A Bartók megpakolása a kossuthos magazinműsorokkal olyan, mint a János Vitézben a sötétség országa. Tetszik emlékezni: Nem bizonyos, mennyi ideig haladott, De annyi bizonyos, mennél tovább jutott, Annál sötétebb lett előtte a világ, S egyszerre csak annyit vesz észre, hogy nem lát. A Bartók az egyik utolsó mentsvár, utolsó tiszta forrás, ahol profik dolgoznak, nem dilettánsok, minden zenei szerkesztő diplomás zenei ember, kutató, vagy zongoraművész, avagy zeneszerző, borzasztóan szimpik, érzékenyek és értik a dolgukat, és nincs politika. És akkor összeöntik az mr1-gyel, amit hallgatva néha olyan érzése van az embernek, mintha a Mária Rádió különkiadását hallgatná egy kis szaniszlótévével összemixelve.
A szokásos teljes tévedés összevonni a két adót, ez most egy rossz adócsökkentés, a dolog teljes meg-nem-értése, mert egy klasszikus zenei adónak csak zenét szabad közvetítenie, magam még azt a kevés prózát is sokallom, ami mindig a zenével és a magaskultúrával kapcsolatos interjúk vagy összeállítások formájában jelenik meg a Bartókon. A Klasszik Rádió nem helyettesíti a Bartókot, bulvárkanális hozzá képest, ahol belevágnak a klasszikus zenébe, érted? Jön a hírek, oszt elvágják a zenét, mindegy, hol tart, Gilda agonizál-e éppen, vagy a Német Rekviemben denn alles fleisch es ist wie grass, avagy Judit épp kivágja a rezet és a magas cét a hetedik ajtónál, mindegy, majd bemegy legközelebb, ez az eljárás (belevágni klasszikus zenébe) valahol a sorozatgyilkosság után következik a bűncselekmények listáján.
De két legyet ütünk egy csapásra, gondolja a kerdem-fideszes kommunikációs agytröszt, bár esetükben finom εἰρωνεία-nak (iróniának) szánom az agy kifejezés használatát. Mert ez a baj a Bartókkal éppen, hogy értelmes, autonóm intellektuelek csatornája, ahol egy csomó kis rohadék kontrollálatlan romkocsmatölteléktök fölösleges, qrwa unalmas és érthetetlen zenéket hallgat, mikor pedig itt van nekünk az Ákos meg Mándoki, az pontelég nekünk zenéből. Az a pár ezer zenebuzi bölcsész meg tehet egy szívességet
