A Bajnokok Ligája után a héten a „kis testvér” UEFA-sorozat is útjára indult – magyar részsikerekkel. A válogatott tagjai közül Tőzsér és Vanczák is biztatóan játszott.
Kereső
A Juventus együttese a második mérkőzését is megnyerte az olasz labdarúgó-bajnokságban. Egy másik újonc, a Napoli pedig idegenben lőtt ötöt az Udinesének. Francesco Tottiék továbbra is százszázalékosak.
A tavalyi botrányok után idén sem alakul zökkenőmentesen az olasz élvonalbeli labdarúgó bajnokság nyitófordulója. A címvédő Internazionale triplázását a visszatérő Juventus, a BL-győztes Milan és a Szuperkupában Manciniékat elverő AS Roma akadályozhatja meg.
Csütörtökön megnyílt a debreceni MODEM-ben Az igazi da Vinci című kiállítás, amely a reneszánszkori polihisztor gondolkodásmódját mutatja be.
Kapósak a holland fiatalok az európai játékospiacon: a Real Madridban bemutatták Sneijdert és Drenthét, van der Vaartért pedig a királyi gárda mellett a Valencia is bejelentkezett. Cassano sorsa is megoldódni látszik. Tények és hírek az átigazolási piacról.
Leonardo da Vinci számos művéből és több, az ő tervei, feljegyzései alapján készült makettből áll az a kiállítás, amely augusztus végén érkezik Magyarországra. A kiállítás különlegessége, hogy nem a főváros, hanem Debrecen ad otthont a gigatárlatnak.
A világbajnoki címet 2006-ban besöprő Olaszország magabiztosan néz a szerdai döntés elébe, amelyen a 2012-es Európa Bajnokság helyszínéről döntenek. „Igen Olaszországra. Így kellene döntenie az UEFA-nak április 18-án” – írja a La Repubblica.
Az olasz labdarúgó bajnokság 32. fordulója a favoritoknak kedvezett: az élcsoportból a Roma, a Milan és a Fiorentina is győzni tudott, míg a Lazio győzelmi szériája Ascoli Picenóban megszakadt.
Az AC Milan egy góllal nyert az FC Parma ellen az olasz labdarúgó-bajnokság 21. fordulójában, és az AS Roma is hasonló eredménnyel intézte el a Sienát. A Palermo már szombaton vereséget szenvedett, a listavezető Inter pedig tovább növelte a rekordját.
Magyarország és a Szlovák Köztársaság közösen terjeszti fel január 31-i határidővel a világörökségi listára a komáromi erődrendszert. Amennyiben elfogadja a jelölést az UNESCO, 2008-ban már kilenc magyar világörökség lehet.
Enrico Guidoni, a római Sapienza egyetem művészettörténész tanára értelmezése Botticelli Tavasz című művét politikai szempontból közelíti meg. Szerinte a kép Lorenzo Medici Itáliára vonatkozó stratégiáját ábrázolja.
Az utazási nehézségek miatt többe kerül Lisszabon. Bár a két város ugyanazt kínálja: rengeteg látnivalót és szórakozást, mégis Barcelonába jobban megéri elutazni.
A Ligur-tenger partjainál a fürdőzők között rosszullétet és lázat okozó mérgező algák a veszélyeztetik a kagylókat és az emberi fogyasztásra alkalmas halakat is.
A Nápolyi öböl négy szigete közül kétség kívül Capri a legismertebb, pedig a „nővér”, Ischia semmivel sem marad el mögötte turisztikai szempontból. Sőt, Ischia szűk utcái és lepukkant házai érintetlen dél-olasz hangulatot tükröznek.
Haiti szigetét nem csak az utóbbi napokban, az elmúlt évszázadokban is szinte állandóan káosz jellemezte. A sziget történetét francia, spanyol, angol és amerikai beavatkozások tarkítják, jóllehet itt alakult meg a világ első független néger köztársasága is.
Csütörtökön megnyílt a debreceni MODEM-ben Az igazi da Vinci című kiállítás, amely a reneszánszkori polihisztor gondolkodásmódját mutatja be.
A szombaton győzelmet arató bajnok Interrel csak a Juventus és a Fiorentina tartja a lépést, az élbolyból a Roma és a Napoli is meglepetés-vereséget szenvedett a Serie A 17. fordulójában.
A tavalyi bajnoki pontvadászat ezüstérmese a 13. fordulóban szerezte meg első hármasát vendégként. Az AS Roma a Lecce otthonából hozta el a pontokat, de még mindig a kiesőzóna közelében tanyázik. A másik római együttes ismét botlott, a Napoli a 95. percben bukott el két pontot.
Hiába érkezett pontosan a reggeli edzésre Adriano, az Internazionale trénere, José Mourinho hazazavarta a támadót, aki előző este Ronaldinhóval mulatott egy bárban.
A tavalyi kiírás első két helyezettje nem szerepelt valami fényesen az olasz bajnokság 8. fordulójában: az Inter otthon bukott el két pontot, a Roma pedig kikapott az Udinesétől, amely győzelmével átvette a vezetést a tabellán. A Milan sem sziporkázott, de Kaká révén hozta a pontokat.
Hosszú kihagyás után rövid időn belül visszatérhet a futballpályára Ronaldo, a brazilok kétszeres világbajnok támadója. A tavaly februárban súlyos térdsérülést szenvedő sztár egy interjúban elárulta, hogy a Manchester City és a Paris Saint Germain mellett egy olasz együttes is bejelentkezett érte.
A Serie A 7. fordulójában a Milan elsősorban Ronaldinho teljesítményének köszönhetően legyőzte a bátran küzdő, ám peches Sampdoriát. A Lazio elbukott Bolognában.
Az Udinese hazai pályán két góllal legyőzte a Torinót, és feljött a tabellán a második helyre, miután a Juventus és a Roma is vereséget szenvedett a bajnokság hatodik fordulójában. Az Inter és a listavezető Lazio már szombaton begyűjtötte a három pontot, a Milan este látogat a Cagliarihoz.
A Lazio két góllal nyert a Torino vendégeként az olasz labdarúgó-bajnokság ötödik fordulójában, ezzel a Milan-Internazionale esti zárómérkőzés előtt az élen áll a tabellán. A botladozó Roma is győzött vasárnap délután, de még így is 5 pont a lemaradása a városi riválissal szemben.