Média

Csak egyvalaki lesz nagyobb a médiapiacon a Mészáros Lőrinc közelébe kerülő Mediaworks-nél

Azáltal, hogy a Mészáros Lőrinc felcsúti polgármesterhez közelálló Opimus Press megvásárolta a Mediaworks Hungary-t, az egykori gázszerelő válik az ország egyik legbefolyásosabb médiavállalkozójává. A Mediaworks-nél csak az RTL Magyarország árbevétele lesz magasabb. A hírek szerint egyébként nem áll meg a Fidesz a médiabefolyása növelése érdekében, állítólag a Bors  című lap kiadója lehet a következő célpont.

Már idén júliusban előre tudható volt: várhatóan bekebelezi a Népszabadság és a Világgazdaság tulajdonosát, a 2014-ben létrehozott Mediaworks Hungary Zrt.-t az Opimus, mely a Mészáros Lőrinc felcsúti polgármesterhez kötődő Duna Aszfalt cég egyik érdekeltsége. A felvásárlás időpontját illetően az tűnt a reálisnak, hogy erre azután kerül majd sor, hogy a Mediaworks megveszi a máig rendkívül erős megyei lappiac fontos szereplőjét, a korábban német tulajdonban lévő Pannon Lapok Társaságát (PLT) a Magyarországról éppen kivonuló FAZ (korábbi nevén WAZ) médiakonszern leányvállalatától, mely korábban a HVG-nek is a gazdája volt. (A PLT volt vezetője, Szabó Miklós idén áprilisban váratlanul távozott a PLT-től, melyről akkoriban kezdett kiderülni, hogy hamarosan tulajdonost vált.)

A Mediaworks akkori tulajdonosa, a Vienna Capital Partners (VCP) és Heinrich Pecina, aki más ügyek miatt épp a vádlottak padján van, egyébként pedig Orbán Viktorral is találkozót folytatott, nem is tagadta, hogy a Mediaworks eladásáról is tárgyalnának, és hogy a cég a felcsúti polgármester-üzletember közelébe kerülne. Az első “cáfolatra” csak néhány hónappal később került sor, de azt sem a Mediaworks tulajdonosa, hanem szokatlan módon a “tulajdon” (a leányvállalat), azaz a Mediaworks tette meg.

A legutóbbi híresztelésekben szereplő adásvételi szerződéssel kapcsolatos tárgyalásra nem került sor, így szerződés aláírására sem

olvashattuk augusztus végén. A tulajdonosnak, Heinrich Pecinának viszont hiába küldött a 24.hu ekkortájt kérdéseket, az osztrák pénzember ugyanis egész egyszerűen válasz nélkül hagyta azokat. Vagyis Pecina valójában sosem tagadta, hogy eladná a Mediaworksöt, amelynek már a 2014-es megalakításakor is úgy hírlett, hogy Pecina a céget tovább fogja passzolni. Eleinte úgy tűnt, hogy Habony Árpádnak.

Egy gyanús teázás óta sokan sejtették, hogy előbb-utóbb a Fidesznél landol majd a cég

Erre utalt egy olyan fotó is, ami a Mediaworks első vezérigazgatójáról készült titokban az egyik budapesti luxusszállodában. Mihók Attila, a Népszabadság és a Mediaworks akkori vezérigazgatója ezen Habony Árpáddal teázott, de Mihók ezt azzal magyarázta, hogy ő sok mindenkivel szokott találkozni, hogy tájékozódjon. (Mihók 2015-ben távozott a Mediaworkstől, és jelenleg a budapesti olimpiai pályázat kapcsán létrejött Budapest 2024 Zrt. vezetője, így nagy reklámpénzek felett diszponál.)

Lezárult a PLT felvásárlása, egy hét múlva kizárták a népszabisokat

Mészárosnak köszönhetően ön is megnégyszerezhette volna vagyonát

Tudta, hogy az, aki hitt benne, hogy a Mészáros Lőrinc felcsúti polgármesterhez közelálló Opimus lehet a Mediaworks tulajdonosa, néhány hónap alatt közel megnégyszerezhette vagyonát? Kattintson ide is, van ugyanis erről is egy cikkünk.

