Kultúra

Van egy Star Wars-sorozat, amiről pontosan tudjuk, hogyan ér véget

Jeff Spicer/Getty Images for Disney
Jeff Spicer/Getty Images for Disney
A londoni Star Wars Celebration keretén belül az Andor alkotói meséltek az első évad készítéséről, illetve kaptunk egy kis ízelítőt a 2024 nyarán várható folytatásból is.

Londonban már javában zajlik a 2023-as Star Wars Celebration, aminek keretében Kathleen Kennedy, a Lucasfilm elnöke április 7-én azt is bejelentette, hogy már dolgoznak három Star Wars-filmen, amik nem egy újabb trilógiát alkotnak, hanem három különböző korszakba repítik majd el a nézőket. A mozikba szánt alkotások mellett kiemelt figyelmet kaptak a Disney+ streamingplatformra készülő élőszereplős sorozatok is, amik közül a 2022-ben debütált Andor külön panelbeszélgetést is kapott a négynapos rendezvény programjában.

Az Andor különleges széria, hiszen lényegében egy előzmény előzményéről beszélünk. A Diego Luna főszereplésével készült Zsivány Egyes – Egy Star Wars-történet a Star Wars IV. rész – Egy új remény eseményeihez vezető, a Halálcsillag terveinek megszerzéséért indított öngyilkos misszió történetét meséli el. Az Andor pedig ennek a küldetésnek a közvetlen előfutára, ami gyönyörűen bemutatja, hogy a címszereplő Cassian Andor teljesen átlagos figurából miképp válik a Birodalom megbuktatását tervező ellenállás egyik kulcsfigurájává.

A sorozat készítéséről szóló panelbeszélgetésen részt vett Kathleen Kennedy, a showrunneri feladatokat ellátó (és a Zsivány Egyest is író) Tony Gilroy, a főszereplő Diego Luna, a zeneszerző Nicholas Britell, a vágásért felelős John Gilroy, Luke Hull produkciós vezető, illetve a jelmeztervező Michael Wilkinson, akik közösen beszélgettek a széria készítéséről.

ate Green/Getty Images for Disney Az Andor alkotói és a főszereplő a Star Wars Celebration színpadán.

A beszélgetés kezdetén Kathleen Kennedy elárulta, hogy amikor megkereste Tony Gilroyt a sorozat lehetőségével, a rendező az első néhány alkalommal nemet mondott, majd a feladat elvállalása után olyan ötletekkel állt elő, amik elutasíthatatlanok voltak. Gilroy ehhez hozzátette, hogy azzal kezdte a történet megírását, hogy magyarázatot adjon Cassian Andor akcentusára – ami a karaktert alakító Diego Luna mexikói akcentusa. Így született meg az Kassa becenevű főszereplő eredettörténete: Luna karaktere a Kenari bolygó szülötte, aki aztán bevándorlóként kerül a Ferrix bolygóra, ami felett idővel a Birodalom átveszi az uralmat.

A produkciós vezető Luke Hull arról is beszélt, hogy a sorozat egyik helyszínéül szolgáló Ferrix nemcsak egy bolygó, de valójában egy karakter is, ami ugyanazon az átalakuláson megy keresztül, mint maga Cassian Andor. A karakter kezdetben csak kívülálló, egy zsoldos, akit valójában nem érdekel a Birodalommal szembeni ellenállás, a sztori eseményei ugyanakkor radikalizálják, és valójában ugyanez történik magával a bolygóval (és a lakóival) is, ami – a címszereplőhöz hasonlóan – a széria végére szembeszáll az elnyomókkal.

Gilroy ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy a készülő második évadban már nem lesz kérdéses Cassian Andor „hovatartozása”, nincsenek kérdések az elhivatottságát illetően, és a folytatásban már azt a figurát fogjuk látni, akit a Zsivány Egyesben megismertünk.

A folytatásról az is kiderült, hogy a sztori több évet fog felölelni, legalább három részenként ugrunk majd előre az időben, megmutatva, hogy terjed a lázadás eszméje a galaxisban, a széria pedig ott fog véget érni, ahol a Zsivány Egyes kezdődött: Cassian elindul a küldetésre, ami aztán összeköti Jyn Ersóval és a Halálcsillag felrobbantásához nélkülözhetetlen tervek megszerzésével. Ám hiába tudjuk, hogyan ér majd véget a sorozat, az odavezető út így is lebilincselő lesz – legalábbis erre utal az a rövid, de ígéretes, a visszatérő szereplőket felvonultató előzetes, amit egyelőre csak a Star Wars Celebration résztvevőinek vetítettek le.

Az Andor második évadának forgatása jelenleg is folyamatban van, a stáb az angliai Pinewood stúdióban dolgozik az új epizódokon, és a tervek szerint a folytatás (ami a széria lezárása is egyben) 2024 augusztusában kerül majd fel a Disney+ kínálatába.

Érdekesség továbbá, hogy a helyszíni tapasztalataink alapján az Andor elképesztően népszerű a Star Wars Celebration látogatói között, jó eséllyel ennek a szériának vannak a legelhivatottabb rajongói. A hasonló eseményeken ugyan tömegével látni beöltözött látogatókat, és nincs ez másképp most sem, jedik, sith-ek, mandalórik és Leia hercegnők szelik át az ExCel London rendezvényközpont csarnokait, az Andor rajongói ugyanakkor egy teljesen más szintet képviselnek.

Kate Green/Getty Images for Disney Elhivatott rajongók és az Andor alkotói.

Az elhivatottak a sorozat híres börtönének fehér/sárga uniformisában, tömegben, sokszor mezítláb menetelnek, az „on program” parancs hallatán azonnal haptákba vágják magukat, ha pedig arról van szó, egyszerre kántálják a börtönlázadás  „egy kiút van” (one way out) jelszavát.

Kapcsolódó
Újabb Star Wars-film készül Daisy Ridley főszereplésével
Érkeznek az első információk a Lucasfilm és a Disney jövőbeni terveiről.

A 24.hu a Disney vendégeként vesz részt az eseményen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik