Kultúra
A Kultúr Raktár programsorozat keretében a városba látogat a Happy Junior Band harmonika zenekar. A több mint száz fiatal német tangóharmonikásból álló együttes péntek este lép fel a BFMK előtt.
2013. 07. 18. 11:30
Csütörtökön délután a színházbarátok a Szegedi Szabadtéri Elfújta a szél című produkciójának szereplőivel találkozhatnak a REÖK-ben.
Július 23-án este jótékonységi gálaműsort adnak a Szegedi Nemzeti Színház művészei a dunai árvíz károsultjainak javára. Az ingyenes jegyek szerdától vehetők át.
Különleges tárlatvezetésekkel készül az Alsóvárosi Ferences Látogatóközpont az idei Nándorfehérvári Emléknapra: július 20-án, szombaton a magyar történelem egyik legnagyobb diadalára emlékeznek Szegeden.
2013 a könyvtár számára kétszeresen is jubileumi év: 125 éve halt meg az alapító, Somogyi Károly és 130 éve, 1883. október 16-án nyitotta meg Ferenc József a Somogyi-könyvtárt. Az ünnepi év kiállítása válogatás a Somogyi-könyvtár egyedi ritkaságaiból: a Magyarországon unikális és Európában is csak néhány példányban ismert, fennmaradt kötetekből.
Pénteken kezdődik a THEALTER, Magyarország egyetlen, évente megrendezett nemzetközi színházi fesztiválja, a hazai színházi élet egyik legrangosabb, európai viszonylatban is jegyzett összművészeti eseménye.
A következő vadasparki családi napot Oroszlánok hava címmel, július 20-án, szombaton rendezik, amikor is reggel 9.30-tól este 23.00 óráig sokszínű kalandos programmal várják a gyermekeket és a felnőtteket egyaránt.
A fesztivál harmadik napja, 2013.07.14., vasárnap. Fotók: Német Gabriella.
Július 16-án és 17-én a Csak egy tánc volt című produkcióval lép a közönség elé Váradi Eszter Sára és Keller János a Pelikán Udvarban.
Reptéri kaland, genitáliákat marokba. Ma posztittes szerzőnk, Gerlóczy Márton a Matiné.
2013. 07. 14. 08:53
- 20:48 Magyarország megvonta a menedékjogot az Orbán-kormány által befogadott lengyel politikusoktól
- 20:45 Foci-vb, egyenes kieséses szakasz: Spanyolország - Ausztria (élő)
- 20:30 Mégis fizet hathavi juttatást a kormány az előző kabinet államtitkárainak
- 20:23 A nap legfontosabb hírei – 2026. július 2.
- 20:06 Végleg megszerezte magyar válogatott játékosát az ETO FC
- 19:56 Hoppál Péter nem kéri a komlói díszpolgári címet
- 19:45 Kapitány István: Egyelőre nem igazolható kapcsolat a hőség és a két postai dolgozó halála között
- 19:31 Divinyi Zsombor lehet az Országgyűlés Hivatala új főigazgatója
- 19:29 Családi okok miatt lemondta a világbajnokságot Szatmári András
- 19:05 Bundázás miatt kizártak egy cseh csapatot az Európa Ligából
- 19:05 Árulás, ha a legjobb barátnőd filmre viszi a párkapcsolati válságodat?
- 18:52 Áder János ultimátumot adott Magyar Péternek
- 18:27 Trump iráni kudarca nem egyszerű fiaskó, hanem igazi elcseszés
- 18:24 Húszan haltak meg a Kijevet ért orosz légicsapásban; újabb orosz finomítót támadtak az ukránok
- 18:13 Arra kérte Julian Nagelsmannt a német szövetség, hogy mondjon le
- 11:20 Magyar Péter bejelentette, kik lesznek jogosultak a 100 ezer forintos iskolakezdési támogatásra
- 12:59 Blikk: Két postás meghalt munka közben a hőségriadó alatt
- 13:26 Molnár Áron reagált arra, hogy a Fidesz szerint 461 millió forint támogatást kapott az NKA-tól
- 11:22 Ünnepelt gyereksztár, hírhedt partikirálynő, nagy visszatérő – 40 éves lett Lindsay Lohan
- 10:38 Megtalálták a Balatonban az eltűnt kaposvári férfi holttestét
- 14:05 Vissza a múltból: a kormány átnevezné a vármegyéket megyékké, a főispánokat kormánymegbízottakká
- 13:13 Hann Endre: Előbb-utóbb apadni fog a Tisza
- 14:27 Kormányzati sajtótájékoztató: Magyar Péter azonnali vizsgálatot rendelt el a meghalt postások ügyében, Wizz Airrel fog utazni jövő héten Ankarába
- 10:27 Horváth P. Andrást szavazták meg a közmédia új, átmeneti vezetőjének
- 15:54 A Védvonal a rákbeteg Ákost gyalázó kommentek miatt intézkedett

