Élet-Stílus

Olaszországban folytatja Ronaldo?

Hosszú kihagyás után rövid időn belül visszatérhet a futballpályára Ronaldo, a brazilok kétszeres világbajnok támadója. A tavaly februárban súlyos térdsérülést szenvedő sztár egy interjúban elárulta, hogy a Manchester City és a Paris Saint Germain mellett egy olasz együttes is bejelentkezett érte.

A legutóbbi szezonban az olasz AC Milant erősítő 32 éves csatár februárban egy bajnoki mérkőzésén szenvedett – pályafutása során már harmadszor – súlyos térdsérülést. Az eset után szinte azonnal megoperálták, és az orvosok akkor legalább kilenc hónaposra becsülték a teljes felépülés idejét.

„Orvosi szempontból teljesen egészségesnek nevezhető. Most úgy látjuk, hogy egy hónap múlva, sőt, akár hamarabb is készen állhat a játékra” – nyilatkozta október elején egy brazil televíziónak a támadó fizikoterapeutája.

„Égek a tettvágytól, úgy érzem, hogy a sérüléseim és a korom ellenére, még jó néhány évem van az aktív pályafutásomból” – nyilatkozta Ronaldo a Trip nevű magazinnak. „Nem egy sérülés miatt szeretném befejezni a karrieremet, hanem akkor, amikor úgy érzem, hogy eljött az idő.”

Napokon belül visszatérhet (MTI/EPA)

Napokon belül visszatérhet (MTI/EPA)

A lapnak adott interjúban arra is kitért a jelenleg klub nélküli Ronaldo, hogy az elmúlt hetekben több helyről is keresték. „A Manchester City és a Paris Saint Germain mellett egy olasz klub is érdeklődött, de nem az AC Milan” – mondta Ronaldo. A csatár egyelőre még titkolózik, de az olasz Sportmediaset már tudni véli, hogy melyik egyesületről van szó.

A korábban az Interben és az AC Milanban is megforduló brazilt a lap információi szerint az olasz bajnokságban egyelőre csak botladozó, és jelenleg kieső helyen álló Sampdoria szemelte ki. A genovai klub hét forduló alatt mindössze négy pontot szerzett, és a csapatnak nagy szüksége lenne Antonio Cassano mellett egy másik gólerős támadóra.

Ronaldót állítólag azonnal vinné is az olasz együttes, kérdés persze, hogy a háromszor is a világ legjobb futballistájának megválasztott (1996, 1997 és 2002) támadó mikor adja le a sérülése alatt felszedett felesleges kilókat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik