Sport téli olimpia 2018

Thank you Elizabeth Swaney

Nélküle lehet, pontunk sem lenne az olimpián. Ugye elég meredek állítás? Pedig szegről, végről igaz. Kiváltképp, ha tudjuk, egy-egy sikerről, vagy kudarcról milyen apró dolgok döntenek. Alább levezetjük miért.

Elizabeth Marian Swaney nagy port kavart olimpiai szereplése kapcsán szinte minden érintett megszólalt már. A versenyző azt hangsúlyozta, nem elégedett a saját teljesítményével – mint bevallotta, rettenetesen izgult -, a Magyar Olimpiai Bizottság pedig sajtóattaséja útján úgy nyilatkozott: ideje újragondolni a gyakorlatot, miszerint a MOB minden kvalifikációt kivívó sportoló versenyzését támogatja.

A legmeglepőbbet és egyúttal legelgondolkodtatóbbat kétségtelenül a Magyar Síszövetség dobta: ők kerek perec bevallották, hogy az utóbbi egy évben nem is látták versenyezni Swaney-t, és mindössze a pjogncshangi edzések alkalmával szembesültek jelenlegi tudásával.

Mit mondjunk, kínos magyarázkodás, azzal együtt is, hogy a pomponkodástól a kormányzójelöltségen át egészen a szkeletonozásig mindent kipróbáló, egykori abuzív kapcsolatából éppen a sport segítségével kitörni képes Swaney története valóban megkapó.

Ugyanakkor nem lehet elmenni szó nélkül amellett, hogy a korábban Venezuelában is próbálkozó 33 éves sportoló-jelölt alkalmatlansága elvileg a teljes magyar sportirányítás figyelmét elkerülte. Elvileg.

Tény, rendszerváltás óta létező szokásjogba ütközött volna egy versenyszámában egyedüliként indulási jogot szerzett magyar versenyző megfelelő tudásszint miatti eltanácsolása az olimpiai indulástól.

De tény az is, Swaney kvalifikációja valójában jól jött a MOB-nak.

A síakrobata január 25-én kapta meg hivatalosan is az olimpiai részvétel jogát. Vele gyarapodott a magyar csapat 17 főre. A létszám ugyan később még két ​fővel emelkedett (az alpesi sí csapatversenyét Liechtenstein, Horvátország, Japán és Szerbia is visszamondta, a Magyar Síszövetség ide is beugrott, ezzel mindkét nemnél újabb kvótákhoz jutott a magyar csapat), ám Swaney kvalifikációja döntött arról,

hogy Magyarország még egy főt, az edzőjét is delegálhatja. 

Ezt Vékássy Bálint, a MOB-főtitkára is megerősítette érdeklődésünkre:

Swaney kvótája mellé valóban járt egy plusz akkreditáció, mert olyan sportágban vívta ki a részvétel jogát, amelyikben nem volt másik magyar versenyző. Mivel neki nincsen edzője, ezért lemondott erről az akkreditációról, amivel lehetővé vált, hogy egy másik szakágban felhasználjuk azt.

Kérdésünkre, hogy ennek köszönhetően utazhatott-e ki a rövidpályás gyorskorcsolyázókkal Illefalvi Zsolt videóelemző, Vékássy tisztázta:

Illefalvi mindenképp utazott volna Pjongcsangba, Swaney kvótája, és fel nem használt plusz akkreditációja viszont lehetővé tette, hogy hivatalos delegált legyen a sportolók mellett.

Ha Illefalvi „csak” vendég, úgy nem léphetett volna be például a jégcsarnok versenyzői zónájába, így végeredményben Swaney kvótája mégiscsak hasznot hajtott a magyar csapat konyhájára.

Egy olyan sportágban ugyanis, ahol gyakran ezredmásodpercek döntenek érmek, helyezések sorsáról, a háttéremberek – korcsolyaélező, videóelemző, stb. – közvetlen jelenlétének jelentős szerepe van egy-egy sikerben.

Így azzal, hogy Swaney nagyvonalúan lemondott edzőjéről, Illefalvi a csapat mellett lehetett, kijelenthető, az amerikai lánynak is köszönhető, hogy a magyar olimpiai küldöttség eddig egy negyedik (női csapatverseny) és egy ötödik hellyel gazdagabb (Liu Shaolin Sándor révén az 1500 méteres versenyben) és reményeink szerint újabb pontszerző – merészebb álmainkban érmes – helyen zárnak a Liu-testvérek 500 méteren és a férfi váltó 5000 méteren csütörtökön.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik