2010 óta gyakorlatilag úgy áramlik a közpénz a futballba, mintha nem lenne holnap. Orbán Viktor szemérmetlenül tölti az adóforintokat a stadionépítésekbe, mindeközben az egészségügy csak a megalázóan kevés fizetésért dolgozók lelkiismeretes munkája miatt nem omlik össze. Ebben a helyzetben minden értelmes magyar ember természetes reakciója az kéne, hogy legyen, hogy a pokolba kívánja a páholyban pózoló Orbánt és fociját.
Épp ezért az elmúlt időszakban rengetegen kezdtek el a válogatott ellen szurkolni, mivel sokan úgy gondolják, hogy a magyar csapat sikere Orbánt és az értelmetlen költéseket igazolja. A helyzet ezzel szemben az, hogy a kettő között nemcsak érdemes, hanem szükséges is különbséget tenni. Hiába tűnhet úgy, hogy az a jó ellenzéki, aki utálja azt, amit a megalomániás miniszterelnök szeret, a valóság az, hogy politikai megfontolásból a válogatott ellen szurkolni nagy baromság.
A magyar válogatott 44 év után jutott ki újra világeseményre, ez pedig egy olyan történelmi pillanat, amire még akkor is emlékezni fog mindenki, mikor a mostani kurzus már rég a jól megérdemelt büntetését tölti majd. Arról már nem is beszélve, hogy az esti másfél órás meccsnek nagyobb nemzetösszetartó ereje lesz, mint az eddigi jobboldali kormányok izzadságszagú nemzetegyesítő törekvéseinek együttvéve.
Hajrá Magyarország! Hajrá magyarok!
