Sport

Teniszbotrány: a szövetség szerint megvezették a kormányt

Most már biztos, hogy elmarad a február 17. és 23. között Magyarországra tervezett kemény pályás női tenisztorna. A női profi versenyeket szervező WTA a játékosokat tájékoztatta erről, a magyar szövetség (MTSZ) pedig az MTI-t.

Végleg lefújták a magyarországi fantomtenisztornát
Hetek óta kérdéses, mi lesz a Hungarian Ladies Opennel, végül a lehető legrosszabb forgatókönyv valósult meg.

„Az ügy előzménye, hogy hónapokkal ezelőtt kiderült, a WTA többszöri döntése értelmében egy másik versenyt, Márky Jenő júliusi WTA-tornáját biztosan nem lehet hazánkban megrendezni, így a februári torna biztosíthatta volna, hogy 2020-ban is legyen Magyarországon WTA-torna – ami kormányzati szándék. Ezt figyelembe véve az elmúlt időszakban az MTSZ próbált arra az eshetőségre felkészülni, hogy egy esetleges kormányzati támogatás esetén meg lehessen tartani a februári tornát Magyarországon, elkerülve a nemzetközi kellemetlenségeket, amelyet egy ilyen verseny meghiúsulása okoz” – írták a közleményben.

Megjegyezték, hogy a verseny meghiúsulása nagy kárt okoz a magyar női teniszezőknek,

akiknek a torna remek felkészülés lett volna a hazai rendezésű Fed-kupa döntő előtt, köztük a párosban háromszoros Grand Slam-győztes Babos Tímeának, aki nevezett a versenyre, és az olimpiai kvalifikációs időszakában értékes ranglistapontokat gyűjthetett volna hazai környezetben.

„A magyarországi WTA-tornák körüli huzavona, amely a mostani helyzethez vezetett, tavaly tavasszal kezdődött.

Ekkor vezette meg Márky Jenő, a Hungarian Grand Prix torna jogtulajdonosa a kormányt, mert úgy tett vállalást a versenyének Bukarestből Budapestre hozataláról, hogy arra semmilyen előzetes jóváhagyása nem volt az erről a végső döntést hozó nemzetközi szervezettől, a WTA-tól.

Így állhatott elő az a tarthatatlan helyzet, hogy miközben tavaly támogató kormányhatározat született arról, hogy 2019 és 2023 között a Hungarian Grand Prix versenyt Magyarországon rendezzék meg, és erre a kormány 2020-tól évente 900 ezer dollárt, nagyjából 250 millió forintot biztosítana, a WTA 2019 után 2020-ban sem engedélyezte a verseny Bukarestből Budapestre történő költöztetését, a WTA szabályok miatt, melyről több ízben tájékoztatta is a jogtulajdonost. A WTA döntése egyben azt is jelentette, hogy Magyarországon a februári Hungarian Ladies Open tornát lehetne csak megrendezni. A hazai szövetségnek bár nem volt semmilyen szerződése a jogtulajdonossal, a hazai tenisz nemzetközi megítélése, illetve a magyar női teniszjátékosok és a Fed Kupa-válogatott érdekében kötelességének érezte, hogy segítse annak esetleges megvalósulását. Az MTSZ ennek érdekében felajánlotta azonnali segítségét az Emmi-nek is. Ugyanakkor sajnos mostanra biztossá vált, hogy nem sikerült megteremteni a feltételeit annak, hogy a Hungarian Ladies Opent február 17-23. között meg lehessen rendezni” – idézi az MTI a közleményt.

Az már korábban eldőlt, hogy a júliusi, Márky Jenő-féle tornát idén nem lehet Magyarországon megrendezni, viszont az is tudott volt, hogy a kormány azt fogja majd támogatni, nem pedig a Hungarian Ladies Opent. Az okokról ebben a cikkben írtunk bővebben:

Ezért döntött a kormány a Márky-féle tenisztorna mellett
Az EMMI válaszában kitért arra is, a sporttörvény mit mond a profi teniszversenyek rendezéséről.

Az MTSZ közölte, a jövőben is mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy a kormányakaratnak megfelelően Magyarország évente WTA-tornának adjon helyszínt.

Kiemelt kép: NURPHOTO/Szaniszló Róbert

Ajánlott videó

Olvasói sztorik