Lehet mondani, egészen jól állt a magyar kosárlabdázás 1963 tavaszán. Az MTK női csapata – a Hegedűs, Koutnyné, Pillingerné, Keszeiné, Kovács Katalin kezdő ötössel – bejutott a BEK elődöntőjébe, és igazán nem szégyen, hogy a későbbi győztes prágai Slaviával szemben alulmaradt a legjobb négy között.
A Honvéd férfi együttese szintén a BEK elődöntőjébe vágyott. Ám irdatlan szirt magasodott előtte, a legjobb nyolc mezőnyében ugyanis a hatvanas években négyszer (1964, 1965, 1967, 1968) BEK-győztes, további háromszor (1962, 1963, 1969) döntős Real Madrid volt az ellenfél, amely nagyjából azt jelentette a kosárlabdában, mint az ötvenes évek második felének európai egyeduralkodója, a nagy fehér madridi csapat a futballban.
A kosarasokat az 1962/63-as évadra amerikaiakkal erősítették meg a spanyol fővárosban. Szerződtették Cliff Luykot, a BEK-történet egyetlen kosárlabdázóját, aki hat trófeát nyert ugyanazzal a csapattal, valamint a csak három esztendeig Madridban maradó Bob Burgesst. A két tengerentúli játékos mellett ott volt a 175-szörös spanyol válogatott Emiliano Rodriguez, továbbá Lolo Sainz és Carlos Sevillano; e trió tagjai – Luykkal együtt – főszerepet játszottak a hatvanas évek Real Madridjának valamennyi BEK-győzelmében.
A Honvéd sem volt piskóta. A csapat 1957 és 1969 között sorozatban 13-szor nyert bajnoki címet, sőt hatszor (1957, 1958, 1959, 1960, 1967, 1968) százszázalékos teljesítménnyel, ugyancsak hatszor (1961, 1962, 1963, 1964, 1966, 1969) egyetlen vereséggel hódította el az aranyérmet. A legrosszabb szezonja 1965-ben volt: akkor kétszer is kikapott.
Ráadásul a Honvéd legjobbjai is „európázhattak” szépen. Czinkán Tibor, Greminger János és Simon János 1953-ban Eb-ezüstöt, 1955-ben aranyérmet nyert, és az ötvenötös budapesti kontinensdiadal hősei közt már Bencze János is ott volt.
Ám 1963. március 25-én, a Honvéd–Real Madrid párharc első mérkőzésén Simon nem játszhatott, mert eltört a keze. Mi lesz nélküle? – aggódott a publikum, amely azért zsúfolásig megtöltötte a Nemzeti Sportcsarnokot.
A Czinkán, Koczka Pál, Bencze, Greminger, Rácz János kezdő ötössel kiálló piros-fehér együttes meggyőző választ adott: az első félidőben 27:11-re elhúzott. Valósággal őrjöngött a kétezer néző, és még a szünetre is vastapssal küldte az együttest, mert az 48:37-re vezetett.
Aztán a második szakasz hetedik percében Bencze kipontozódott. A Madrid 65:65-re egyenlített, és ekkor ötödik személyi hibája miatt el kellett hagynia a pályát Temesvári Ottónak, valamint Rácznak is. Vége?
Úgy tűnt. A vendégek 87:80-ra fordítottak, majd még két és fél perccel a befejezés előtt is 95:91-re vezettek.
A Népszabadság főcíme ez volt: „Harlemi mérkőzés”. (Utalás a korszak utánozhatatlan kosárcirkuszára, a Harlem Globetrottersre.) A Népsport pedig a palánk alatti szenzációval indított első oldalán – „Bravúros hajrával, ritkán látott szép mérkőzésen győztek a Honvéd kosárlabdázói” –, noha a kosaras találkozó napján tartották a labdarúgó NB I tavaszi nyitányát, nem éppen mai érdeklődés kíséretében. Íme, a látogatottsági adatok:
FTC–Komló 3-1 (Üllői út, 30 000), Honvéd–Győr 1-2 (Kispest, 18 000), Szombathely–Vasas 0-0 (12 000), Pécs–Salgótarján 4-0 (12 000), MTK–Debrecen 2-3 (Hungária körút, 10 000), Szeged–Dorog 0-2 (10 000), Tatabánya–Újpest 2-0 (10 000). A hét meccsre hatvan évvel ezelőtt összesen 92 ezren mentek ki, az átlag 13 142-re rúgott…
Ezeknél is nagyobb szám volt a Honvéd-kosarasok pontmennyisége, a 101, amiből Bencze 26-tal, Czinkán 24-gyel, Temesvári 13-mal, az irányító Greminger 12-vel vette ki a részét. Ráadásul úgy, hogy az ellenfél sem gyengélkedett – a Népsport szerint „a Real Madrid minden tekintetben igazolta jó hírnevét” –, a Luyk (32), Rodriguez (28), Burgess (15) hármas 75 pontot számlált.
Balogh József, a Honvéd edzője azt mondta: „Nagyon hiányzott Simon. Ha a Madrid tud még ennél jobban is játszani, akkor teljesen nyílt a továbbjutás kérdése.”
Simon hozzátette: „Azt nem hiszem, hogy felgyógyulok, de mindenképpen játszani fogok Madridban, mert még egy ilyen mérkőzést nem bírok ki a cserepadon.”
A visszavágót este 11-től rendezték a spanyol fővárosban. Simon nem szerepelt, társai a szünetben 37:37-re álltak. Majd a második félidőben erősített a Real Madrid, és ugyanúgy öt ponttal (74:69-re) nyert, mint a Honvéd Budapesten.
A korabeli szabályok szerint április 2-án harmadik mérkőzést rendeztek, ugyancsak Madridban. Az Esti Hírlap helyszíni tudósítása szerint az újabb találkozót „a Honvéd nem bírta idegekkel”. A megállapításban lehetett valami, mert 62:56-os hazai vezetésnél Bencze és Judik Zoltán összesen öt büntetőt hagyott ki. (Judik – a Népstadion és Intézményei későbbi főmérnöke – szintén Európa-bajnok lett volna 1955-ben, de májgyulladása miatt nem játszhatott a kontinenstornán.)
Miután a Honvéd megrekedt, ráadásul a két játékvezető, a francia Blanchard és a svájci Raidler a Real Madrid hatása alá került, Simon levette a gipszet a kezéről, és beszállt.
Nem kértem fájdalomcsillapítót. Nem éreztem fájdalmat, annyira el voltam foglalva a mérkőzéssel.
A találkozó 77:65-ös spanyol diadallal zárult. Simon bánatosan említette: „Ha túljutottunk volna a Real Madridon, akár döntőt is játszhatnánk a BEK-ben.”
Így a csúcstalálkozót a CSZKA Moszkva és a Real Madrid vívta. A fehérek otthon 86:69-re győztek, majd Moszkvában úgy kaptak ki szintén 17 ponttal, hogy 91:71-nél José Ramón Durand az első büntetőt értékesítette, a másodikkal a gyűrű peremét célozta meg, és Burgess az utolsó pillanatban bevágta a lepattanót. A harmadik, szintén Moszkvában rendezett meccsen a spanyolok úgy jártak, mint a Honvéd Madridban, a CSZKA 99:80-ra győzött.
Húsz évvel később, 1983-ban Gellér Sándor, a Honvéd virtuóz csapatkapitánya azt mondta: „Nem szabad elindulnunk a BEK-ben. Más lenne a csapat sorsa a KEK-ben vagy akár a Koracs Kupában. Még sikerélményhez is jutnánk…”
Magunk közt azért bevallom: nekem még Gellér is „Harlem” volt.
