Kultúra

Újabb Star Wars-film készül Daisy Ridley főszereplésével

Lucasfilm
Lucasfilm
A rengeteg élőszereplős sorozat mellett már elkezdődött a munka az új Star Wars-filmeken, és ezek közül az egyikben visszatér Daisy Ridley, mint Rey Skywalker, hogy újjáépítse a Jedi rendet.

Londonban április 7-én elstartolt a 2023-as Star Wars Celebration, egy négynapos rendezvénysorozat, ahol kezdésnek a Lucasfilm és a Disney – magyar idő szerint – délben elkezdte bejelenteni a közeljövő élőszereplős filmjeit és sorozatait. A műsor Kathleen Kennedy, a Lucasfilm elnökének üdvözlő beszédével indult, majd a Zsivány Egyes – Egy Star Wars-történet előzményének számító Andor alkotója, Tony Gilroy és a sorozat sztárjai (többek között Diego Luna, Andy Serkis, Genevieve O’Reilly, Denise Gough és Kyle Soller) léptek a színpadra.

Az Andor második évadának forgatása már javában zajlik az angliai Pinewood stúdióban, és a széria véget is ér a második szezonnal, ami a tervek szerint 2024 augusztusában kerülhet fel a Disney+ kínálatába.

Új élőszereplős Star Wars-sorozatok

A második programpont a 100 évvel a Skywalker saga előtt, a Köztársaság fénykorában, a Jedik aranykorában játszódó The Acolyte, aminek már szintén javában zajlik a forgatása. A showrunner Leslye Headland elárulta, hogy a sorozatot az eredeti Star Wars-trilógiát is inspiráló szamuráj- és harcművészeti filmek, illetve Kurosawa alkotásai ihlették. Kiderült továbbá, hogy a szériában feltűnő Lee Jung-jae, a netflixes Squid Game sztárja egy jedi mestert alakít, illetve a The Acolyte-ban fel fog tűni egy vuki Jedi mester is, akit Joonas Suotamo kelt életre – a színész, aki a harmadik Star Wars-trilógiában Chewbakka karakterét alakította.

Lucasfilm

A Carrie-Anne Mosst is felvonultató sorozat 2024-ben érkezik a Disney+ kínálatába, és a Star Wars Celebration keretében egy rövid ízelítő is a képernyőkre került a The Acolyte-ból, ami az eddigi legérdekesebb szériának tűnik az élőszereplős sorozatok közül.

A látványos, csak a rendezvény közönségének szánt ízelítőt követően A mandalóri sorozatért felelős Dave Filoni és Jon Favreau érkezett a színpadra, a széria sztárja, Pedro Pascal pedig egy videóüzenetben köszönt be a helyszínen lévő rajongóknak. A mandalóriból jelenleg a harmadik évad fut a Disney+-on, április 12-én érkezik az utolsó előtti, hetedik rész, amiből a bemutató keretében le is vetítettek egy nyolcperces ízelítőt.

A rajongók örülhetnek, hiszen jövő héten végre újra láthatják a sorozat főgonoszát, Moff Gideont alakító Giancarlo Espositót, de ami ennél is fontosabb, hogy a rövid részletben végre elhangzott egy évek óta hatalmas kedvenc, Thrawn főadmirális neve is.

Thrawn főadmirális az Ahsoka előzetesében.

Filoni és Favreau ugyanakkor nemcsak A mandalóri miatt érkeztek a Star Wars Celebrationre, hiszen producerként ők állnak a Skeleton Crew című élőszereplős széria mögött is, amit Jon Watts és Christopher Ford készít a Disney+ számára. A sorozat forgatása már véget ért, javában zajlanak az utómunkálatok, a főszereplő pedig nem más, mint Jude Law, aki a színpadra lépve elárulta, hogy hatéves kora óta készült arra, hogy részese lehessen a Star Wars-univerzumnak.

A 2023-ban debütáló Skeleton Crew ugyanabban az időszakban játszódik, mint A mandalóri, és sztori szempontjából egyelőre annyit tudni róla, hogy egy csapat elveszett gyerek áll a középpontban, akik az Erőhasználó Jude Law karakterével keverednek közös kalandokba. A szériából egy rövid ízelítőt is kapott a közönség, és ez alapján a sorozat a Star Wars és a Kincsvadászok (The Goonies) szerelemgyereke lesz.

A Skeleton Crew után a szintén élőszereplős Ahsoka-sorozat került sorra, ami idén augusztusban érkezik a Disney+ kínálatába.

Ahsoka Tano először a 2008-as, Dave Filoni rendezte egész estés Star Wars: A klónok háborúja című animációs filmben tűnt fel, mint Anakin Skywalker padawanja, majd központi szereplője lett a hasonló című, hét évadot megélt animációs sorozatnak is. A film és a széria egyaránt A klónok támadása és A Sith-ek bosszúja közötti időszakban játszódik (egyedül a 7. évad párhuzamos az előzménytrilógia harmadik részével), és a sztori magyarázatot ad arra, hogy a George Lucas rendezte filmekben miért nem esik soha szó a leendő Darth Vader tanítványáról.

Lucasfilm Ahsoka a Star Wars: A klónok háborúja animációs sorozatban.

A Togruta fajhoz tartozó Ahsoka hamar közönségkedvenc karakter lett, és népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, hogy a Star Wars: A klónok háborúja-sorozat után fontos szerepet kapott Az új remény előtt játszódó Star Wars: Lázadók animációs szériában is, majd Rosario Dawson alakításában élőszereplős karakterként felbukkant A mandalóri második évadában, illetve a Boba Fett könyve című spin-off sorozatban is, méghozzá Luke Skywalker és Grogu oldalán.

Az Ahsoka már teljes egészében a Dawson által megformált karakterre koncentrál, és a Disney+-ra érkező legújabb élőszereplős Star Wars-széria lényegében a Star Wars: Lázadók folytatása.

A rendezvényen levetítették a sorozat első, rendkívül látványos előzetesét is, ami a látottak alapján jó eséllyel minden Lázadók-rajongó megvalósult álma lesz. A Star Wars: Lázadókból megismert Sabine Wrent élőszereplős formában Natasha Liu Bordizzo kelti életre, Mary Elizabeth Winsted pedig Hera Syndullát alakítja az augusztusban érkező szériába.

A jövő Star Wars-filmjei

Az új sorozatok bemutatása után Kathleen Kennedy kitért a készülő Star Wars-filmekre is, bejelentve, hogy már javában dolgoznak az új részeken, amiknek már megvannak a rendezői is: James Mangold, Dave Filoni és Sharmeen Obaid-Chinoy.

Sharmeen Obaid-Chinoy filmje 15 évvel a Star Wars: Skywalker kora után játszódik, a Jedi rend újraépítéséről szól, és visszatér benne Daisy Ridley, ismét Rey Skywalker szerepében, immár Jedi mesterként.

Dave Filoni alkotása az élőszereplős sorozatokat fogja lezárni, és ennek megfelelően Az ébredő Erő előtti, de a Jedi visszatér utáni időszakba kalauzolja majd a nézőket. James Mangold rendezése ezzel szemben az első Jedi rendről fog szólni, jóval a Régi köztársaság előtti időkben – tehát három ezer évvel a kilenc filmet számláló Skywalker-saga előtt.

Kate Green/Getty Images for Disney Dave Filoni, Daisy Ridley és Sharmeen Obaid-Chinoy a 2023-as Star Wars Celebration eseményen.

Hogy a frissen bejelentett filmek milyen címmel és mikor kerülnek majd moziba, arról a Lucasfilm és az alkotók az előttünk álló időszakban fognak újabb részleteket elárulni.

Kapcsolódó
Elkezdődött az év legnagyobb Star Wars bulija
Londonban több tízezer rajongó tölti a húsvétot a Star Wars bűvöletében.

A 24.hu a Disney vendégeként vesz részt az eseményen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik