Kultúra

Fontos nemzetközi elismerést kapott a Holdraszállást itthon közvetítő Almár Iván csillagász

Wikimedia Commons
Wikimedia Commons
A tudós április 21-én ünnepelte a kilencvenkettedik születésnapját.

A Nemzetközi Asztronautikai Szövetség (IAF) az Űrkutató Hírességek Csarnokának tagjává választotta Almár Iván magyar csillagászt, űrkutatót, a Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) örökös, tiszteletbeli elnökét – közölte a MANT az MTI-vel kedden.

Az 1951-ben alapított IAF azért hozta létre az űrkutató hírességek csarnokát, hogy elismerje azoknak a tevékenységét, akik jelentős mértékben hozzájárultak az űrtudomány, illetve az űrtechnológia fejlődéséhez. A korábbi díjazottak között Elon Musk, a NASA-t egykor vezető Charles Bolden, illetve az Apollo-11 űrhajósai is szerepelnek.

A kilencvenkettedik születésnapját néhány nappal ezelőtt ünneplő Almár Iván az első magyar,

akit a hírességek csarnokának tagjává választott a hetvenhét országból több mint 500 tagot számláló nemzetközi szervezet – olvasható a közleményben.

A MANT méltatása szerint a magyar űrkutatás egyik megteremtője szakmai pályafutása alatt volt többek között a Kozmikus Geodéziai Obszervatórium alapító vezetője és a Magyar Űrkutatási Tanács elnöke is, korábban pedig  az IAF alelnöki pozícióját is betöltötte.

A pályafutása során mintegy 150 tudományos közleményt publikáló, tíz magyar nyelvű, az űrkutatásról, illetve a Földön kívüli intelligencia kereséséről szóló könyvet jegyző, vagy szerkesztő tudós a Nemzetközi Asztronautikai Akadémia (International Academy of Astronautics, IAA) tiszteletbeli tagja és a Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) örökös tiszteletbeli elnöke, kiemelkedő tudományos ismeretterjesztő tevékenysége révén pedig neve a magyar tévénézők és újságolvasók generációi számára is jól ismert, hiszen

a holdraszállás 1969-es tévéközvetítése óta (1969) minden jelentős űresemény kommentátora.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik