Száz évvel ezelőtt a nehézsúlyú boksztörténelem legvadabb első menetét produkálta az amerikai Jack Dempsey, valamint kihívója, az argentin Luis Ángel Firpo.
Dempsey négy éve mondhatta magát a nehézsúly bajnokának, ám hazájában finoman szólva is felemás volt a megítélése. A részben ír és cseroki származású Dempsey 16 évesen hagyta el az otthonát, hogy aztán hobóként, tehervonatokon potyázva járja be Amerika nyugati államait. Hogy pénzre tegyen szert, bárokba betérve kihívta a helyi erős embereket, akiket aztán többnyire el is agyabugyált, majd besöpörte a fogadások után neki járó összeget.
1914-ben állt profinak, de tucatnyi meccs sem volt elég, hogy nevet szerezzen magának, így két évvel később New Yorkba utazott, abban bízva, hátha ott jobban szem előtt lesz, és jut neki néhány jövedelmező fellépés. Ám itt sem járt sikerrel, úgyhogy visszatért Nyugatra, és feleségül vette Maxine Catest.
A bokszoló karrierje végül akkor vett pozitív fordulatot, amikor egy promóter, Jack Kearns felkarolta, mert úgy érezte, hogy a jóképű, de a ringben fékezhetetlen Dempsey eladható figurája lesz a nehézsúlynak.
Ahogy jöttek a győzelmek, Dempsey felkeltette a kor legnevesebb promótere, Tex Rickard érdeklődését, aki összeeresztette őt a nehézsúly címvédőjével, Jess Willarddal. A kansasi óriás 1915-ben, egy szédületes, 26 menetes csatában lett a királykategória új bajnoka, amikor legyőzte a nehézsúly első fekete uralkodóját, Jack Johnsont.
A kihívó a folytatásban sem állt le, iszonyatos verést mért Willardra, aki a negyedik menetre már nem jött ki. Egyes források szerint eltört az állkapcsa, valamint néhány bordája, és elvesztette pár fogát, mások azt írják, megúszta törések nélkül, mindenesetre Dempsey rendesen kidekorálta az arcát az ütéseivel.
Willard sérülései miatt elterjedt a pletyka, hogy az amúgy is brutális ütőerővel rendelkező Dempsey kesztyűi ki voltak tömve valamivel, Kearns erre még rá is erősített, amikor elhintette, hogy bandázs helyett gipszréteg volt a kihívó öklén. Tegyük hozzá, Kearns ezt azok után kürtölte szét a sajtóban, hogy Dempsey kirúgta, úgyhogy ez inkább csak egy kísérlet volt az új bajnok lejáratására, mert a teóriát nem sikerült soha bebizonyítani.
A győzelem meghozta a hírnevet Dempsey-nek, mégse lett Amerika kedvence, ugyanis kiderült, hogy az első világháború alatt kibújt a sorkatonai szolgálat alól. Illetve úgy pontos, ha azt írjuk: a háború éveiben egy hajógyárban dolgozó férfi jelentkezett a hadseregnél, de felmentést kapott, mivel ő tartotta el a feleségét. A Willard elleni győzelem évében, 1919-ben aztán véget ért Dempsey első házassága, majd a válóper során kiderült, hogy a bokszoló meglehetősen silány anyagi helyzetben élt,
Ezt a stigmát egy ideig nem is tudta levakarni magáról, és amikor 1921-ben a francia Georges Carpentier ellen készült a címvédésére, a médiának hálás témát szolgáltatott, hogy a tömegek által protekciósnak és naplopónak titulált Dempsey egy háborús hőssel csap össze. A világháború előtt Európa legjobb nehézsúlyú bokszolójának számító Carpentier ugyanis pilótaként szolgált a francia hadseregben, és a legrangosabb katonai kitüntetések közül kettőt is megkapott, ami tovább növelte népszerűségét nemcsak hazájában, hanem az Egyesült Királyságban, valamint az USA-ban is.
A ringben azonban nem a szurkolók szimpátiája, hanem a technika, az állóképesség, és az ütések minősége dönt, ebben pedig Dempsey lekörözte a franciát,
Dempsey negyedszer is megvédte a címét, amikor 1923 júliusában pontozással győzött Tommy Gibbons ellen, és így jutott el a Firpo elleni meccsig. El Toro Salvaje de las Pampas, vagyis a pampák legvadabb bikája, ez volt Firpo beceneve, és az akkor 29 éves argentin – akit halláskárosodása miatt szintén felmentettek a katonai szolgálat alól, és aki akkor fordult az ökölvívás felé, amikor elbánt három betörővel, akik ki akarták rabolni a téglagyárat, ahol dolgozott – zsinórban 16 győzelemmel a háta mögött érkezett New Yorkba 1923 szeptemberében, hogy összecsapjon a nála nyolc hónappal fiatalabb Dempsey-vel.
A helyszín a Polo Grounds nevű stadion volt, ahova legalább 80 ezer ember zsúfolódott be, hogy szemtanúja legyen a nagy meccsnek. A gongszó után Dempsey egyből támadásba lendült, de Firpo – aki 11 kilóval nehezebb volt ellenfelénél, viszont nem épült fel teljesen a korábban elszenvedett vállsérüléséből – vitte be az első nagy ütést, amivel egyből féltérdre kényszerítette a bajnokot.
