„Míg Iron Lady a budapesti vb-re készül, addig Katinka arra, mihez kezd majd pályafutása után”, írja. Az úszónő friss Facebook-bejegyzését azzal kezdi, nem tudja, sorait ki mikor olvassa úszótársai közül, ugyanis sorait nekik címzi.
Nem tudhatom, mert azok közül, akiket a világ élsportolóknak nevez, mi kelünk legkorábban, és talán mi is fekszünk legkésőbb. Nem azért, mert ehhez van kedvünk, mert mi két életet akarunk élni egy helyett, hanem azért, mert nem tehetjük meg, hogy ne foglalkozzunk már pályafutásunk alatt a jövőnkkel.
Majd azzal folytatja, nem teheti meg, hogy már pályafutása alatt ne foglalkozzon a jövőjével.
Bár a világ a legkitartóbb profik közé sorol minket, úszókat, akik szinte minden sportolónál többet dolgoznak egy eredményes karrierért, saját vezetőink szerint a sportágunk amatőr, így aztán mi is amatőrök vagyunk – és ennek megfelelően bánnak is velünk. A fenti állítással persze a FINA vezetői önmagukról állítanak ki bizonyítványt, hiszen azt jelentik ki, hogy évtizedek során nem sikerült profikat nevelniük egy olyan sportág felelős vezetőiként, amely a legtöbb gyerek életében az első mind közül.
Szerinte nem túl vonzó pálya ma úszónak lenni, lehetne vonzóbbá is tenni, ha az úszószövetség nem hátrálna meg és segítené a legjobbakat.
Első lépésként például hallgathatna ránk, úszókra. Leülhetne velünk, hogy meghallgasson bennünket, és nem a megkérdezésünk nélkül döntene sportágunk szabályainak megváltoztatásáról. Ha kíváncsiak lettek volna a véleményünkre, lett volna esélyünk elmondani, hogy a Világkupa éveken belül a sportág legfontosabb sorozata lehet, de az új kiírás megfojtja a sorozatot, ráadásul súlyos önellentmondásban van önmagával. Mindenki azt gondolja, hogy az új szabályok Hosszú Katinka ellen születtek. Ez részben igaz, hiszen becsaptak. Én vagyok az a diák, aki az összes tantárgyból kitűnő lett, önszorgalomból rajzszakkörre és énekkarra járt, hogy aztán közöljék vele, jövőre már nem rajzolhat és nem énekelhet, mert túl ügyes, és zavarja a többieket – pedig az igazság az, hogy csak a tanárnak nem tetszett a képem…
Könnyen áldozatként állíthatná be magát, de nem teszi, hiszen közben kap olyan előnyöket a FINA-tól, amikre nem vágyik. Nem akarja, hogy a világversenyeken szerzett aranyérmei miatt selejtező nélkül döntőt úszhasson minden Világkupa-állomáson, mert szeretne menni a fiatalok, az új Iwasakik, Egerszegik ellen, és azt akarja, hogy ha 14 évesen jobbak nála, azt legyen esélyük a medencében bizonyítani, és ne kelljen éveket várniuk, míg az előző világversenyek érmesei kikopnak a mezőnyből.
Melyik az a sportág, amelynek vezetése ráragasztja az „innovatív“ jelzőt egy szabályrendszerre, mellyel legismertebb arcainak szereplését korlátozza? Az NBA jövőre megakadályozza majd, hogy LeBron James zsinórban nyolcadszor is nagydöntőt játsszon? Az ATP megpróbálja majd emlékeztetni Nadalt és Federert, hogy ha elfelejtették volna, az ő idejük már lejárt? Az úszósport egyik arcaként azért kellene küzdenem, hogy ne használják rongyosra a nevem, hogy ne rángassanak ide-oda Ausztráliától Ázsiáig bemutató eseményekre, hogy kapjak egy kis pihenőt, ehhez képest azért harcolok, hogy úszhassak még, és reklámozhassam a saját sportágamat?
Pedig tisztában van a döntése következményével a FINA, pontosan tudják, hogy „a számukra fontos világ- és Európa-bajnokság státuszát – melyek bevételeiből a versenyzők egyáltalán nem részesülnek – úgy őrizhetik meg, ha eközben a versenyzők fő pénzkereseti és kitörési lehetőségét, a Világkupát lerombolják.”
Elsőre talán ijesztőnek tűnik, de eljött az idő, hogy mi, versenyzők, tegyünk az úszás jövőjéért! Lesz miből erőt merítenünk, hiszen sokan bejárták már ezt az utat előttünk, jelenti ki.
Írását azzal zárja, hogy 28 évesen összesen 21 érmet nyert olimpiákon, világ- és Európa-bajnokságokon, biztos, hogy többet úszott már, mint amennyit fog.
Homokba dughatnám a fejem, elversenyezgethetnék szótlanul még egy kicsit, hogy aztán kényelmesen éljek életem végéig. Nekem elhihetitek, nem magam miatt írom ezeket a sorokat, hanem a mostani fiatal úszókért, és azokért, akik egyszer majd utánuk jönnek.
A feladatuk most az, mint bármelyik úszódöntőn: „mikor meghalljuk a rajtjelet: egyszerre elindulni. Csak most nem egymás ellen, hanem egymásért.”
