Sport

Izland botlásával ismét Eb-elődöntő közelében a francia kézisek

KISBENEDEK Attila / AFP
KISBENEDEK Attila / AFP
Az olimpiai címvédő Franciaország 36-27-re legyőzte Montenegrót a magyar-szlovák közös rendezésű férfi kézilabda Európa-bajnokság középdöntőjének harmadik fordulójában, hétfőn a budapesti MVM Dome-ban.

Az MTI tudósítása szerint a montenegróiak eleinte létszámfölényes támadójátékkal próbálkoztak, 4-3-ra vezettek, ezután viszont egyre többet hibáztak és öt perccel később már háromgólos hátrányba voltak.

Kapcsolódó
Lesöpörte a felháborodott lengyel kézisek óvását az EHF
Hiába az egyértelmű lépéshiba, erről nem dönthet a videobíró.

Ráadásul ekkor piros lap miatt elveszítették a csapatkapitányukat: Vasko Sevaljevic védekezés közben megütötte Nikola Karabatic arcát, ezért zárták ki. Csakhamar a franciák is megfogyatkoztak, Vincent Gerard kapus a mezőnybe kirohanva sodorta ki a labdát Milos Vujovic kezéből, videózás után erre is piros lapot adtak a bírók.

Az olimpiai bajnok ekkor még nem tudott megnyugtató előnybe kerülni, sőt, a meccs negyedénél támadásban megtorpant, ez rossz lövésekben és eladott labdákban mutatkozott meg. Montenegró egyenlített, majd a franciák az egyre javuló védekezésükre alapozva újra lendületbe kerültek és a szünetben négy góllal jobban álltak.

A francia csapat a második félidő első tíz percében rendkívül összeszedett játékkal döntötte el a találkozót, nyolc góllal elhúzott, és a folytatásban sem hasonlított a játék képe az első félidőben látottakhoz (36-27).

A franciáknak egy pont kell Dánia ellen szerdán, hogy biztosítsák helyüket az elődöntőben.

Amennyiben nem jönne össze, úgy Izland is bejuthat a négy közé, ehhez Montenegrót kellene legyőznie. Az északiak egy változatos mérkőzésen szenvedtek 23-22-es vereséget a horvátoktól: az első félidőben már öt góllal is vezettek, a második félidőben öttel a rivális ment, és ugyan Izland a hajrában még fordított, végül mégis kikapott.

A világbajnok Dánia viszont már elődöntős, miután simán 35-23-ra legyőzte Hollandiát.

Férfi kézilabda-Eb, középdöntő, I. csoport, 3. forduló

Franciaország – Montenegró 36-27 (16-12)
Dánia – Hollandia 35-23 (21-12)
Horvátország – Izland 23-22 (10-12)

 

űAz állás:
1. (és elődöntős) Dánia 8 pont
2. Franciaország 6
3. Izland 4
4. Horvátország 2 (96-108)
5. Montenegró 2 (110-126)
6. Hollandia 2 (109-128)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik