Gyarmati Andrea: Tévéből szólt hozzám az idei ajándékom

Még áll a fa. Nem szedtem le sem a díszeket, sem az idén hirtelen jött ötlettel a fára pakolt üzeneteket.

Néhány esztendeje fényképeket aggattam fel ugyanígy, hogy velem legyenek azok is, akik ezért vagy azért már nem lehetnek jelen.

Minden változik.

Évekig ellenálltam, szajkóztam, hogy nekem aztán nem kell műfenyő, pláne ne legyen rajta művilágítás, csak igazi gyertya rengeteg csillagszóróval; mondván, a műből nekem csak a műugrás a kedvemre való.

Aztán egy ideje műfenyőm van.

És abban is nagyot fordult a világ, hogy egyre távolabb az idő, amikor még jó sokan álltuk körül a fát.

Azért én rendületlenül igyekszem a legtöbbet kihozni az ünnepekből, noha zavar benne a kapkodás, a túlköltekezés és a túlajándékozás.

Sokadik december a mostani, amikor kijelentem, hogy idén már nem csinálok karácsonyt, de aztán persze dehogynem, mert újra és újra megélem, hogy igenis vannak csodák.

A minap, még karácsony előtt egyszer csak belép a rendelésre egy lányka, arcán diszkrét smink, a mackónadrág alól előkerül a pörgős szoknya, apa zsebéből a pántos lakkcipő, majd gyors átváltozást követően megszólal az ifjú művésznő: „Én vagyok az angyalok kórusa, és énekelni fogok neked.”

Meghajlás, és már zeng is a Mennyből az angyal.

Tisztán, csengő hangon, és hirtelen elhiszem, mint gyerekkoromban, hogy hozzám is eljő a mennyből az angyal.

„Énekelj, velem – mondja a lány –, mert meghallja a Jézuska, és örül neki, és akkor biztosan megkapod tőle, amit szeretnél.”

Énekelünk hát a feldíszített rendelőben, oldódik minden szorongásom, magányom, és érzem, mégiscsak jó lesz ez a karácsony is. Már pusztán azért is, mert csak rajtam, rajtunk múlik, hogy miként viszonyulok, viszonyulunk a dolgokhoz.

A pörgős szoknyás, lakktopánkás varázslat hatása napokig kitart a lelkemben, segít ajándékokat venni, csomagolni, főzni, együtt lenni az enyémekkel. És amikor egyedül maradok, segít idevarázsolni azokat, akik már nem lehetnek velem.

Szintén a rendelő vendége volt Rudolf, a rénszarvas, aki rengeteg meghívást, apró ajándékot, süteményt, rajzot és üzenetet hozott nekem – utóbbiakat aggattam fel a fára.

Íme a kedvencem: „Drága Andrea! A legkedvesebb és legfontosabb ajándékok nincsenek a fa alatt! Senki sem láthatja őket, nincsenek díszdobozban és nincs rajtuk színes díszszalag. De a fényben, a csomagok között mindenkinek ott vannak már a legkedvesebb ajándékok, amit a szeretet ünnepétől, a karácsonytól vár. A szeretet, a jóakarat, a türelem és a megértés, az őszinte barátság és a béke. Ezek a legfontosabbak, ezek jelentik a legtöbbet. Ezt te hiszed és tudod is! Igaz, békés szép ünnepeket kívánunk baráti szeretettel. Azt kívánjuk, váljanak valóra az álmaid.”

Hát, igen, az álmok és azok valóra válása hálás téma az év minden napján.

Ahogy gyerekkorom óta oly sokszor, most is magam elé suttogom, mire vágyom, hátha meghallják az illetékesek.

Ezek a következők:

• Szeretnék egy picit újból gyerek lenni, és várni a Jézuskát.
• Szeretnék meglepetéseket, örömet, varázslatot.
• Szeretném, ha sokat lehetnék azokkal, akik fontosak számomra.
• Szeretnék sokat nevetni, néha sírni és önfeledten örülni mindannak, amit az élet adni képes.
• És nem utolsó sorban azt is szeretném, ha mások álmai is valóra válnának.

Karácsony első napján ülök a konyhában, emlékezem, és a tévéből egyszer csak ismerős hang üti meg a fülemet:

édesanyám hangja.

Valami ősrégi felvételen épp azt taglalja, hogy abbahagytam az úszást.

Szinte beleszédülök a meglepetésbe.

Idén ezt is kaptam a Jézuskától, remélem, az örömöm kitart jövő karácsonyig.