Sport

„Ha a kemény magyar gyerek szócikket keresnénk, Dávid képét kellene betenni”

Verrasztó Dávid kihagyta a júniusi budapesti úszó-világbajnokságot, majd az augusztusi Eb-n második helyen végzett 400 vegyesen. Eztán gondolt egy merészet, és régi-új edzőjéhez, Fehérvári Balázshoz Ausztriába költözött. A Magyar Úszó Szövetség közösségi oldalán elég őszintén beszéltek e döntés hátteréről, okáról, múltról, jelenről, jövőről.

A 400 méteres vegyesúszásban 2014-ben, 2016-ban, és 2018-ban Európa-bajnoki arany-, 2015-ben és 2017-ben vb-ezüstérmes, Tokióban olimpiai negyedik helyezett úszó a Bécs melletti Maria Enzersdorfban található edzőkomplexumban, korábbi edzőjével, Fehérvári Balázzsal készül egy ideje. Azonban, ahogy meséli, „Ez az átmenet nem úgy zajlott, mintha otthon átmentem volna az egyik uszodából a másikba”, hiszen mire sikerült kiköltöznie és úja munkába állni Ausztriában, arra fél éve ment rá.

A költözésemnek sok oka van, nem mindegyik publikus. A lényeg, ez az utolsó lehetőségem. Azért jöttem ki és dolgozom nyolc év kihagyás után újra Fehérvári Balázzsal, mert harminc felett, ha valami nagyon új dolgot akarnék csinálni, az nem működne, mert idő sincs is rá. Ezért inkább valami nagyon hasonlóra van szükségem, mint amire korábban, feladatokban és méterszámban pedig Balázs edzései állnak hozzám a legközelebb

– fogalmazott a 34 éves úszó.

Verrasztó Dávidnak a reggeli úszásokkal ritkán van baja, és azt, hogy délutánra, a napi második edzésre már elfárad, annak tudja be, hogy nem fiatal, már nem úgy regenerálódik, mint 18 évesen.

„Mindig is szerettem úszni, szeretek gondolkodni azon, amit csinálok. Akik ismernek, tudják, hogy ez nem csak a hobbim, a munkám. Akkor is úsztam, amikor rosszul ment, és nem kerestem vele semmit. Ma már vannak mellette más munkáim, nyilván az lesz a jövő, de ettől még az uszodában megróbálom addig kihúzni, amíg értelmét látom, és nem gátolok vele senkit. Amíg meg tudok harcolni azért, hogy ne csak beússzak a középdöntőbe, esetleg a döntőbe, hanem ott normális eredményt érjek el” – jelentette ki a jelennel és a jövővel kapcsolatban.

Hogy ez az élettér- és edzőváltás, még meddig, és mire lesz elég, azt Verrasztó sem tudja megmondani. Azonban az utat látja maga előtt, mert:

„Most le vagyok maradva, ezzel tisztában vagyok. De már 25 évesen is láttam úgy, hogy semmi esélyem.

Sokszor kerültem messzebb annál, mint amit gondoltam, vártam magamtól, aztán mégis vissza tudtam kapaszkodni, mégis lett sansz. Tudom, mit tudok, és hogy mit tudok még kihozni magamból. A jövő évi vb-ig van időm, ezért lassabban építem fel magam, ebből a keszekuszaságból, amit az elmúlt két év hozott, amikor azt sem tudtuk lesz-e vb, vagy Eb. Ezért inkább visszaállok arra a rendszerre, amit korábban, 10-20 éven át csináltam.

Edző a tanítványról

Fehérvári Balázs 25 éve ismeri Verrasztó Dávidot, ak kilenc évesen kezdett nála úszni, és az utolsó nyolc évet leszámítva, 1997-2014 között felügyelte a képzését, felkészülését.

„Ha egy lexikonban a „kemény magyar gyerek” szócikket keresnénk, szerintem csak Dávid képét kellene betenni. Hihetetlen szívós gyerek és olyan akarat van benne, amely példaértékű. Bárcsak több úszó lenne ennyire kemény, aki nem adja fel. Sokat tanultam tőle. Az, hogy edzőként komolyabb eredményeket érhettem el, abban Dávid nagyban a segítségemre volt. Most ő kérte az én segítségemet, ezért meg sem fordult a fejemben, hogy nemet mondjak. Amikor 2014-ben úgy döntöttem, kicsit elég, azt is azért mondtam, mert úgy éreztem, új impulzusra van szüksége, hisz minden ember életében vannak ilyen pontok. Dávid mindig jól dolgozik, most is. Testileg egyáltalán nem 34 éves. Szívósabb. De ettől még másképp kell kialakítsuk az edzéseket, mint korábban. Még jobban figyelek a visszajelzéseire. Az a feladat, hogy közösen  megtaláljuk azokat a pontokat, ahol még lehetőség látszik arra, hogy elérjük azt a csúcspontot, ahova öt éve, a 2017-es vb-n felért (4:08,38). Terhelésben már nagy dolgokat ugyan nem tudunk kitalálni, ezért fontos, hogy például technikai, erő területén valami újat csináljunk. Számos ötletem van erre, és ő is nyitott mindenre.”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik