A 80-as és 90-es években voltam gyerek, az eredeti Star Wars-trilógiát azelőtt láttam, hogy olvasni tudtam volna, és a videókazettán rongyosra nézett filmek részét képezték az identitásomnak. Szaladgáltam seprűnyéllel a kezemben – azt fénykardnak képzelve –, és már akkor X-szárnyú vadászgépet építettem LEGO-ból, mikor a dán játékgyártó még nem adott ki licenszelt szetteket. Máig emlékszem, mekkora várakozás övezte az 1999-es Baljós árnyak érkezését, ahogy arra is, hogy az előzménytrilógia első részét még mindig videókazettáról néztük: egy kamerás kalózfelvétel netről letöltött szörnyű minőségű verziója lett átmásolva mágnesszalagra. Mégis úgy meredtünk a tévéképernyőre, mintha Jézus második eljövetelét látnánk.
Az új filmek érkezése igazi nagybetűs ünnep volt, ami annak ellenére is magával ragadott, hogy sosem értettem igazán, George Lucas miért előzményt, nem pedig folytatást készített gyerekkorom meghatározó történetének. Nem is lettem rajongója a második trilógiának, de azt a hibái ellenére is mindig elismertem, hogy a Star Wars atyjának legalább volt egy víziója, amit következetesen végigvitt: elmesélte egy hős (illetve a Jedi rend és a Köztársaság) bukását, megmutatva, miképp vált a „csodagyerek” Anakin Skywalkerből a mindenki által rettegett Darth Vader.
Álomból csalódás
2012-ben a Disney aztán felvásárolta a Lucasfilmet, ezzel a Star Wars-jogokat, nem sokkal később pedig kiderült, folytatódik az eredeti trilógia, ami visszahozza az ikonikus szereplőket. Ekkor még úgy tűnt, megvalósul egy gyerekkori álom, és libabőrözve néztem Az ébredő Erő első előzetesét, hogy aztán idővel kiderüljön, a Disney csak pénzcsapot látott a franchise-ban, és valódi vízió nélkül vágtak bele egy újabb trilógia elkészítésébe.
Ennek eredményeként kaptunk három filmet sehová nem tartó történetszálakkal és szereplőkkel, a Skywalker kora fináléjával pedig oda jutottunk vissza, ahol A Jedi visszatér véget ért. Palpatine halott, birodalma elbukott, és van egyetlen Jedi, aki előtt fényes jövő áll.
Az utolsó film eltört bennem valamit (ezen még az amúgy jól sikerült Zsivány Egyes sem változtatott semmit), drámaibban fogalmazva azt is mondhatnám, hogy a szememben teljesen bemocskolta az eredeti trilógiát, és legalább két évnek kellett eltelnie, mire egy barátom unszolására elkezdtem felfedezni a Star Wars animációs vonulatát. Így ismertem meg a Dave Filoni alkotta, hét évadig jutó Star Wars: A klónok háborúja sorozatot (amit egy egész estés animációs film előzött meg), ami elsőre hiába tűnt egy gyerekeknek szánt szériának, az évadok előrehaladtával szép lassan az egyik legjobb Star Wars történetté érett.
A klónok támadása és A sithek bosszúja között játszódó cselekmény megismertette velem Ahsokát, és egészen új megvilágításba helyezte nemcsak az egész előzmény trilógiát, de Anakin Skywalker karakterét is. Ez egyrészt köszönhető annak, hogy ez a sorozat volt az utolsó olyan mozgókép, amihez George Lucasnak még köze volt alkotóként, másrészt adott volt Dave Filoni, akiről mostanra mindenki tudhatja, hogy nála nagyobb Star Wars-rajongó aligha akad ezen a bolygón. És ez érződik is Star Wars-franchise új, sokszor egészen lebilincselő részleteit feltáró animációs széria minőségén, aminek a fináléját konkrétan megkönnyeztem.
A klónok háborúja visszaterelt a Star Warshoz, amit csak erősített a szintén animációs Star Wars: Lázadók és a Star Wars: A Rossz Osztag, majd a közelmúlt olyan élőszereplős sorozatai, mint a Zsivány Egyes előzménye, az Andor, vagy éppen A mandalóri. Utóbbi messze nem tökéletes, sokan joggal kritizálják, de számomra még a hibáival együtt is szórakoztatóbb, mint a folytatások.
A Pedro Pascal nevével fémjelzett szériának jelentős szerepe van abban, hogy nem halt el végleg a Star Wars iránti rajongásom, és abban is, hogy felcsillant a szemem, mikor kiderült, egyetlen magyar újságíróként részt vehetek az idei, ismét Európában tartott Star Wars Celebrationön.
Összegyűlünk..
A Star Wars Celebration (SWC) egy 24 éves múltra visszatekintő esemény, amit idén rendeztek meg 15. alkalommal. Egy olyan rendezvény, ahol rendre bejelentenek a franchise-hoz kapcsolódó újdonságokat, egyben lehetőséget biztosít a rajongóknak, hogy az alkotókkal együtt ünnepeljék a hullámvölgyek ellenére is rendkívül népszerű fiktív univerzumot, annak történeteit és szereplőit.
A négynapos SWC-nek ezúttal a londoni ExCel rendezvényközpont adott otthont: a rendelkezésre álló 44 ezer négyzetméteren április 7. és 11. között minden a Star Warsról szólt, látogatók tízezrei érkeztek a helyszínre, hogy megmutassák a saját gyártású kosztümjeiket, relikviákat vásároljanak, aláírásokat és sztárokkal közös fotókat szerezzenek, panelbeszélgetéseken vegyenek részt, illetve első kézből értesüljenek a közeljövő újdonságairól.
Bejelentésekben és exkluzív tartalmakban nem volt hiány: azon szerencsések, akik bejutottak a 4500 fő fogadására alkalmas fő (Celebration) csarnokba, a hivatalos premier előtt napokkal láthatták A mandalóri harmadik évadának hetedik epizódját, a május 4-én érkező Star Wars: Látomások egyik kisfilmjét, illetve az élőszereplős Skeleton Crew és Acolyte sorozatok előzetesét.
A panelbeszélgetések során kiderült továbbá, hogy harmadik évadot kap a Star Wars: A Rossz Osztag, folytatódik a Jedihistóriák, ahogy az is, hogy már javában zajlik három vadonatúj Star Wars-nagyjátékfilm előkészítése. Sharmeen Obaid-Chinoy filmje 15 évvel a Skywalker kora után játszódik, fókuszban a Jedi rend újjáépítésével, méghozzá Daisy Ridley-vel a főszerepben, aki ismét a harmadik trilógiában megismert Rey karakterét ölti magára. Dave Filoni alkotása az Új Köztársaság korában játszódó, a Disney+-on elérhető élőszereplős sorozatokat (A mandalóri, Ahsoka, Boba Fett könyve) fogja lezárni, James Mangold rendezése pedig az első Jedi rendről és az Erő felfedezéséről szól, jóval a Régi Köztársaság előtti időkben.
Bár engem személy szerint egy kicsit zavar, hogy a Lucasfilm még mindig nem tud teljesen elszakadni a Skywalker-korszaktól, de Filoni filmje azt mutatja, hogy a legutóbbi trilógiával ellentétben itt az alkotók már tudják, pontosan merre tartanak az élőszereplős sorozatok, Obaid-Chinoy alkotásánál pedig adott az esély, hogy Rey alapvetően szerethető karaktere végre egy méltó, a korábbinál jobb és eredetibb történetet kapjon.
De a legígéretesebb hír, hogy James Mangold filmje évezredekkel Luke születése előtt játszódik, lehetőséget adva a Star Warsnak, hogy végre valami olyat mutasson a gyöngyvásznon, amire a sorozat történetében még nem volt példa. Bár a másik két bejelentett nagyjátékfilmben is bőven akad potenciál, ez a történet az, amit akkora várakozás előzhet meg, mint A baljós árnyakat vagy Az ébredő Erőt. Négy éve nem gondoltam volna, hogy újra izgatott leszek egy Star Wars-film miatt, de (újra) megtörtént a csoda – és ez részben a Star Wars Celebrationnek köszönhető.
…ünnepelni
Korábban nem véletlenül használtam az ünneplés szót, mert az SWC a nevének megfelelően tényleg arról szól, hogy rengeteg ember együtt örül valaminek, amit mindannyian szeretnek. Kívülről úgy tűnhet, csak egy hatalmas vásár az egész, ahol beöltözött tömegek vonulnak az egyik standtól a másikig, de a különböző panelbeszélgetéseknek helyet adó csarnokok valami egészen varázslatos élményt árasztanak, vagy hát a témánál maradva:
A fő helyszínre bejutni csak különleges jegyekkel, hosszas sorban állás után lehet (ennek a logisztikája megérne egy külön cikket), ennek megfelelően mindig csurig van a több ezres nézőtér, és a sztárokkal megbolondított panelbeszélgetéseket mindig megelőzi egy felvezető show, hogy a résztvevők ne csendben várják az esemény kezdetét. A show pedig nem túlzás, hiszen a konferanszié énekelteti és táncoltatja a nézőket, továbbá játékokat szervez a színpadon, ami egyben lehetőséget nyújt arra is, hogy kiderüljön, mennyire színes a látogatók tábora.
Fizikus, marketinges, tanár, befektetési tanácsadó, vizuális trükk specialista, szociális munkás és óvodás kisgyerek is megfordult a pódiumon a négy nap alatt, és az Egyesült Államoktól kezdve Olaszországon és Kanadán át egészen Ausztráliáig szinte minden nemzet képviseltette magát. Igen, rajtam kívül voltak kinn magyarok is, egy alkalommal például egy négyfős család mellett (apa, anya, két gyerkőc) sétáltam el a hömpölygő tömegben, de a beöltözött látogatók között is akadtak honfitársaim – például az 501-es Légió Magyarországi Helyőrségének tagjai.
De vissza a színpadhoz: mire egy beszélgetés kezdetét veszi, a közönség felfokozott hangulatba kerül, szintre vibrál a nézőtér, tapintható a pozitív energia, amit csak tetéz, hogy a félhomályt rendre a levegőbe emelt (játék) fénykardok színei törik meg, miközben szólnak a Star Wars-filmek jól ismert dallamai. Az ember egyszerűen boldog, nem is érti miért, és ezen a ponton már egy jól összevágott videó is elég, hogy a sötétben kicsorduljon az ember könnye, miközben felidézi, miért is szereti a George Lucas több mint negyven éve alkotott univerzumát.
És ez még csak a kezdet, mert az igazi hangulatbomba akkor robban, mikor a színpadra lépnek a szereplők vagy az ünnepelt rendezők, sőt, még az animációs filmek szinkronhangjait adó színészek érkezését is olyan üdvrivalgás övezi, mintha Taylor Swift sétált volna ki a rajongói elé. A tömeg egy emberként áll fel, tapsol, és minden irányból hallatszik legalább egy „We love you!”.
A Star Wars persze nem mindig ilyen pozitív, a franchise-t sokszor körüllengi egy toxikus felhő, magukat rajongónak valló emberek képesek online halálos fenyegetéseket küldeni és színészeket zaklatni csak azért, mert például nem tetszik nekik a bőrszínük. Ennek az SWC-n ugyanakkor nyoma sem volt, és a pozitív hatás tényleg annyira elementáris, hogy még az olyan, hasonló eseményen már megfordult színészek is elérzékenyültek tőle, mint Diego Luna, aki az Andor panelbeszélgetésén nem győzte megköszönni a színpadon ülők felé áradó szeretetet.
És az erős érzelmek tényleg nem csupán a közönség soraiban érhetők tetten: ugyan akadnak sztárok, akikről ordít, hogy a pénzért vannak jelen, de aztán jön az Obi-Wan Kenobit alakító Ewan McGregor, aki még a hivatalos műsor kezdete előtt kiszaladt a színpadra, hogy üdvözölje az ott felvonultatott, Obi-Wan Kenobinak beöltözött cosplayereket és a közönséget, majd még közel egy évvel a bemutató után is képes volt könnyes szemmel mesélni a sorozatáról. Számára ez egy szerelemprojekt volt, és ezzel élőben szembesülve az ember még azt is képes megbocsátani, hogy az Obi-Wan Kenobi nem igazán váltotta be a hozzá fűzött reményeket.
Egy ilyen pozitív közegben persze minden új bejelentés szenzációsnak hat, az emberre akaratlanul átragad a tömeg lelkesedése, és ezt a mozikba kerülő filmek lehet nem is lesznek képesek megismételni. Az adott pillanatban viszont ez nem számít, csak az, hogy részese vagy ennek a különleges élménynek, és itt egy új remény: a csalódások után lehet még jó a Star Wars.
A 24.hu a Disney vendégeként vett részt az eseményen.
