Hosszú Katinkáék és a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) még karácsony előtt „ugrottak egymásnak”, az adok-kapok pedig azóta is tart. Nem is kellett rá sokat várni, hogy előtérbe kerüljenek a konkrét anyagiak.
A Magyar Narancs csütörtöki számában arról írt, hogy Hosszú 2015-ben 16,5 millió forintot kapott felkészülési támogatásként a szövetségtől, ez a szám Gyurta Dániel és Cseh László esetében 7,5, illetve 3,5 millió volt. Mindhárman – valamint Risztov Éva is – részesednek a Gerevich-ösztöndíjból is, ez számukra a havonta javasolható maximumot, 400 ezer forintot jelent, ami éves szinten 4,8 millió forint.
A Narancs azonban a versenyzőnő klubjától kapott juttatást az éves vízfelületet, amit szintén a szövetség fizet nem vette figyelembe. Információnk szerint az angyalföldiektől a házaspár 1-1,5 millió forint havi juttatásban részesül (éves 12-18 millió), míg Shane Tusup tagja az állami edzői programnak, ahonnan 650 ezer forint támogatást kap havonta (éves 7,8 millió). Az összegek nettóban értendőek.
A Hosszú-MÚSZ vita kapcsán már összehasonlítottuk a magyar és az amerikai vonalat, azt is
megnéztük, miből él egy úszó Amerikában.
Bár az amerikaiakra jellemző, hogy szeretnek nyílt lapokkal játszani, ha egy sportoló fizetéséről van szó, az úszás speciel pont az az ágazat, ahol nem olyan könnyű kideríteni, ki mennyit keres pontosan. Ami biztos, hogy létezik egy úszóalap a tengerentúli szövetségnél, ebből 52 úszót (26 nőt és ugyanennyi férfit) támogatnak minden évben egy világosan lefektetett kritériumrendszer alapján, ami elérhető a szervezet honlapján.
A támogatottal szemben elvárás, hogy
- aktívan eddzen és versenyezzen,
- adjon le egy előzetes tervet az adott szezonjáról az edzője aláírásával
- és legyen tagja az amerikai úszóválogatottnak (ráadásul még az is fontos, hogy olimpiai számban szerepeljen a világranglistán).
Ha a kritériumoknak 52-nél többen megfelelnek, akkor úgynevezett tie-breaker dönt: magasabb világranglistás helyezés egy második, szintén olimpiai számban.
Ezek alapján a már lediplomázott vagy a 18 év feletti, de az egyetemi bajnokságban indulás jogáról lemondottak 3500; a középiskolások 1750; a felsőoktatásban résztvevők, akik indulnak is az egyetemi, főiskolai bajnokságban pedig 1000 dollárt kapnak havonta – szeptembertől júniusig. (Forintba átszámolva 1 015 000 forintról, 507 500 forintról és 209 000 forintról beszélünk.)
Az összegek Magyarországról nézve kimondottan jónak tűnhetnek, ám amerikai mércével mérve egyáltalán nem kiugróak, sőt, az átlag éves jövedelem közelében sincsenek. Marad tehát a szponzoráció, aminek az Egyesült Államokban óriási kultúrája van,
már rég rájöttek, hogy a sport = üzlet.
Hogy mennyire igaz ez, azt a Fortune magazin mutatta be a 2012-es londoni olimpia előtt Ryan Lochte példáján keresztül. A most 31 esztendős klasszis éves gázsija akkor megközelítőleg 3 millió dollár volt. Ez közel 740 millió forint.
Elég komoly összeg. Annak fényében meg különösen, hogy
Lochte-nak 2012-ben a legtöbb pénzt – 500-500 ezer dollárt – a Speedoval kötött szerződése, valamint a saját oktatóvideóiból befolyt összeg hozta a konyhára.
Ez első, sőt második olvasatra is döbbenetes összegnek tűnhet (az is), azonban a dolog érdekessége az, hogy őt lényegében a tömegsportolók, az amatőrök, a félprofik és kevésbé ismert profik tartják el. (Ugyanez igaz egyébként az amerikai atlétákra is.)
Az Egyesült Államokban az emberek imádnak úszni, 93 millióan űzik ilyen-olyan szinten a sportágat. 2012-ben
1,4 milliárd dolláros üzlet volt az úszófelszerelésekben, és ez a szám évről évre növekszik.
Ha innen nézzük Lochte Speedotól kapott 500 ezer dollárját, akkor már nem is tűnik földtől elrugaszkodottnak. Sokan az ő hatására veszik meg a cég termékeit, azaz egy ekkora világsztár igazi aranytojást tojó tyúknak számít, ha nem a Speedo adná meg neki ezt a pénzt, akkor megtenné más.
Lochte kiemelt támogatója még a Gatorade (amelynek kutatóival külön is dolgozik a minél jobb sportitalok kidolgozásán), a Gillette és a Nissan, ezek a cégek 300-300 ezret perkáltak Lochte-nak 2012-ben. Az AT&T telekommunikációs cég 250 ezer dollárral támogatta, 30 ezerrel az amerikai úszóalap, 100 ezer dollár pedig az „egyéb” rovatban lett feltüntetve, vélhetően ide tartozik a Ralph Laurennel kötött szerződése is.
A juttatások mellett ezek a cégek minden terméküket Lochte rendelkezésére bocsátják ingyen és bérmentve (azért a jelen idő, mert azóta is ők támogatják), illetve a szponzoráció mellé a világeseményeken szerzett érmek után még bónuszok is járnak.
Egy amerikai sportolónak tehát arra is figyelnie kell, hogy eladja magát, bár, ha szállítja a jó eredményeket, akkor a szponzorok egyből kopogtatnak az ajtaján.
Sőt, tulajdonképpen már azzal is tető alá lehet hozni egy szerződést, ha ott van benne a potenciál arra, hogy kiemelkedő atléta lesz egy napon.
Hosszú Katinka és férje, Shane Tusup is ezt próbálta meghonosítani itthon. A brand-építést, a szponzorok keresését, hogy ne csak egy forrásra, esetében az állami sporttámogatásokra kelljen támaszkodnia.
A példák ott vannak előtte, a fent említett Lochte mellett ott van Michael Jordan például, elég csak Air Jordanre gondolni, vagy épp Leo Messire, amit összehoztak az Adidassal.
Nem a legkönnyebb utat választotta, nekiment az ezeréves, megszilárdult struktúrájú sportszövetségi rendszernek és annak ugyanilyen jelzőkkel illethető vezetőinek. Akik láthatóan nincsenek erre felkészülve.
