Sport

Olyan befutója volt a Tour de France-szakasznak, amiről a Forma-1 drukkerei is álmodnak

DAVID PINTENS / BELGA MAG / Belga via AFP
DAVID PINTENS / BELGA MAG / Belga via AFP

Tadej Pogacar és Jonas Vingegaard szinte egymás mellett tekerve ért be a Tour de France országúti kerékpáros körverseny 17. szakaszának végén.

A szakasz rövidsége miatt nehezen alakult ki szökés, végül el tudott tekerni egy nagyobb csoport, de az esélyesek csoportja nem engedhette messzire az élbolyt. Az emelkedők és a magas tempó miatt azonban apránként leszakadtak a versenyzők, az utolsó előtti hegyen a címvédőért dolgozó amerikai Brandon McNulty szakított le mindenkit, csak Vingegaard és Pogacar maradt vele.

Pogacar még a csúcs előtt támadott, ezt Vingegaard visszaverte, és mivel a lejtmenetben együtt maradtak, a döntés az 1580 méter magasan fekvő célig vezető 8 kilométerre maradt, ahol McNultyt is lehagyták. Itt aztán mindketten eszelős tekerésbe kezdtek és elképesztően izgalmas hajrában hajszolták egymást a célvonal felé. Végül Pogacar lett az első, de csak négy másodperc időjóváírással csökkentette hátrányát a végig higgadt dán éllovas mögött.

Eközben Wout van Aert behozhatatlan előnyre tett szert a pontversenyben, azaz ha célba ér vasárnap Párizsban, akkor övé lesz a zöld trikó.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik