Kultúra

Lengyel Tamás is reagált Aranyosi Péter botrányára

Adrián Zoltán / 24.hu
Adrián Zoltán / 24.hu

Lengyel Tamás is megszólalt Aranyosi Péter Karinthy-gyűrűjének visszavonása kapcsán. Bár a színművész nem nevesítette a humoristát, azt írta, egyetért azzal, hogy „a gyűlöletkeltésnek, az előítéletek gerjesztésének, a kirekesztő nyelvhasználatnak nincs helye a közéletben”. A színész – akivel lapunk nemrég készített interjút – egyúttal felsorolt két esetet, amelyeket hasonlónak minősít:

  • mikor Kövér László 2016-ban azt mondta, hogy „egy normális homoszexuális nem tartja magát egyenrangúnak egy heteroszexuálissal”, bár hozzáteszi, Kövér nem rendelkezett állami kitüntetéssel, így nem is kellett visszavonni.
  • Úgy véli, más a helyzet Bayer Zsolt esetében. „A lovagkeresztet a „migráns férfiak koszosak, büdösek és mind erőszakolni akarnak” típusú mondataiért kapta? Vagy a 2013-as – »A cigányság ezen része állat, és állatként viselkedik. […] Állatok meg ne legyenek. […] Ezt kell megoldani – de azonnal és bárhogyan!« kijelentésért?” – írja.

Aranyosit hétfőn fosztotta meg az MTVA és a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. a 2017-ben neki ítélt Karinthy-díjtól „ízléstelen és kirekesztő” kijelentéseire hivatkozva. Bár azt nem pontosították, hogy pontosan milyen megnyilvánulásai nyomán született meg a döntés, vélhetően összefügg azzal, hogy Aranyosi májusban a Partizánnak adott interjújában „dakotaként” hivatkozott a romákra, illetve azt mondta, hogy annak idején mindenki tudta róluk a miskolci moziban, hogy tetvesek. Gulyás Márton műsorvezető később nyilvánosan bocsánatot kért az elhangzottakért. A humorista előbb egy szovjet viccel kommentálta a döntést, majd azt nyilatkozta, három hete folyik ellene a lejáratókampány.

Az ügyben lapunk több humoristát is megkérdezett:

Kapcsolódó
„A cigánygyerekek és a Karinthy-gyűrű a legnagyobb vesztesei ennek” – ismert humoristákat kérdeztünk Aranyosi Péter ügyéről
Litkai Gergelyt, Dombóvári Istvánt, Tóth Edut és magát Aranyosit is kérdeztük a gyűrű-ügyről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik