A Glastonbury-fesztivál a világ egyik vezető fesztiválja: az 1970-ben indított, akkor még 1500 fős közönséget magáénak tudó buli évtizedek alatt nőtte ki magát Nagy-Britannia legnagyobb és legfontosabb fesztiváljává, ahol az előadók számára igazi karriercsúcs fellépni. A háromnapos idei esemény headlinerei Elton John, az Arctic Monkeys és a Guns N’Roses voltak. Ám a legtöbbet nem a fesztivál zenei teljesítményeiről cikkeztek, hanem többek közt arról, hogy Lana Del Rey a frizurája miatt fél órát késett, majd a villámkoncert után a biztonságiak kísérték le a színpadról. Pedig történt Del Rey sebtében elkészített hajának sorsától jóval szívszorítóbb történet: a skót dalszerző-énekes, Lewis Capaldi képtelen volt végigénekelni a koncertet, mivel épp az utolsó és egyben leghíresebb száma közben hatalmasodott el rajta a Tourette-szindrómája olyannyira, hogy a tikkelés miatt nem tudott énekelni. A közönség sietett a segítségére: végigénekelte a Someone You Loved című slágert. A szívmelengető pillanatok bejárták a sajtót, méltatták az idegrendszeri betegségével dacoló Capaldit. A 26 éves énekes ennek ellenére két nappal később bejelentette: állapota miatt beláthatatlan időre lemondja élő fellépéseit, hogy mentális és testi egészségére koncentráljon.
Capaldi alig néhány év alatt futott be robbanásszerű karriert, 2022-ben már a Sziget egyik nagy nevének számított, világslágerei mellett azonban azzal is nagy figyelmet vívott ki magának, hogy nyíltan beszélt Tourette-szindrómájáról és arról, mekkora küzdelem ezzel a betegséggel élni úgy, hogy tízezrek előtt kell fellépnie. Kicsoda Lewis Capaldi, a britek egyik legvalószínűtlenebb sztárja?
Kisvárosi fiúból skót Beyoncé
Bár Glasgow-ban született, négyévesen egy skót kisvárosba, Whitburnbe költözött családjával. Első élménye a zenéről a Queenhez köthető, amely a családi nyaralások alatt szólt a többórás autóutak közben. Színpadon is ezt énekelte először: négyévesen szintén egy nyaralás során felkéredzkedett egy karaokeest színpadára, hogy elénekelhesse a We Will Rock You-t. Innen datálható a zene és az előadóművészet iránti rajongása – ő maga egy interjúban azt nyilatkozta, sosem érzett előtte késztetést a nyilvános éneklésre –, előbb gitározni tanult meg, majd dalokat kezdett írni. Tizenhét volt, amikor élete első turnéjára indulhatott a Hit The Road-projektnek köszönhetően, amely tehetséges tinédzserek számára biztosít lehetőséget a bemutatkozásra. És bár mindez tapasztalatot és sikerélményt adott a fiatal tehetségnek, az áttörést nem hozta meg. Igaz, arra sem kellett sokat várnia.
Ehhez egy Ryan Walter nevű producerre és annak kitartó munkájára volt szükség. A britnek Amerikáig kellett mennie, hogy rátaláljon honfitársára: Walter néhány hónapra az Egyesült Államokba utazott, ahol hónapokig görnyedt a számítógép előtt, szó szerint feltúrta az internetet a rejtőzködő tehetségekért. Naponta legalább hét órát görgetett és kattintott, teljesen ismeretlen zenészaspiránsok profiljait bújta. Egy interjúban elárulta, hogy nagyjából tíz másodpercre hallgatott bele a feltöltött próbálkozásokba. Négy és fél hónap és több tízezer meghallgatott szerzemény után jutott el Lewis Capaldi SoundCloud-profiljára, amelyen mindössze két, iPhone-nal feltöltött dal volt, mindkettő húsz alatti megtekintéssel. Walter tíz másodperc alatt döntötte el, hogy valami különlegeset talált, és másnap már repülőre is ült, hogy az óceánt átszelve meghallgassa a fiút a skóciai Dumfries-ban, ahol a 18 éves srác épp egy openmic-rendezvényen lépett fel. Capaldi ekkor még a New College Lanarkshire egyetem hallgatója volt, a közös munkát úgy kezdték meg, hogy Walter a Glasgow melletti Motherwellből rendszeresen londoni házába röptette az énekest, hogy ott együtt dolgozzanak.
2017-ben kiadóktól függetlenül adta ki első dalát, a Bruisest, amely szinte azonnal siker lett, ráadásul rekorder a Spotifyon: Capaldi érte el a leggyorsabban a 25 milliós hallgatottságot a platformon a stúdiók által nem szerződtetett, független előadók közül. Még ugyanebben az évben megjelent a négyszámos Bloom – EP, nem sokkal később már Rag’n’Bone Mannel, a Milky Chance-szel és Sam Smith-szel turnézott. A 2019-es még sikeresebb év lett számára: ekkor debütált az azóta a rádiók által is rongyossá játszott Someone You Loved, majd jött az első nagylemeze, a Divinely Uninspired to a Hellish Extent, amely Capaldit azonnal a szomorú balladák ügyeletes sztárjává tette. A lemezzel sorra jöttek a díjak, jelölések és a rekordok is: a már említett dal hat hétig levakarhatatlan volt a brit kislemezlista éléről, Nagy-Britanniában az ötéves lemezeladási lista élére állt, jelölték Grammyre, két díjat is bezsebelt a Brit Awardson, nagy-britanniai turnéjára pedig még azelőtt elkelt minden jegy, hogy az album egyáltalán megjelent volna. 2020-ban a koronavírus-járvány neki is megálljt parancsolt, 2021-ben pedig bejelentette, hogy tovább halasztja a turnéját, hogy következő albumára koncentrálhasson. A Broken by Desire to Be Heavenly Sent végül 2022 szeptemberében jelent meg, az előző lemezéhez hasonló fogadtatással.
Nagyjából ezzel egyidőben Capaldi nemcsak új zenéjét, hanem egy sokkal komorabb hírt is megosztott rajongóival, amely egészen más megvilágításba helyezte azt, miért tűnt el a nyilvánosság elől korábban, miként azt is, 2020 márciusi londoni koncertjén miért sétált le egyik dala közepén a színpadról.
A Tourette poszterfiúja
Capaldi azt követően állt nyilvánosság elé betegségével kapcsolatban, amikor azzal vádolták meg, hogy drogfüggő, és a kokain miatt rángatózik a színpadon. A fiatal énekest a Gilles de la Tourette tünetegyüttessel, röviden Tourette-szindrómával diagnosztizálták. Erről a legtöbbeknek az akaratlan káromkodás ugorhat be, holott az egy viszonylag ritka tünete a rendellenességnek. Egy olyan idegrendszeri betegségről van szó, amelyet akaratlan idegrángások vagy hanghatások, az úgynevezett tikkek jellemeznek, amelyeket az elszenvedője nem tud kontrollálni. A krónikus, gyógyíthatatlan betegséget a központi idegrendszerre ható gyógyszerekkel lehet kezelni, Capaldi botoxinjekciókat is kap a rángások elrejtésére.
Az, hogy milyen gyorsan kerítette hatalmába a fiatal énekest a betegség, nagyon jól szemléteti a Lewis Capaldi: Így érzem magam című dokumentumfilm, amely az idén debütált a Netflixen. Joe Pearlman filmjét még jóval azelőtt kezdték forgatni, hogy kiderült volna a diagnózis, Capaldi saját bevallása szerint azt hitte, hogy csak egy sokadik zenés doku lesz belőle egy fiatal zenész karrierjéről, ám ebben az esetben kifejezetten találó az a sokat használt klisé, hogy az élet írta a forgatókönyvet. A filmben egy hihetetlenül lelkes, de végtelenül szorongó férfit látunk, aki az állandó humorizálással próbálja leplezni zavarát, de már ezeken a felvételeken is látszik valamiféle túlzott izgágaság. A 2020-as ominózus márciusi koncert – amelyet Capaldi később élete legborzasztóbb két hetének nevez – előtt már egészen látványosan megjelenik a jellegzetes rángás, gyakorlatilag a kamerák előtt bontakozik ki Capaldi állapotának gyors romlása, amellyel először annak ellenére sem foglalkozik, hogy szülei is egyre gyanúsabban szemlélik. Rengeteget beszél az egyre elhatalmasodó szorongásáról, arról, hogy folyamatos pánikrohamok gyötrik.
Egészen addig nem tudatosítottam, hogy a szorongás és a Tourette átvette az irányítást, amíg meg nem néztem Pearlman felvételeit. Teljesen lehangolt, amikor láttam az első változatot, csodálkoztam, hogy egyáltalán megértem a végét
– nyilatkozta egy interjúban. Mikor 2022 szeptemberében megkapta a diagnózist, megnyugodott: nem halálos beteg. A dokumentumfilmből ugyanis több, egészen a gyerekkoráig visszavezethető trauma derül ki, amelyek nagyban segítik Capaldi állapotának megértését. Gyerekként egy éven belül veszítette el nagynénjét, aki öngyilkos lett – erről szól a Before You Go című dala –, és daganatos betegséggel küzdő nagymamáját – róla írta a Someone You Lovedot –, Capaldi szerint emiatt nagyon fiatalon, már négyévesen tudatosodott benne az élet végessége. Ebből származtatja már-már kóros hipochondriáját, annak ellenére rettegett pánikszerűen a betegségektől és a haláltól, hogy egész gyerekkorában semmilyen komolyabb baja nem volt. A Tourette-diagnózist megelőző időszakban is ezt nevezte meg a pánikrohamok egyik kiváltó okaként: azt hitte, hogy degeneratív betegség okozza a rángásokat, és kevés ideje van hátra.
Szintén nyíltan beszélt imposztor-szindrómájáról, amely egész zenei karrierjét végigkísérte szorongás formájában, a jelenség paradox jellegéből adódóan a legerősebb épp akkor lett, amikor elérte eddigi legnagyobb sikereit. Capaldi a diagnózis után egyre gyakrabban beszélt a nyilvánosság előtt mentálig egészségéről, szorongásairól és a betegségéről is – saját magát a Tourette poszterfiújának nevezte, ám szívesen fogadja a küldetést, hisz így rá tudja irányítani a figyelmet az betegségre.
Capaldi már a kezdetekben hihetetlenül valószínűtlen popsztár volt, a köztudatba bebetonozott sztáralkat teljes ellentéte, aki később tudatosan épített a duci, átlagos kinézetű, szabadszájú sztár imidzsére. Interjúiban rendre káromkodik, indokolatlanul sokat beszél a nemi szervéről, a skót Beyoncénak nevezi magát, az egyik díjátadón pedig nagymamájának köszönte meg a díjat, pontosabban annak, hogy meghalt. A koronavírus-járvány alatt Big Sexy Pizza néven olcsó pizzát dobott piacra a brit Tesco és Iceland áruházakban, amelyet a tőle megszokott zavarba ejtő, önironikus formában reklámozott, de ezt a vonalat követte a Forget Me klipje is, amelyben feszülős fehér alsógatyában, félmeztelenül énekel. Vélhetően az is sokat tett hozzá a népszerűségéhez, hogy egészen egyedi jelenség volt a tökéletes, kisportolt külsőt előíró popiparban. Capaldi jó érzékkel tapintott rá, hogy az antisztár jellegre sikeresen építheti fel a nagyszájú, zsákruhákba öltözött, kissé lúzer karakterét, ennek ellenére például Steven Bartlett kétórás interjúja épp azt mutatja, hogy egy mérhetetlenül őszinte és törékeny ember védekezési mechanizmusát láthatjuk a média felé mutatott megnyilvánulásai mögött.
Miután nyilvánosság elé lépett a diagnózissal, még ismertebb és elismertebb lett. Ez zenéje mellett elsősorban kiállásának és bátorságának szólt. Főleg annak fényében dicséretes mindez, hogy egy interjúban kijelentette: amíg nem kezdett nyilvánosan zenélni, sem mentális problémái, sem tikkjei nem voltak.
Csak a zenélés teszi ezt velem, egyébként hónapokon át teljesen jól vagyok, szóval ez egy nagyon furcsa helyzet
– nyilatkozta az idén áprilisban.
Capaldi ennek ellenére kitart a zenélés mellett, bár korábban kilátásba helyezte a visszavonulást is, amennyiben állapota romlik: „Ha a betegségem eljut egy olyan pontra, ahol már helyrehozhatatlan kárt okozok magamnak, akkor abbahagyom. Utálom a túlzásokat, de nagyon is reális lehetőség, hogy fel kell hagynom a zenéléssel.”
Hozzátette, ugyan az tagadhatatlan, hogy szinte kizárólag a fellépései során erősödnek a tünetei – nem a mostani volt az első eset, hogy képtelen volt énekelni a tikkelés miatt –, a magával kötött kompromisszumba ez még belefér. Mindezt még idén áprilisban nyilatkozta, a Glastonbury-fellépésre ennek fényében készült: három héttel korábban lemondta az összes élő fellépését, hogy mentálisan a nagy előadásra készüljön, de nagyon úgy fest, ez sem volt elég.
Capaldi zenéjének megítélése nyilván ízlés dolga, valakinek bejönnek szomorú balladái, valakinek nem, az azonban vitathatatlan, hogy munkássága immár sajnos elválaszthatatlan a Tourette-szindrómájától, amely épp abban próbálja ellehetetleníteni, amire feltenné az életét. Különösen szomorú ez annak fényében, hogy Capaldi saját bevallása szerint csak ehhez ért igazán, gyerekkora óta ez az élete, így csak remélni lehet, hogy megtalálja azt a középutat, ahol nem emészt fel egy ígéretes zenei karriert egy olyan állapot, amely épp a színpadon kínozza a legjobban elszenvedőjét.
