Vélemény

Gyarmati Andrea: Nem kötelező belépni a pártba

Ötvenes évek.

Az emberi tartás olyan, mint a gerincünk, belülről támaszt meg. Jobb, mint a páncél, ami ugyan véd, de meg is nyomoríthat.

Ez a bölcsesség édesanyámtól származik, akinek sportolóként volt lehetősége bizonyos kiváltságokra, hiszen az extra eredmények, melyek csak extra munkával érhetőek el, olykor extra elbánást eredményeznek.

Anyu a sport mellett elvégezte az egyetemet, majd gyógyszerészként a tőle megszokott lelkesedéssel kezdett dogozni a MÁV Kórház patikájában. Sose bírta a vér látványát, de vonzotta az egészségügy, ezért lett gyógyszerész.

A negyvenes és az ötvenes évek fordulóján járunk, abban az időben egészen mást jelentett a gyógyszerészi  szakma, mint ma: kevésbé szólt arról, hogy „leveszem a polcról a dobozt”, több volt az orvosok által rendelt magisztrális, vagyis magában a gyógyszertárban készített kenőcs, pasztilla, pirula, kúp, mikor, mi kellett. Mindezek elkészítése komoly tudást igényelt.

Anyunak való munka, hiszen világéletében precíz, okos, dolgos, perfekcionista volt, ráadásul imádott segíteni az embereken. Nem véletlenül volt népszerű a kórházban, az orvosok és a betegek is szerették.

Már túl a Helsinkiben szerezett olimpiai aranyon egy reggel a főnöke behívta a szobájába.

– Évike, maga igazán remek munkaerő, lehet önre számítani, a betegek is csupa jót mesélnek arról, milyen kedves velük, és büszkék, hogy ilyen ismert ember készíti nekik a gyógyszereket. Egy szó, mint száz, ön követendő példa. De akkor lenne tökéletes a kép, ha belépne a pártba.

Anyunak nem volt se ideje, se kedve a párttagsághoz, pláne nem volt hozzá hite. Csakhogy 1952-ben veszélyes volt egy ilyen ajánlat visszautasítása, akár az illető állásába is kerülhetett. (Jó, hogy mindez ma már elképzelhetetlen, bár, meglehet, ha nem is ilyen direkt formában, manapság is megesik, hogy egyesek előnyt remélnek egy-egy pártba való belépéstől. Ahogy annak idején a gimnáziumi történelemtanárunk mondta: „A szereplők változnak, a történetek nem igazán.”)

Anyukám így mesélte utóbb a dolgot: „Ezerrel kombináltam, miképpen úszhatnám meg a dolgot. Gondolkodási időt kértem. Ami nem volt szép dolog, hiszen tudtam, hogy a főnök úgy hiszi, azt gondolnom végig, belépek-e, miközben nekem eszem ágában nem volt igent mondani, és az ürügyön törtem a fejem.”

Eltelt egy hét, megint jött a főnök.

– Nos, kedves Éva, sikerült dönteni?

Nyilván utasítást hajtott végre, járt volna neki néhány piros pont, ha a kemény Székely Évát becsábítja a soraikba. De az én anyukámat más fából faragták.

– Ne haragudjon, még nem tartok ott, és nem lenne jó hit nélkül csinálni a pártmunkát sem.

Nekünk pedig odahaza így értékelte az eseményeket: „Nem is tudom, miben reménykedtem, tán abban, hogy megfeledkeznek rólam. De nem volt ekkora szerencsém.”

Eltelt megint néhány hét, ismét előkerült a főnök, és immár türelmetlenség bujkált a hangjában.

– Éva – hm, már nem  Évike –, lassan elfogy a türelmünk.

– Főnök úr, alszom rá még egyet, holnapra meglesz a válaszom – így édesanyám.

És azon az éjszakán beugrott a megoldás, az égiek, az őrzőangyal, vagy valaki más odafentről segíthetett.

Anyu másnap reggel mosolyogva lépett be a patika ajtaján, a főnök azonnal megszólította.

– Jó reggelt, Éva, nos, mi a válasza?

– Döntöttem, belépek. Csupán egy feltételem van.

– Nagyszerű, látja, mégiscsak okos lány maga. És mi lenne az az aprócska feltétel?

– Abban a pillanatban kérem a felvételemet a pártba, amint a nácik, akik a háborúban bántották az enyéimet, kilépnek onnan.

A főnöknek leesett az álla, és ijedtében bemenekült a kuckójába.

Anyu néhány napig várta a felmondólevelét, de nem történt semmi ilyesmi. Ráadásul a párt soha többé nem invitálta.

Egy jó ötlet olykor életet menthet, de legalábbis önbecsülést.

És hogy bizonyítsam, tényleg csak a szereplők változnak a történetekben, legközelebb elmesélem, nekem miképpen sikerült kivédenem, hogy megválasszanak KISZ-titkárnak.

Kiemelt kép: Székely Éva olimpiai bajnok úszónő a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában 1954-ben. Fotó: Fortepan / Sárosi Imre

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.