Kultúra
„Túl vagyok két földrengésen, ettem kígyót, békát, tücsköt, bogarat, ittam..., na ezt most hagyjuk, de a kígyópálinkát bevallom” – írta Kínából Both Miklós, aki ott turnézik és készít lemezt.
2013. 05. 20. 18:24
Mikszáth lakott benne. Meg a Pesti Hírlap, majd a Zrínyi Nyomda. Mára csak a homlokzata maradt, csilivili irodaépület lesz belőle. Neményi kolléga körbefotózta az építkezést, szöveget a képek alá/fölé Az 50 éves Pesti Hírlap jubileumi albuma 1878-1928 című kötetből kölcsönöztünk. Matiné plusz.
Vigyázat, csalok! Ez a figyelmeztetés előadás közben rendszerint elhangzott Rodolfo mester szájából. Persze a nézők ennek ellenére hiába figyelték a bűvész boszorkányos gyorsasággal mozgó kezét, rajtakapni sosem tudták a csaláson.
2013. 05. 19. 17:00
Kolozsvárra érkezett vasárnap Mario Vargas Llosa Nobel-díjas perui író, akit hétfőn a Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) díszdoktorává avatnak.
Ma sózunk a Matinéban. Május huszonkettedikén üljük az elhízás elleni küzdelem világnapját, ebből az alkalomból Parti Nagy Lajos Az étkezés ártalmasságáról című könyvéből választottunk szemelvényt.
2013. 05. 19. 08:00
Egész napos, szines programokkal várja május 26-án a városi gyereknapon a szegedi gyerekeket és szüleiket az Agóra.
Május 26-án, vasárnap rendkívül gazdag programokkal várja a park a családokat és a kicsiket.
Kanye West egyik új dalának alapja a Gyöngyhajú lány.
Az Ezer Lámpás Éjszakája kampány életében május 25-e a legfontosabb időpont. Ezen a napon az ország több pontján, köztük Székesfehérváron is egész napos jótékonysági koncertekkel, családi és gyerekprogramokkal várják az érdeklődőket.
2013. 05. 17. 19:34
Az Aradi Kamaraszínház társulata játssza a vásárhelyiBFMKszínpadán a Tótékat pénteken este.
Az ünnepségsorozat hangversenyekkel, temetőkalauzolással, istentiszteletekkel az Új Zsinagóga felavatásának 110. évfordulója alkalmából május most péntektől vasárnapig lesz.
Nemzetközi Művészkönyv Kiállítás, premierek, NépTáncSzínház, koncertek és Jam-Bory-Vár kisfesztivál is szerepel a 14. Kortárs Művészeti Fesztivál programjai között. A tíznapos program alatt 22 helyszínen, 33 féle programmal, 38 alkalommal, összesen 48 produkció várja a kortárs művészetekre fogékony közönséget a legfiatalabb korosztálytól a legidősebbekig.
A Helyi Téma nevű újság segíti a polgárok kulturális fejlődését.
2013. 05. 16. 09:20
A Szeged Napja Ünnepségsorozathoz kapcsolódóan. Több helyszínen a városban Darvasi Lászlóval találkozhatnak az olvasók.
- 12:16 Tragikus baleset Révkomáromban: beomlott a járási hivatal bejárata, egy ember meghalt
- 12:10 Ajánlásgyűjtés: Katasztrofálisan állnak a kis pártok az NVI adatai szerint
- 12:00 Ebből az okostelefonból vették a legtöbbet Európában 2025-ben
- 11:40 Magyar Péter párja pert nyert a kormánypárti bulvárlap ellen
- 11:24 Orbán Viktor felesége is kampányol Magyar Péter körzetében
- 11:19 Rablás, csalás, csőtörés, sztrájk – lemondott a Louvre elnöke
- 11:14 Börtönt kértek a kétgyermekes apára, aki lenyúlta egy meggyilkolt fiatal iPhone-ját
- 11:12 Megemelte az ATM készpénzfelvételi és vásárlási limitet, aztán eltűnt a pénze – bankkártyás csalás miatt nyomoz a rendőrség
- 11:09 Lázár János hübrisze miatt aggódnak a gazdák – Koncz Máté a Dellában
- 11:02 Megtalálhatták az írás alapjául szolgáló jelrendszert
- 10:52 Epstein-botrány: Bill Gates felelősséget vállalt, és elismerte, két orosz nővel volt viszonya
- 10:49 Hétezer robotporszívó felett vette át az irányítást egy spanyol férfi
- 10:47 Bár az egész egészségügy válságban van, a pszichiátria helyzete a legsúlyosabb
- 10:47 Galambos Lajos szakított fiatal barátnőjével: „veszteséggel, érzelmi deficittel” szállt ki az évekig tartó kapcsolatból
- 10:45 Fővárosi Közgyűlés: ballagási tarisznyát kapott a parlamentbe tartó Szentkirályi Alexandra, Vitézy szerint el lett kúrva a HÉV-fejlesztés
- 07:53 Török Gábor: Ha nem téved a Medián, eldőlt a választás
- 05:30 80-as, 90-es évek akciófilm kvíz: csak igazi rajongóknak
- 06:00 Kvíz: magyar sztárok, akiket mindenki ismer – de azt tudod, mi az igazi nevük?
- 09:03 T. Danny az arcát takaró maszkról: Eljön annak is az ideje, hogy ez lekerül
- 09:08 Jámbor András arról posztolt, hogy kihallgatta a parlamentben a tiszás képviselő lejáratásának tervezését, nem sokkal később meg is jelent a cikk a fideszes médiában
- 07:40 A gödi Samsung-gyár egykori középvezetőjének feljegyzéseiből kiderül, mi okozhatta a robbanást, amit Magyar Péter nemrég videón mutatott be
- 07:19 Választás 2026: Áradó Tiszát mért a Medián
- 10:01 A Monty Python színésze újra beszólt Orbán Viktornak, aki válaszolt is neki
- 08:55 Videó: a TEK kommandósai csaptak le két emberrablóra, akik a kocsijából rángattak ki egy férfit
- 08:32 Meghalt Martin Short 42 éves lánya