Aztán miután a GVH és a Médiatanács is rábólintott, és a Mediaworks sikeresen aláírhatta a megyei lapokat kiadó PLT felvásárlására vonatkozó szerződést, egy héttel később a Mediaworks egy szombat hajnalon a kiadó és a Népszabadság költözését ürügyként felhasználva kizárta a lap újságíróit, “felfüggesztették” a lap működését, és még a történelmi értéket képviselő internetes archívumot is elérhetetlenné tették a Mediaworks ezzel megbízott emberei.

Habony egykori embere ott volt a Mediaworksben, mégis az újságíróktól kértek volna üzleti tervet

A Mediaworks gazdasági okokkal próbálta magyarázni a lépést, de ennek több dolog is ellentmondott. Például az, hogy miért tették elérhetetlenné az archívumot, hiszen annak működtetése elenyésző költség, amit bőven ellensúlyozhattak volna a site-on megjelenő hirdetésekből befolyó bevételek. Ráadásul az sem tűnik logikusnak, hogy egy kiadó éppen akkor kérje a lap stratégiájának újragondolására a szerkesztőséget, amikor egy költözés zajlik.

Arról nem beszélve, hogy valójában nem a szerkesztőség dolga lenne üzleti tervek kidolgozása, hanem például a napilapüzletág-igazgatójáé, Madarász Jánosé, aki Habony Árpád cégétől, a Modern Media Grouptól érkezett, és akihez a Népszabadság igazgatása is tartozott 2015 novembere óta.

Felcsúti lakos lesz Magyarország legbefolyásosabb médiása

Aztán tegnap a júliusi cikknek megfelelően megtörtént a bejelentés: az Opimus Press (az Opimus leányvállalata) teljes egészében megszerezte a Mediaworks kiadót, ehhez kevesebb mint 7 munkanap alatt kapták meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) engedélyét. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy Orbán Viktor barátja és Nárcisz-kutyájának őrzője, Mészáros Lőrinc felcsúti gázszerelő Magyarország egyik, ha nem A legbefolyásosabb médiavállalkozójává válik.

Csak az RTL lesz nagyobb az Opimus médiabirodalmánál

Azáltal ugyanis, hogy a Mediaworks megszerezte a Pannon Lapok Társaságát is, egy évente várhatóan több mint 24 milliárd forint forgalmat produkáló cég jön létre, mely ezzel a lapkiadók között messze a legnagyobb lesz Magyarországon. A teljes médiapiacon pedig csak az RTL Magyarország lesz nagyobb a Mediaworks-PLT-nél.

Ráadásul az új tulajdonosnak, az Opimus Pressnek további akvizíciós tervei is vannak, vagyis idővel az sem kizárt, hogy tovább növelik majd médiaportfóliójukat.

Ez mind az övék lett

Az Opimus médiaportfóliója egyébként már most is olyan termékekből áll majd mint

  • a Népszabadság,
  • a Világgazdaság,
  • a Manager Magazin,
  • a Nemzeti Sport,
  • a Nemzeti Sport Magazin,
  • a Népszabadság Top kiadványok és mellékletek
  • a nol.hu,
  • a vg.hu,
  • az Új Dunántúli Napló,
  • a Heves Megyei Hírlap,
  • a 24 óra,
  • a Somogyi Hírlap,
  • az Új Néplap,
  • a  Világgazdaság kiadványok és konferenciák,
  • a Hírmátrix.hu,
  • a Tolnai Népújság,
  • a Békés Megyei Hírlap,
  • a Petőfi Népe,
  • a Grátisz,
  • a Vasárnap Reggel,
  • a bama.hu,
  • a baon.hu,
  • a beol.hu,
  • a heol.hu,
  • a kemma.hu,
  • a sonline.hu,
  • a szoljon.hu,
  • a Képes Sport,
  • a Sport and Life,
  • az nso.hu,
  • az Autó-Motor,
  • az Autómotor.hu,
  • a Fanny magazin,
  • a Lakáskultúra,
  • a Tina Konyha,
  • az Ínyenc,
  • az Édes élet,
  • a Test&Lélek,
  • a hot! és
  • a hot! extra,
  • a mindmegette.hu,
  • az Astronet.hu,
  • a Lakáskultúra Online,
  • a Bravo magazin,
  • a mainap.hu,
  • a tvműsor.hu,
  • a jegyed.hu,
  • a lapcentrum.hu,

valamint a PLT olyan termékei, mint

  • a Dunaújvárosi Hírlap,
  • a Fejér Megyei Hírlap,
  • a veszprémi Napló,
  • a Vas népe,
  • a Zalai Hírlap,
  • a Veszprémi 7 nap,
  • a Hévi forrás,
  • a Mega Infó vidékjáró Magazin,
  • a Nagykanizsai Maraton,
  • a Szuperinfó lapcsoport,
  • a Várpalotai Hírek,
  • a feol.hu,
  • a duol.hu,
  • a veol.hu,
  • a zaol.hu,
  • a vaol.hu,
  • az mcsatorna.hu,
  • a likebalaton.hu,
  • a randizol.hu,
  • a szallasbomba.hu,
  • a dunadigital.hu,
  • a fejerdigital.hu,
  • a naplodigital.hu,
  • a vasdigital.hu,
  • a zaladigital.hu.

A kiadó igazgatóságában máris megjelent az Orbán Viktorhoz lojális Liszkay Gábor, a korábban még kormánybarát Magyar Nemzet volt főszerkesztője, aki a G-nap után megvette a a Napi Gazdaságot, azt Magyar Időkre keresztelte át és nyíltan is kormánypártivá alakította át. (Liszkay a Karc FM nevű, ugyancsak kormánypárti rádiónak is a tulajdonosa.) Az Opimus egyébként most azt kommunikálja, hogyújraindítja a Népszabadságot. Azt a terméket, amit a Mediaworks néhány hete még arra hivatkozva függesztett fel, hogy az állítólag veszteséges volt.

A Bors lehet a következő?

A Magyar Narancs egyébként eközben arról ír, hogy fideszes üzleti körök a Bors című bulvárlapot is kiadó Lapcom tulajdonosának, a Kajmán-szigeteken működő Radio Bridge-nek a termékeit is megvennék. Mint arról beszámoltunk, Pallagi Ferenc, aki a lapot 11 éven át vezette, és a cég élén állt, jövő januártól visszavonul és csak tanácsadó, illetve felügyelőbizottsági tag lesz a Lapcomnál. Pallagi ezt azzal magyarázza, hogy szeretne pihenni, élni a nyugdíjasok életét.

A Lapcom azért is érdekes lehetne a jobboldal számára, mert mint megírtuk, a Lapcom 9,5 milliárd nettó árbevétellel és 1,3 milliárd forint adózott eredménnyel zárta a 2015-ös pénzügyi évet, vagyis egy jól menő médiavállalatról van szó, ráadásul a kiadó nemcsak a Rogán Antal helikopterezéséről a Népszabadsággal egyidejűleg cikkező Bors című napilapot adja ki, de van a portfóliójukban megyei lap is, övék a Kisalföld és a Dél-Magyarország is. Szintén a Borshoz tartozik egyébként a soproni Superinfo és van rejtvényújságjuk is, Rejtvény magazin címmel.

Jöhet a nyomtatott Ripost és megvennék az Echo Tv-t is

A Heti Válasz holnap megjelenő számában ugyancsak szóba kerül, hogy Orbán-közeli emberek egy ellen-Blikk indításán dolgoznak, de nem kizárt, hogy zöldmezős beruházás helyet inkább a Borsot szereznék meg. Emellett a Simicska Lajos érdekeltségei közé tartozó Heti Válasz szerint az Echo TV is tulajdonosváltás előtt áll.

Ha érdekli egy cikk, hogyan gyűrte maga alá szinte a teljes magyar médiaipart Orbán Viktor kormányzása idején a Fidesz, ide kattintson.

Ha még érdekli a reklámpiac: cmsales.hu (x)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik