A szakember az M1 aktuális csatornának azt mondta, bár 2023 hagyományos év lesz egy világbajnoksággal, 2024-ben vb, országos bajnokság és Európa-bajnokság is lesz három hónapon belül, ami alaposan megnehezíti az ő dolgát is.
„Három hónapon belül három ilyen verseny nagyon durva. A váltók olimpiai kvalifikációja a 2024-es, februári dohai vb-n dől el, így bár szívem szerint azt tenném, nem tehetem meg, hogy negligálom, mert akkor a váltóink nem tudnak Párizsban indulni” – tekintett előre a kapitány.
„Milák Kristóf például őrülten szeret versenyezni, így bár én azt szeretném, hogy a 2024-es vb-n csak a váltóban induljon, egyéniben pedig a fiatalok szerepeljenek, lesznek bajaim, érzelmileg be kell majd dobni magam, hogy ő is azonosuljon azzal, ami a helyes döntés” – mondta a jelenlegi legjobb magyar úszóról a kapitány.
Milák idei évére visszatekintve kiemelte, hogy új edzőjével is két világbajnoki és három Európa-bajnoki aranyat nyert, ráadásul 200 méter pillangón újra világcsúcsot úszott, de szerinte még ennél is több van benne.
„Szakmailag a budapesti vb-döntős úszása nem volt okos, előtte beteg is volt, ami zavarta a felkészülését, ráadásul hazai medencében, hazai közönség előtti úszásban még tapasztalatlan. Milák ugyanakkor egy zseni, ők pedig bármikor bármire képesek, és biztos vagyok abban, hogy ennél még legalább egy másodperccel képes gyorsabban teljesíteni a távot” – jelentette ki a szakember az 1:50.34 perces úszásról.
A Honvéd 22 éves olimpiai bajnokáról megjegyezte, még gyorsúszó is lehet belőle, ugyanis a római Eb-n csak a világcsúcstartótól kikapva lett ezüstérmes százon, a 4×200-as váltót pedig aranyérmes helyre hozta be.
„Még nem igazán tudjuk, hogy valójában mit tud, de fogom még olyan helyzetbe hozni, hogy ez kiderüljön. Azt azonban egyelőre nem árulom el, mikor” – idézte az MTI Sós Csabát.
Minden Hosszú Katinkán múlik
Az idén Milák Kristóf, Holló Balázs, Németh Nándor, Márton Richárd összetételben szerepelt gyorsváltóval kapcsolatban kijelentette: a négyesben bármi benne van, mert négy nagyon klassz gyerek alkotja a stafétát, akiknél jól lehet variálni, ki melyik pozícióban úszik.
Az előjelek ráadásul azt mutatják, a jövőben még lehet fejfájása a váltó összetételével kapcsolatban, ugyanakkor azt egyértelművé tette: az egyéni szereplést nem áldozzák fel a váltóért, mert az úszás alapvetően egyéni sportág.
A háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinkával kapcsolatban kifejtette: az idei év előtt azt gondolta, reális cél lehet, hogy elérje a 100 érmes álomhatárt a felnőtt világversenyeken, most azonban már úgy véli, ez egyre nehezebb lesz, mert ha ez a terve, akkor
bele kell raknia három hónap olyan munkát, amit már nagyon régen nem csinált.
„A kérdés, hogy képes-e erre, és ha képes, akkor hajlandó-e megtenni. Ez rajta múlik, de ha többet nem megy vízbe, akkor is olyan karrierje van, aminek az érmeit, ha el kellene kezdeni felsorolni, soha nem érnénk a végére. Katinka túl van a zeniten, vannak más kötelezettségei, sok minden más is érdekli, ennyi idősen a test sem úgy reagál már, mint korábban, így bár látok reményt arra, hogy összejön az általa kitűzött százas cél, de jóval nehezebb dolga lesz innen, mint idén lett volna” – mondta Sós.
Három vb-arany a cél
A többi magyar versenyzőről kijelentette, örül, hogy Kós Hubert átlépte a Rubicont, és az Eb-arannyal kijött, ami a tehetségében régóta benne volt, mellette az olimpiai hatodik, Eb-ezüstérmes Mihályvári-Farkas Viktória is végleg megérkezett a felnőttek közé azzal, hogy győzni tudott 400 méter vegyesen.
„Sok úszónk nyert érmet és jutott döntőbe az ifik között is háton, pillangón, gyorson, vegyesen és váltóban is. Rég voltam ilyen nagy létszámú csapattal, ahol generációs különbségek is vannak, de jó benyomásaim voltak, kellemes út volt” – utalt vissza a kontinensviadalra a kapitány.
A jövő évi, fukoukai vb-vel kapcsolatban kijelentette, mindig az a cél, hogy túlszárnyalják az előző viadal eredményét: idén Budapesten két aranyat nyert a magyar csapat, 2019-ben Kvangdzsuban négyet, Sós pedig a kettő közötti eredménnyel kiegyezne úgy, hogy nem csak Milák nyer érmet.