Rézi bácsi Sopron felé robog, s közben azon gondolkozik, mi jut néki eszébe erről a városról. Először természetesen a „hűség”, hiszen Sopron a „hűség városa”, Civitas Fidelissima.
1921. december 14-e és 16-a között Sopron és környékének lakossága népszavazáson döntötte el, hogy összesen 257 km² Magyarországhoz vagy Ausztriához tartozzon-e.
Eldöntötték. Magyarországhoz tartoznak. Bár a kisebb falvakban inkább arra voksoltak, talán jobb lenne a sógorokhoz kerülni. Így gondolták például Balfon is, ami akkor még külön falu volt, nem Sopron része. Itt 349-en voksoltak Ausztriára, és csak 229-en Magyarországra.
És ha már Balf, akkor persze Rézi bácsinak örök kedvence is eszébe jut, Szerb Antal. Nem egy vidám sztori. Bächer Iván úgy foglalja össze az 1945. január 27-ei eseményeket:
Szerb Antal „Természetes halált halt (…) – agyonverték természetesen.”
Egy másik írásában hozzáteszi:
Ha már agyonverik az embert, legalább szép helyen tegyék. A nyugati végen fekvő kies település, Balf temetődombja gyönyörű hely; a környező dombokon szőlők sorakoznak, alant a Fertő nádrengetege zöldell, a tetőn Árpád-kori kápolna kősisakja sárgul.
Aztán mi jut még Rézi bácsi eszébe Sopronról? A sör például. Az Esterházyk és Széchenyik, a Storno-ház és Liszt Ferenc. Meg persze a város élő klasszikusa, Rakovszky Zsuzsa. Rézi bácsi betér Sopron óvárosának egy piciny könyvüzletébe, és megvásárolja az írónő legújabb verseskönyvét, a Fortepant. Leül a főtéren, találomra felüti a kötetet, olvasni kezd:
Egy angyal jött, és szólt: „Ez itt a menny.
Vagy a pokol. Különben egyre megy.
Ahol a lényeg többé nincs jelen,
a szavak semmit nem jelentenek.
Ez itt nem tér: a tér emléke csak.
Ezek nem emberek: kísértetek.
Sőt, még te sem – ne is áltasd magad!
Nem létezel, csak úgy tűnik neked!”
Rézi bácsi még sokáig olvas, de nem örökké. Ugyanis Telefonos segítséget kér soproni rokonaitól, hol ehetne kb. 10 euróért valami rendeset.
„A főtéren vagy? Jobb helyen nem is lehetsz. A Gyógygödör lészen a te helyed” – mondja a jó rokon a vonal másik végén, mintha ő is poéta lenne (nem az).
Rézi bácsi a Rakovszky-kötettel és kb. 10 euróval betoppan tehát a Gyógygödörbe. Vagyis nem be-, hanem le-. Mert ez tényleg egy gödör, lefelé kell lépcsőzni a pincébe. A Gyógygödör úgy árulja magát, mint Sopron legrégebbi borozója. A névről annyit árul el:
A legenda szerint, akik Sopronba jöttek gyógyulást keresni a Lővérekbe, és betértek az akkor még Pinceborozónak hívott ivóba, onnan gyógyultan távoztak.
A borozórész úgy fest, mint egy hamisítatlan becsületvesztő a nyolcvanas évekből: egy rendes talponálló hordókkal. Rézi bácsi hamar beránt két zöld veltelini kisfröccsöt a kánikula ellen. Nincs ugyanis hűsítőbb ital ilyen dühöngő nyáridőben, mint a zöld velteliniből készült spriccer – hacsak nem az Újházi-fröccs, ami kovászos uborka jéghideg leve és bor vegyüléke. És hát hol igyunk zöld veltelinit, ha nem Sopronban? Hiszen ez a soproni borvidék fő fehérszőlő fajtája, persze osztrák eredetű.
Beljebb haladva találjuk a vendéglői rész faasztalait, fapadjait. Igen, ez ilyen retró-fapados műfaj (a falon műszőlő), de annak rendkívül autentikus. Az étlap a magyar konyha klasszikusait hozza igen jó áron. Szinte mindenben van egy kis velő. A böllérmáj is velős, a pacalpörkölt is velős, a pirítós is velős… De van itt babgulyástól halerőlevesig, lacipecsenyétől töltött káposztáig, halászlétől vörösboros marhapörköltig minden, ami a magyar szem-szájnak ingere.
És van szalontüdő is. Persze előtte befal egy velős pirítóst (900 Ft), ami valójában nem velős, hanem valami velős krém borítja a két hatalmas kenyérszelet felületét (májra gyanakszik Rézi bácsi, de a pincér szerint hagymás, fűszeres). Gigantikus adag, előételnek túlzás, de ízre elmegy. A szalontüdő (1890 Ft) sem kicsi, a zsemlegombóc tényleg gargantuai. Vagy nagyobb. Mint két ököl. Rézi bácsi kiemeli a gombócot a szalontüdőből, egy külön tányérra helyezi, mert akkora, hogy nem fér hozzá az ételéhez az ágyúgolyótól.
Amúgy a tüdő kiváló, talán csak egy kicsit rántásbukéjú, de tényleg csak kicsit. Selymes, ízes, sűrű a mártás, a hörgők rendesen kivágva. Rézi bácsi fogyasztja, mint kacsa a nokedlit, közben bepuszil néhány zöld veltelini fröccsöt, ami a szakirodalom szerint „halbor”, de hát ez hülyeség, a savanykás szalontüdőhöz is nagyon passzol. Meg Rakovszkyhoz is. A gombócnak a felét sem sikerül elpusztítani, de azért ezt a gombócot külön dicséret illeti: puha, omlós, és csak úgy szippantja magába a mártást.
Végül Rézi bácsi egy tisztességes házi túrógombóccal (850 Ft) zár, melyen eperöntet csordogál. Közben további zöld veltelini fröccsöket rendel a hűvös pincében, melynek van éppen némi alvilági (túlvilági) hangulata, éppúgy, mint a Rakovszky-kötetnek („Ez itt a hely, ahonnét nincs tovább.”)
Egyébként a kötet utolsó versszaka így szól:
Mikor már nincsen arcom és nevem,
a parton, hogyha kérdezik, ki voltam,
korlát, ecetfa, árnyék, felelem,
halványuló képek sora, írás a porban.
Kérem, vegyék meg ezt a könyvet. Szalontüdő és zöld veltelini nélkül is fantasztikus!
Tesztelés időpontja: 2018. augusztus 4.
Tesztelés helye: Sopron, Fő tér 4.
