Kereső

Közönség előtt háromharmadol Kerner Zsolt, Pető Péter, valamint Nagy József a Három Hollóban, a téma az önkormányzati választás fővárosi meccsei. A szerkezet a kampány miatti menetrend okán alkalmi: félóra hagyományos Háromharmad, félóra Napirend után írásban érkezett közönségkérdésekkel s végül húsz perc a helyszíni nézők kérdéseivel.

A játékosság évada lesz, függetlenül attól, hogy vannak súlyos művek és egészen könnyedek. Rengeteg lesz az interakció, a nézők bevonása a játékba mindenfajta módon. Ültetjük, mozgatjuk, sőt, még szavaztatni is fogjuk őket! – mondja Hargitai Iván, aki a József Attila Színház művészeti vezetője. A sokszínűséget elengedhetetlennek tartja. Úgy gondolja, hogy a zenés vígjátékoknak is megvan a helye, melyek felhőtlen szórakozást nyújtanak, de ugyanúgy fontosnak tartja az érzelmileg mély és gazdag színdarabok bemutatását is, melyek épp olyan gazdagok érzelmileg és érzékenyek, mint maga az életünk.

Olvasói sztorik