Mobil

Még mindig kétmilliót termel óránként a szörnyvadász mobiljáték

Lassan egy éve, hogy a Pokémon Go megjelent iOS-re és Androidra, olyan világméretű hisztériát gerjesztve, amihez hasonlót mobiljáték még sosem produkált. A globális érdeklődés persze hamar lecsengett, de hiba lenne azt hinni, hogy tiszavirág életű volt a siker: a zsebszörnyek a hírekben ugyan már nem szerepelnek, de még mindig elképesztően sokan hajkurásszák őket minden egyes nap.

A Pokémon Go az idén 21 éves nintendós videojáték-sorozatot ültette át okostelefonokra és tabletekre, az alapok pedig nem változtak: mindenféle szörnyeket kell begyűjteni pokélabdák segítségével, a nagy truváj pedig az, hogy mindehhez ki kell mozdulni a szabadba, ráadásul a pokémonok a kiterjesztett valóságnak (AR) hála ott ugrabugrálnak a kamera által közvetített utcaképen, parkokban, mindenhol.

Forrás: Europress

A játék elképesztő sikere meglepő, de nem megmagyarázhatatlan. A Pokémon évtizedeken keresztül csak a Nintendo játékgépeire volt elérhető, ugyanakkor két generáció nőtt fel a videojáték alapján készült rajzfilmeken, így nem csoda, hogy lényegében mindenki beleugrott a szörnyvadászatba mikor megjelent az ingyenes mobiljáték:két hónap alatt 500 millió letöltés jött össze.

Az utcák megteltek a zsebszörnyeket hajkurászó emberekkel, akár több száz főt megmozgató közös események szerveződtek világszerte, és a nagy számok törvénye alapján történtek tragédiák (balesetek, rablások) és olyan egészen fura események is (felfüggesztett börtön templomi pokémonozás miatt), amin a hatalmas hype miatt szívesen csámcsogott mindenki.

Forrás: Europress

A Pokémon Go 2016. július 6-án jelent meg, a játékot övező hisztéria pedig le is csengett szeptemberre, ugyanakkor ez koránt sem jelenti azt, hogy a játék ment a kukába, csupán arról van szó, hogy a finoman szólva is bombasztikus start után az érdeklődés beállt egy „normális” szintre.

Ami valójában még mindig őrületes sikert jelent, hiszen a Niantic fejlesztette program jelenleg már túl van a 750 millió letöltésen, és a fejlesztők beszámolója alapján az aktív játékosok száma még mindig bőven havi 60 millió felett van – az egész pontosan hat Magyarországnyi embert jelent.

A megjelenést követő első két hónapban az újdonság varázsa vitte a hátán a programot, de azzal a fejlesztők is tisztában voltak, hogy ez nem tarthat örökké, és ha nem is azonnal, de végül ügyesen kitalálták, hogy miképp lehet a letöltők legalább 10%-át (ami még így is több millió ember) folyamatosan rábírni arra, hogy ne töröljék és rendszeresen elővegyék a Pokémon Gó-t.

A startkor 148 különböző lényt lehetett begyűjteni (az eredeti 151-ből 3 pokémont továbbra sem lehet befogni), és ez a szám idén felugrott 251-re a második generációs zsebszörnyek feltűnésével, amik között akad olyan, akiket elkapni nem nagyon lehet, csak speciális hozzávalók begyűjtésével “kifejleszteni”.

A zseniális trükk pedig az, hogy a speckó kiegészítők csak akkor járnak, ha egy héten át minden nap legalább egyszer megpörgetünk egy kék, a játékban használható cuccokat dobáló pokéstopot.

Forrás: 24.hu

Az extra lények és különleges hozzávalók jelenléte azonban nem minden, ennél sokkal fontosabbak a szezonális események. Először tavaly ősszel, Halloween idején találkozhattunk különféle előnyöket (több cukorka és tapasztalati pont) és adott típusú lényből az átlagosnál többet biztosító pár napos időszakokkal. Azóta pedig rendszeressé váltak az ilyen „ünnepek”, amik a bónuszok és a még be nem fogott lények reményében rendre arra ösztönzik a játékosokat, hogy elindítsák a Pokémon Gó-t.

Szezonális esemény volt karácsonykor, húsvétkor is, és a nyarat is egy ilyen extra héttel röffenti be a Niantic, hiszen június 13-tól a nyári napfordulót ünnepli a Pokémon Go. Az egyhetes időszak alatt minden jól eldobott pokélabda után (Nice, Great, Excellent, Curveball, First Throw) extra tapasztalati pont jár, a Tűz- és Jég-típusú lények a szokottnál sűrűbben bukkannak majd fel mindenfelé, és az extra XP-t biztosító Lucky Egg is kedvezményes áron lesz kapható a játék áruházában.

És ez még csak a kezdet: a nyár folyamán érkezik egy olyan nagyobb frissítés, ami a közösségi élményre erősít rá (hogy pontosan miképp, arról egyelőre nem szól a fáma), júliusban pedig megkezdődik a játék egyéves „fennállásának” ünneplése, aminek keretében világszerte valódi Pokémon Go-eseményekre kerül sor Amerikában, Európában és Japánban is.

Forrás: Niantic

Habár sokan rendszeresen temetik, a Pokémon Go köszöni, de jól van, egyes becslések szerint az áruházban keletkező  mikrotranzakcióknak köszönhetően még mindig nagyjából kétmillió forint bevételt termel óránként, és ez az összeg aligha fog jelentősen csökkenni, főleg, ha a fejlesztők továbbra is odafigyelnek arra, hogy a különböző eseményekkel és újabb fejlesztésekkel minden nap arra csábítsák az aktívabb felhasználókat, hogy elindítsák a programot.

Kipróbáltuk a Pokémon Go-t, és jaj nekünk
Persze nem állítjuk, hogy megtudtuk a választ. Videón mutatjuk meg, hogyan csatlakoztunk kezdőként egy ötös szintű profihoz, miközben átestünk ezen-azon Budapest utcáin.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik