Kultúra

Wasabi: élni tudni kell!

Ismerd meg a Wasabi Kht. zenekart, játssz velünk és látogass el a csapat győri koncertjére!

Zenecentrikus szövegek, szövegcentrikus zenék – ez a filozófiája a 2010 szeptemberében alakult zenekarnak. Két dögös csaj, két belevaló pasi és már kész is a Wasabi Kht. Nagy Gábor gitárost egy villáminterjú keretében kérdezte a Győr24.

Több mint 3 éve zenéltek együtt. Hogyan emlékszel a kezdetekre?

Egy Nellivel való próbatermi találkozás hozta az ötletet, hogy csináljunk együtt egy zenekart. Nagyon tetszett, ahogy imprózott, és persze a hangja is azonnal megfogott. Őrült tempóban indult el a dalszerzés, a szövegírás és közben a haverkodás is. Lassacskán elkezdtünk próbálni és koncertezni, meg persze agyalni, hogy a mai világban hogyan tudjuk eljuttatni az emberekhez a zenénket. Élvezetes és izgalmas volt a kezdeti időszak, de bizonyos szempontból most is a kezdeti időszakot éljük. A nagyközönség ugyanis csak most kezd igazán megismerni minket.

Nem egy hagyományos banda a tiétek, hiszen fiúk és lányok is erősítik a csapatot. Volt már ebből konfliktus?

Mit is mondhatnék? (nevet) Hogy valami igazán bölcset mondjak, a nők teljesen mások, mint a férfiak. Ez egy rockzenekarban sincs másként. Gondolom a lányoknak éppen olyan nehéz velünk, mint nekünk velük. De ez így van jól, ez így izgalmas.

Hogyan születnek a dalok?

Sokféleképpen. A zenét alapvetően Nelli és én dolgozzuk ki, a szöveg főleg Nelli érdeme, de egy kicsit én is szerepet játszok benne. A próbateremben persze mindenki hozzáteszi a maga elképzeléseit.

Mi az, amit szeretnétek elérni a zenétekkel?

Minél több koncertet szeretnénk adni, sok-sok ember előtt! Ez a legjobb dolog a világon. És szeretnénk olyan lemezeket megjelentetni, melyek megtalálják az igényes zeneszerető közönséget.

Mitől lehet jó ez a stílus, amit képviseltek?

Nehéz kérdés. Őszinteség, hitelesség, kisugárzás, minőség. Szerintem ezek elengedhetetlenek.

Meghallgatnád a zenekart élőben is, november 15-i győri koncertjükön? Legyen tiéd a 4 x 2 darab páros belépő egyike. Nem kell mást tenned, mint válaszolni játék kérdésünkre!

Kérdés: Mikor alakult a Wasabi Kht.?

A helyes megfejtéseket a gyor24@gmail.com-ra várjuk! Sorsolás november 15-én pénteken! A nyerteseket e-mailben értesítjük!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik