Kereső

Ha azt mondjuk, balatoni vitorlázás, a legtöbb embernek azonnal a Kékszalag-verseny ugrik be, amely idén július 18-án, 9 órakor immáron 56. alkalommal rajtol el Balatonfüredről. Európa legnagyobb, 160 km-es tókerülő vitorlásviadala igazi jelképe a Balatonnak, de egyben a sportágnak is. A sorozat 1934 óta sok változáson esett át, de így is rengeteget tett azért, hogy a vitorlázás megtartsa, sőt, tovább bővítse tömegsportjellegét.

2024. 07. 16. 13:41

Utolsó előadását tartja vasárnap este a Kultúrbrigád csapata az Átriumban. A Bastille lerombolása, avagy az utolsó vacsora kifejezetten erre az alkalomra készülő előadás, ami kísérletet tesz arra, hogy a társulat elmúlt tizenkét évét feldolgozza és lezárja. A többek között Az Őrült Nők Ketrece előadást is jegyző csapat szeptembertől több helyen, de elsősorban az újlipótvárosi RaM-ArT Színházban folytatja.

2024. 07. 10. 10:55

Nem voltak izgalmak a belső pesti kerületekben, ahol még az elsőre szorosnak tűnő versenyek is a végére ellaposodtak: Niedermüller Péter és Pikó András is a végére öt illetve négy százalékos előnyre tett szert (Józsefvárosban már 98%-os a feldolgozottság, Erzsébetvárosban még csak 89%-os, de Niedermüller előnye már behozhatatlan).

2024. 06. 10. 00:20

Nincs változás a pesti szorosabb versenyekben: már jócskán túl az 50 százalékos feldolgozottságon azt látjuk, hogy nincs változás, stabilan tartja az előnyét Pikó András Józsefvárosban (90 százalékos feldolgozottságnál), aki öt százalékot ver Sára Botondra; Niedermüller Péter előnye is öt százalék Benedek Zsolttal szemben a VII.

2024. 06. 09. 23:46

Meglepő ellenzéki siker született Pakson, ahol az ország legnagyobb beruházása zajlik. A kampány alatt több vezető fideszes politikus is megfordult a városban, de a helyiek úgy érzik, nem sokat profitálnak az ide áramló milliárdokból. Erre a hangulatra építette a kampányát Heringes Anita, korábbi MSZP-s országgyűlési képviselő, aki magabiztos sikert aratott júniusban. Riport az atomvárosból.

Olvasói sztorik