Tavasz a Tirrén tengeren

Van egy sziget a Tirrén tengeren, ahol homokos a tengerpart, sokat süt a nap, és bár az utak majdnem olyan rosszak mint Budapesten, senki nem áll meg a piros lámpánál és az egysávos hegyi szerpentinen nem ritka, hogy szembejön egy sárga busz, igazán ki lehet kapcsolódni. Az ember nem ütközik lépten-nyomon magyar turistákba, németekbe is csak alig. Igazi dél-olaszokkal viszont teli vannak az utcák, a bárok, az éttermek és a strandok. Ischia igen népszerű a középosztálybeli itáliaiak körében, nyáron pedig fél Nápoly ide vonul át üdülni. Ebből is következik, hogy félre lehet dobni az olasz-magyar turista szótárt, ugyanis szinte csak nápolyi dialektust hallani itt, amit, Rigó utcai középfok ide vagy oda, csak ők értenek. Vagy ők sem. A mindössze 46 négyzetkilométeres szigeten ugyanis hat különböző dialektust beszélnek.

Utazás Legegyszerűbben repülővel és hajóval lehet eljutni Ischiára, de mivel nincs Budapest-Nápoly közvetlen járat, egy esetleges genovai vagy milánói átszállás elég költséges. A legolcsóbb megoldás a fapados repülő – vonat kombináció. Rómáig már akár – reptéri illetékkel együtt – tizenötezer forintért elszállítanak. Érdemes olyan járatot kinézni, ami Fiumicinon száll le, a Ciampinoról ugyanis lényegesen nehezebb átverekedni magunkat a városon. Fiumicinoról félóránként megy közvetlen vonatjárat a Termini pályaudvarra, 9,5 eurós ára pedig garantáltan olcsóbb mint bármely taxi. Rómából Nápolyba EuroStar vonattal a legérdemesebb utazni, ez ugyan valamivel drágább, de nem áll meg sehol és másfél óra alatt lent van. Az Intercity sem rossz megoldás, 16,5 euróért két óra alatt visz le délre, és csak 4-5 helyen áll meg. A nápolyi központi pályaudvarról gyalogosan vagy taxival lehet legegyszerűbben a kikötőbe jutni, ahonnan óránként járnak kompok a szigetre, napközben pedig még ennél is sűrűbben szárnyas hajók.

Az ischiai emberek ezzel együtt nagyon jól kijönnek egymással és másokkal is, rendkívül befogadóak. Már egy rövidebb beszélgetés után kiderül rendszerint, hogy az illető csak félig vagy negyed részben olasz. Az egyik legnépszerűbb bár pultosa, Monica – aki fekete hajával, kreol bőrével és heves vérmérsékletével az olasz nő prototípusa – például még mindig kubai állampolgár. Annak ellenére egyébként, hogy közel tizenöt éve él Olaszországban. Hát igen, az olaszok semmit sem szeretnek elkapkodni. És értetlen szemekkel néztek rám, amikor megkérdeztem, hova is megyünk este, vagy mi lesz a másnapi program. Hiszen úgyis lesz valahogy, akkor minek görcsölni. És igazuk van. Mindenesetre a „Non ti preoccupa’” – ne aggódj – volt az első kifejezés, amit megtanultam dialektusban.

Ischiára nem csak nyáron érdemes ellátogatni. Húsvétkor legalább annyira megtelik –az amúgy ősztől tavaszig kihalt és csendes – sziget, mint a nyári csúcsszezonban. Húsvét hétfőn – Pasquetta – mindenki étteremben ebédel, rendszerint rákot, tonhalat és cozze nevű kagylót, ami nagyon finom, de nem tesz túl jót a hozzá nem szokott gyomornak. Az ebéd utáni kávét követően pedig a nap első sugarai kicsalogatják a fiatalokat a partra egy kis napfürdőzésre. Már ha nem esik az eső. Vagy a hó. Ebben az időszakban egyébként a sziget közepén csúcsosodó hegy felső harmada teljesen ködbe borul, albioni hangulatot lopva a mediterrán utcácskák közé.

A tavaszi kiruccanásnak egyetlen hátránya van: a hűvös éjszakák. Mivel a szigeten az átlagos hőmérséklet még a leghidegebb téli napokon is jóval tíz fok fölött van, az idei váratlan hideg és hóesés felkészületlenül érte őket. Nem sok ház van Ischián, amibe annak idején a gondos építők fűtésrendszert szereltek, így elektromos melegítőkkel és sok-sok pokróccal lehet átvészelni az éjszakákat.

A sziget halászatból és turizmusból él. A homokos tengerpart és a gyönyörű tenger nyáron remek pihenési lehetőséget nyújt, ha valaki kirándulni szeretne, másfél órás hajóúttal átruccanhat Caprira, vagy megmászhatja a Vezúvot. Kulturálódásra is van lehetőség bőven: Nápoly festői óvárosán kívül bérelt autóval gyorsan el lehet jutni Pompei vagy Hercolaneum ősi maradványaihoz is.