Kultúra
A női szereplők merész dekoltázsa helyett már csak a színészek fejét lehet látni egy kínai tévésorozatban.
A novemberben elszenvedett súlyos karsérülése után lábadozó művész honlapján írt erről.
Erkel András film- és zenei producer, a magyar animációs filmgyártás meghatározó alakja volt.
Elkészült az első magyar közösségi film.
Múzeumtörténetet írt a szegedi Móra Ferenc Múzeum: minden eddigi rekordot megdöntve 114 ezren látták A fáraók Egyiptoma című kiállítást.
Maradt még a karácsonyi hangulatból? Segítünk prolongálni az emóciót. Naná, hogy megható történettel készültünk, hárommal is. Schäffer Erzsébetnek jár kézcsók a mai Matinéért.
Hatvannyolc éves korában elhunyt Stanislaw Baranczak lengyel költő, műfordító, polgárjogi harcos.
Eredményes évet zár a Magyar Művészeti Akadémia (MMA), amely új elnökséget választott az idén, véglegesítette rendes tagjai számát és első alkalommal átadták a Nemzet Művésze díjakat is.
A Ridley Scott rendezésében, Christian Bale főszereplésével készült Exodus az Ószövetség második könyvének feldolgozása, amely arról szól, hogy Mózes kivezeti a zsidókat Egyiptomból.
A Nemzeti Színház igazgatója az MTI-nek adott nagyinterjút, amelyben beszélt tervekről, bonyolult összefüggésről és dagadó büdzséről is,
A Katona József Színház színésze 66 éves volt.
Idén ilyen volt, de valószínűleg ilyen lesz jövőre is!
- 21:57 A német miniszterek is bojkottálják a magyar uniós tanácsüléseket
- 21:44 Ezeket a számokat húzták ki a 29. heti Skandináv lottón
- 21:20 A nap legfontosabb hírei – 2024. július 17.
- 21:10 Nem a tudomány: a szerelem szelídíti meg a világ legpusztítóbb tornádóit
- 20:52 A demokraták vezetése előre megszavaztatná, hogy biztos Biden legyen-e az elnökjelöltjük
- 20:44 „Ne légy gyáva, ne bújj el!” – a 60 éves Kunkli Tivadar kihívta a kisgyereket felrúgó karatemestert
- 20:42 Beázott a kórház és a szakrendelő Orosházán a szerdai viharban
- 20:25 Király Linda a párjáról: Már többször beszéltünk róla, hogy mi lenne, ha család lennénk
- 20:08 Hőségben fekszenek a gyerekek a Szent László Kórház transzplantációs osztályán, mert elromlott a klíma
- 19:26 Gömöri András Máté: Borsodi gyerekként a kétkezi munka sem áll tőlem messze, így raktárosként is dolgozom
- 19:21 Lipcsei Péter 52 évesen nagyapa lett
- 19:00 Ritka felvételen látható a világ egyik legnagyobb, még érintetlen perui törzse
- 18:55 Ádáz harc folyik a napágyakért Mallorcán
- 18:51 Lecsapott a vihar Pestre: késések a reptéren, jégeső, villámárvíz
- 18:50 Selma Blair: Nem hiszem, hogy az emberek értik, milyen drága dolog rokkantnak lenni
- 12:52 Azért rúgta fel a szolnoki kalandparkban a gyermeket a kísérője, mert nem akart felmászni a pályára
- 20:44 „Ne légy gyáva, ne bújj el!” – a 60 éves Kunkli Tivadar kihívta a kisgyereket felrúgó karatemestert
- 06:29 „Sikerült balfaszokat felvenni a menedzsmentbe” – Azahriah 15 percre félbehagyta hétvégi koncertjét
- 18:51 Lecsapott a vihar Pestre: késések a reptéren, jégeső, villámárvíz
- 15:58 Magyar Narancs: 60 milliós autóval parkol az Operaháznál Ókovács Szilveszter, pedig az autót nem neki szánta a BMW
- 11:30 Életveszélyesen megsérült egy elektromos rolleren utazó 15 éves fiatal Dombóváron
- 15:18 Nagykátai sportegyesületi elnök rúgta ki a szolnoki kalandparkban az egyik rábízott fiú alól a lábát
- 19:00 Ritka felvételen látható a világ egyik legnagyobb, még érintetlen perui törzse
- 11:53 Teljessé vált a politikai kordon Orbánék körül az Európai Parlamentben
- 12:29 Meghalt egy nő az üllői ipari parkban, miután rázuhant egy többtonnás munkagép