senki nem teheti meg!”
Orosz Pál, a labdarúgó Zrt. vezérigazgatója elég morcosnak és elszántnak tűnik őszi felfedezettjük helyzetéről szóló nyilatkozatában.

A régi-új középpályás mellett egy további érkezője volt a listavezetőnek a szerb Dejan Georgijevics személyében. A 24 éves csatár gólerősnek mutatkozott a felkészülési meccseken, de előre lehetetlen megjósolni, mennyire válhat be.

Videoton:
Komoly erősítésekkel vág neki a tavasznak a Videoton is. Óriási fegyvertény lehet a fehérváriaknak, hogy Huszti Szabolcs igent mondott és állítólag havi 50 ezer euró körüli fizetés fejében a kötött szerződést a Vidivel. A klub mellette a spanyol élvonalbeli Getafétól megszerezte azt a Stefan Scsepovicsot, aki a már Fehérváron futballozó Marko Scsepovics testvére. Ha csak fele olyan jónak bizonyul, mint Marko, bőven megérte elhozni.

Rajtuk kívül érdekes lehet továbbá az ötszörös macedón válogatott, Boban Nikolov szerződtetése is, aki a transfermarkt.de adatai szerint cirka 500 ezer eurót ér, a Videoton mégis mindössze 100 ezret fizetett érte.

Elengedte viszont kölcsönben az egyik legjobbnak tűnő, ám szépen lassan középszerűségbe fásuló tehetségét a Vidi, Ezekiel Henty tavasszal a Puskás Akadémiát erősíti majd. Távozik továbbá az alig játszó Barczi Dávid is a Vasashoz, sőt szerződése lejárta után nyáron Asmir Suljic is odébb áll, a bosnyák-magyar kettős állampolgárságú támadó a Wisla Krakkóban folytatja majd 2018 nyarától.

Rekord is született

Mezőkövesden elképesztő jövés-menés volt télen (is):

Tíz labdarúgó érkezett és nyolc távozott a klubtól, ez a legtöbbnek számít a 12 csapatos lebonyolítás történetében. Nem mellesleg másfél év alatt kereken 100 változás történt a csapat keretében.

Az érkezők közül valószínűleg Bognár István jelenti a legnagyobb erősítést, illetve kapus poszton Horváth Tamás is jó fogás lehet, de tegyük hozzá, hogy “cserébe” Tomás Tujvel újra a Videoton játékosa lett. A tavasz egyik nagy kérdése lesz, hogy az átalakított csapattal összejön-e a bentmaradás az őszi idény sereghajtójának?

További érdekes üzletek

Sokan felkapták a fejüket Rudolf Gergelyre is, aki a Balmazújvárosban folytatja pályfutását, pedig a másodosztályú Nyíregyháza színeiben egyetlen gólt lőtt 11 bajnokin. Szintén csatárposzton erősített érdekes játékossal a Haladás: a Serie A-t is megjáró Michael Rabusics nagyszerű fogás lehet Szombathelyen.

Serie A-t is megjárt csatárt igazolt a Haladás
Ezzel véglegessé vált a szombathelyiek kerete, mást már nem igazolnak.

A bajnokságból távozó játékosok közül Diósgyőrtől magatartási problémák miatt elzavart Nono lépte a legnagyobbat, a Slovan Bratislavához írt alá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik