Foci

Közel 2 milliárdot tapsoltak el a magyar focicsapatok tavaly az új játékosokra

Dajka Balázs
Dajka Balázs

újságíró. 2018. 01. 31. 14:17

Korábban a témában:

Lassan véget ér 2018 első hónapja, úgyhogy a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elkészítette a számvetését a 2017-es év átigazolásairól, ezt a Nemzeti Sport Online szúrta ki.

Ami számunkra igazán érdekes,

a FIFA a kimutatásában három országot emelt ki, ahol szignifikánsan emelkedtek az átigazolásokra fordított összegek, Japánt, Csehországot – és Magyarországot!

A FIFA jelentése szerint tavaly 7,1 millió dollárt költöttek a magyar klubok, ez 1,77 milliárd forintnak felel meg, és így az NB I a 35. helyet foglalja el az átigazolási listán az elköltött pénz alapján.

A magyar bajnokság 414 százalékos emelkedést produkált, mivel 2016-ban még 1,4 millió dollárt adtak ki a klubok az új játékosokra.

Tavaly 118 igazolást regisztráltak a magyar klubok a FIFA TMS nevű rendszerében, ez nem számít kirívó adatnak, az már igen, hogy kilenc olyan üzletet is nyélbe ütöttek, ahol legalább 300 ezer dollárt, vagyis majdnem 75 millió forintot fizetett egy csapat valakiért.

A jelentés szerint a 7,1 millió dollárt majdnem tucatnyi klub költötte el, és az is kiderül, hogy a magyar csapatok nagyobb bevételre tettek szerint az átigazolásokból, mint korábban. Erre csak azt tudnánk mondani, amit már hosszú évtizedek óta folyamatosan, ideje lenne valami eredményt is produkálni.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Budapest, 2018. július 24.
Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Miniszterelnöki Kabinetiroda Garibaldi utcai sajtótermében 2018. július 24-én.
MTI Fotó: Kovács Tamás
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.