A közönség meglepetést szimatolva egy emberként ugrott talpra, és onnantól állva is maradt a csata végéig. Dempsey hamar kiheverte a kezdeti sokkot, és 20 másodperc múlva egy balossal leküldte Firpót, akinél jóval mozgékonyabb volt. A kihívó feltápászkodott, majd a felek folytatták a kocsmai verekedésre emlékeztető bunyót, úgy estek egymásnak, mintha minden egyes ütéssel meg akarnák semmisíteni a másikat. Dempsey tényleg elhatározhatta, hogy hamar lezárja a meccset, mert újra leütötte Firpót. Aztán újra, majd mégegyszer, hol a fejét, hol a gyomorszáját támadta az argentinnak.
Firpo azonban, ki tudja honnan, erőt merített, és ellentámadásba lendülve a kötelekhez szorította a bajnokot, egyik bivalyerős ütése pedig Dempsey állán robbant, amitől a címvédő kiesett a ringből. Egyenesen rázuhant egy, a ring mellől tudósító újságíró asztalára, és beverte a fejét az írógépbe, ami csúnya sebet okozott a tarkóján. A szabály szerint Dempsey-nek 20 másodperce volt, hogy visszatérjen a küzdőtérre, és a bíró tizennégynél tartott a számolásban, amikor a bajnok, akinek segítettek feltápászkodni, ismét ott állt Firpóval szemben.
Az argentin beszámolók nem meglepő módon nehezményezik, hogy Jack Gallagher nem számolta ki a címvédőt, de azt is megemlítik, hogy a bíró bizonyára azért döntött így, mert érvénytelennek ítélte a ringből kiesést. Firpo igyekezett meglovagolni a hullámot, és csépelni kezdte Dempsey-t, aki állta a sarat, sőt a hihetetlenül intenzív és fordulatos menet utolsó másodperceiben még vissza is lőtt két nagy ütéssel.
A szemtanúk szerint a bajnok szinte katatón állapotban volt a sarokban, egészen addig, amíg a segédei repülősó segítségével gatyába nem rázták. Bár Dempsey láthatóan koki volt a második menet kezdetén, mégis Firpo volt a rosszabb állapotban, és amikor az amerikai megkínálta néhány kemény balhoroggal, a pampák legvadabb bikája nyolcadszor is padlózott. Dempsey innentől nem adott esélyt neki, egy állcsúcsra mért ütéssel ismét leküldte Firpót, és ezzel egyben le is zárta a meccset, amelynek négy perce több izgalmat hozott, mint a korábbi négy címvédése.
A legendás meccs nemcsak New Yorkban, hanem Buenos Airesben is sokakat érdekelt, a bokszversenyeknek helyt adó Estadio Luna Parkba 2500-an váltottak belépőt, hogy halhassák a rádiós közvetítést. Akik oda nem jutottak be, azok a Palacio Barolo mellett gyülekeztek, mely akkoriban Buenos Aires legmagasabbb épületének számított. A befolyásos üzletember és újságíró, Natalio Botana két lámpát helyezett el az épület tetején, hogy így tájékoztassa az embereket a végeredményről: ha a zöld gyulladt fel, az Firpo győzelmét jelentette, ha a piros, akkor Dempsey maradt a bajnok. A lámpák kezelőjét valószínűleg Dempsey ringből kizuhanása zavarta össze, mert a zöld fény villant fel, így a helyiek hatalmas ünneplésbe kezdtek, hogy aztán idővel szomorúan szembesüljenek vele, mégis a címvédő győzött.
A dél-amerikai klasszis 1936-ban vonult vissza, a neve mellé 33 győzelem (28-at ezek közül kiütéssel aratott) és 6 vereség került. Az argentinok kedvence 1960-ban, 65 évesen halt meg, de a Firpo-legenda a mai napig él: hazájában őt tartják a helyi ökölvívás atyjának, és a száz évvel ezelőtti nagy meccs tiszteletére szeptember 14-ét a bokszoló emléknapjának nyilvánították.
A Dempsey-Firpo csata a popkultúra révén időről időre felbukkant a köztudatban, George Bellows például festményen örökítette meg azt a pillanatot, amikor az amerikai kizuhant a ringből, de több filmben, így a Rockyban is elhangzik a meccsel kapcsolatos utalás.
Dempsey-nek ez volt az utolsó sikeres címvédése, 1926-ban ugyanis kikapott Gene Tunney-tól, és bár egy évvel később összejött a visszavágó, Tunney pontozással azt is megnyerte (pedig a hírhedt maffiafőnök, Al Capone felajánlotta Dempsey-nek, hogy előre elrendezi az eredményt). Igaz, vitatott körülmények között, ugyanis a hetedik menetben 14 másodpercig volt a padlón, de mivel Dempsey nem vonult el a semleges sarokba, így Tunney-nak maradt ideje összekaparnia magát.
A Tunney elleni második vereséggel le is zárult Dempsey pályafutása, és a civil élet felé fordult. Összesen négyszer házasodott, második felesége a híres színésznő, Estelle Taylor, a harmadik az énekesnő Hannah Williams volt, de a leghosszabb ideig Deanna Piatelli mellett horgonyzott le, vele negyven évig éltek együtt.
1935-ben éttermet nyitott New York-ban, amely majdnem negyven éven át sikeresen működött,
Dempsey 1983. május 31-én, 87 évesen hunyt el. Ő volt minden idők egyik legkarizmatikusabb bokszolója, akinek a népszerűsége fénykorában a legendás baseballos, Babe Ruth elismertségét is meghaladta. Nem mellesleg az amerikai álmot megtestesítő Dempsey, aki bárokban aprópénzért verekedve indult, majd innen jutott el nem kevés buktatón keresztül a halhatatlan státuszig, örökre beírta magát a nehézsúly legnagyobb alakja közé.
