Foci

Egykori ManCity- és Barca-klasszis fogott a Slovan Bratislava

Yaya Touré lett a Slovan Bratislava labdarúgócsapatának vezetőedzője, a pozsonyi klub hivatalos honlapja szerint hároméves szerződést kötött a korábbi 101-szeres elefántcsontparti futballistával.

„Mindenekelőtt nagyon örülök annak, hogy Yaya Touré lett az új vezetőedzőnk. Örömmel tölt el, hogy sikerült megállapodnunk egy hároméves szerződésben, és hétfőtől közösen kezdhetjük el építeni a Slovan új korszakát. Olyan embert és személyiséget szerettem volna a klubhoz hozni, aki a világ legmagasabb szintű futballját élte át, ugyanakkor óriási motivációval rendelkezik ahhoz, hogy edzőként is bizonyítson” – idézte ifjabb Ivan Kmotríkot, a klub vezérigazgatóját a Sportolunk.sk portál.

„Közösek a céljaink, mindketten fiatalok és ambiciózusak vagyunk, és mindent megteszünk azért, hogy klubként sikeresek legyünk. Hiszem, hogy sikerült jó szakmai stábot összeállítanunk, erős csapatunk lesz, és hétfőtől közösen kezdhetjük meg a munkát.”

Yaya Touré elmondta, a Slovannal domináns futballt szeretne játszatni, hogy örömet szerezhessek a szurkolóknak.

Asszisztensként lehetőségem volt Roberto Mancini mellett dolgozni, ugyanakkor már régóta vágytam arra, hogy saját projektet vezethessek vezetőedzőként

– tette hozzá.

A 43 éves szakember a pályafutása során többek között olyan csapatokban szerepelt, mint a francia Monaco, a spanyol Barcelona és az angol Manchester City. Az elefántcsontparti válogatottban 101 mérkőzésen lépett pályára, tagja volt a 2015-ös Afrika-kupa győztes, és a 2006-os és 2012-es ezüstérmes együttesnek.

A Slovan május közepén vált meg addig edzőjétől, Vladimír Weisstől, a helyére a pletykák szerint olyan edzők merültek fel, mint Szerhij Rebrov, Igor Biscan vagy Robbie Keane, de még a Felcsútról távozó Hornyák Zsoltot is emlegették esetleges lehetőségként.

Kapcsolódó
Hornyák Zsolt, a Felcsút vezetőedzője.
A Felcsút vezetőedzője a távozásáról szóló pletykákról: A táskám el van készítve mindig
A napokban felröppentek olyan hírek, hogy Hornyák Zsoltot szeretné megszerezni a Slovan Bratislava.
Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik