Kultúra

Még mindig félkészen áll a Tiborcztól Szíjj Lászlóhoz került visegrádi luxushotel

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu
Tizenhét éve készül, és ezzel már biztosan európai rekordernek számít.

Helyreigazítás

Cikkünkben valótlanul állítottuk, hogy az MTÜ hárommilliárd forintos támogatást ítélt meg a projektnek, így a Minerva a korábban kifizetett vételár jó részét visszatehette a kasszájába. A valóság ezzel szemben az, hogy a 2019 óta a Minerva V50 Ingatlanfejlesztő alap tulajdonában álló visegrádi ingatlanhoz kapcsolódóan sem a Minerva V50 Ingatlanfejlesztő alap, sem a képviseletében eljáró Minerva Befektetési Alapkezelő Zrt. nem részesült hárommilliárd forint vissza nem térítendő támogatásban.

 

2020 nyarán lapunk a birtokába került dokumentumok alapján arról írt, hogy a Minerva 2019 áprilisában fordult hárommilliárdos támogatásért az MTÜ-höz. Ebből szűrtük le cikkünkben azt a valótlan következtetést, hogy a támogatás megvalósult.

A legutóbbi tulajdonosváltás, illetve a munkákat segítő jókora állami támogatás ellenére sem haladnak a Visegrádra tervezett luxushotel munkálatai – derül ki a Városi Gorillák nevű urbexes csoport Facebook-oldalán nemrég feltűnt képsorozatból.

Korábban már számos cikkben összefoglaltuk a lassan húsz éve tartó történet különböző, tulajdonosváltásokkal is tarkított fordulatait, amikből jól látható, hogy az elmúlt közel négy évben a Minerva V50 Ingatlanfejlesztő Alap (hátterében a 100 százalékban Szíjj László tulajdonában lévő MINERVA Befektetési Alapkezelő áll) előtt ott állt a lehetőség a munkák befejezésére, azok azonban érdemben azóta sem haladtak.

A folyamatos kivitelezést nyilvánvalóan a 2020 elején indult koronavírus-járvány, illetve az építőanyagok és a munkaerő hirtelen drágulása is nehezíthette, az okok azonban ennél mélyebbek, hiszen a 2020 májusában általunk is bemutatott látványterveket azóta kétszer is átdolgozták:

a 2022. augusztus 5-én a Pest Megyei Kormányhivatalhoz eljuttatott, ismeretlen tartalmú tervlapok október 20-án már építési engedélyhez jutottak,

a 2023. január 19-én leadott újbóli változtatások azonban cikkünk megjelenéséig még nem kaptak zöld utat.

Európa leglassúbb hotelépítkezése

Az eredetileg a Hilton hotellánc legújabb magyarországi egységének szánt épületet az egykor ír kézben lévő Tourist Projects 2004 Ingatlanhasznosító Kft. kezdte építeni, amely a 2005-ben megvásárolt helyszínen – az egykori Löffler-bánya területén – egy grandiózus, több épületből álló, ötcsillagos hotelt akart megvalósítani.

A Zsoldos Lehel által elkészített terveket a Dunakanyar Tervtanács többször is véleményezte, kérve annak továbbtervezését, majd végül kikötésekkel elfogadta, így azok 2006-ban építési engedélyt kaptak.

A pályáját a Köztiben (1980–1987) indító, majd a Kertinél (1987–1989) és a Budaplan 2000-nél (1989–1990) folytató Zsoldos a rendszerváltást követően a Tér 4 Építész Kft. (1991–2001) tervezőjévé vált, 2001-ben pedig megalapította az L2 Építész Stúdiót, aminek azóta is vezető tervezője.

A cég az első pillanattól kezdve a visegrádi álom részese volt, hivatalos oldalukon pedig ma is elérhetők a legkorábbi, a mainál jóval világosabb kőburkolatot mutató látványtervek, rajtuk a Hilton logójával.

A nagy tempóban megkezdett munkákat a 2008-as ingatlanválság állította meg: a tulajdonosok a következő évben módosították a terveket, 2010-ben azonban a terület kihalt lett, a Hilton pedig visszatáncolt. A 204 szobásra tervezett hotel váza, a parkolószint, a szolgáltató és kiszolgáló létesítmények, a wellness-központ medencéi ekkorra már mind elkészültek, sőt, a vízkezelő berendezéseket, a szükséges csöveket, illetve a szivattyúkat is beszerelték, így a projekt elérte a 80 százalékos készültséget.

2011-ben egy dublini központú cég, a Morax Limited szerzett elővásárlási jogot a területre, átvételre azonban nem került sor, sőt, 2012-ben a beruházó Tourist Projects 2004 felszámolása is megindult. A következő nagy változást a 2017-es év hozta: januárban a Dunakanyar Tervtanács rábólintott egy újabb Zsoldos-tervre, ezt azonban nem követte építési engedélykérés, hiszen a torzó az év végén a Longoria Holdingon, illetve a 30 millió eurós követeléssel rendelkező, akkor már Mészáros Lőrinc kezében lévő MKB-n át, 1,8 milliárdos értékének töredékéért a Hotel VSGRD Kft.-hez került.

A cég neve

nem véletlenül hasonlít Tiborcz István BDPST-jére, hiszen a magánhangzókkal szintén szűkmarkúan bánó VSGRD többségi tulajdonosa az adásvételkor már a miniszterelnök vejének cége volt.

Az átvétel újabb tervmódosítást is hozott magával – olvasható a visegrádi önkormányzat egyik rendkívüli, nyílt üléséhez kapcsolódó dokumentumban –, hiszen az építtető

nem tudott azonosulni a növényekkel nagy mértékben fedett épület tervével, ezért a koncepció felfrissítése és a szálloda nemzetközi sztenderdeknek való megfeleltetése

miatt felkérték Johannes Torpe dán építészt, hogy Zsoldossal közösen dolgozzák át a már meglévő tervcsomagot.

A korábban a felső kategóriás audióeszközöket gyártó Bang & Olufsen kreatív igazgatói székében ülő, de a Roberto Cavallinak, a Dolce & Gabbanának, a Ferrarinak és a Skype-nak is dolgozó, sőt egy 2001: Űrodüsszeia ihlette koppenhágai klubot is megálmodó Torpe már 2017 októberében, egy a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen tartott beszéde utáni interjúban beszélt a feladatról: „Tegnap Visegrádon voltam, mert ügyfelekkel volt találkozóm” – mondta ekkor.

Ennek a koprodukciónak az eredményeként végül megszülettek az ekkor már csak 185 szobás, de a korábbinál nagyobb konferenciatereket és wellness-részleget mutató rajzok, sőt, rövidesen az azokhoz kapcsolódó előzetes környezeti hatásvizsgálati dokumentáció is elkészült. A város és a beruházó közt 2018 tavaszán végül megállapodás született mindezekről – ezt a Hotel VSGRD oldaláról az akkor a Longoria Holding és a BDPST ügyvezetőjeként aktív, de a Mészáros Lőrinc és Tiborcz közös érdekeltségébe (utóbbi azóta eladta a részvényeit) tartozó Appeninn igazgatótanácsában is helyhez jutó Malik Zoltán írta alá. A VSGRD ebben a dokumentumban egy földbe süllyesztett parkoló fölé helyezendő közpark létrehozását és fenntartását, illetve a több mint egyhektáros terület növényzetének pótlását is elvállalta, mindezek azonban végül nem váltak valóra.

Ebben a 2019 nyarán született videóban semmiféle nyoma nem látszik annak, hogy folytatódtak volna a munkák, rövidesen pedig az is kiderült, hogy miért: a földhivatali adatok szerint 2019 márciusában ugyanis egy új tulajdonos, a Minerva V50 Ingatlanfejlesztő Alap tűnt fel a színen, ami akár 3,6 milliárd forintot is fizethetett a torzóért. Rövidesen a magántőkealapokra vonatkozó magyar törvényeknek köszönhetően lenyomozhatatlan hátterű céget irányító körökre is fény derült: az alap nevében ugyanis a Minerva Befektetési Alapkezelő Zrt. járt el, ami mögött a Forbes leggazdagabb magyarokat bemutató 2019-es listáján negyedik helyig jutó (a tavalyin ennél is nagyobb, 229 milliárdos vagyonával már csak csak hatodik) Duna Aszfalt-tulajdonos, Szíjj László áll.

Az Üveghegyként is emlegetett, félkész épülettel kapcsolatban rövidesen újabb környezetvédelmi hatástanulmány készült, hiszen a tervek ismét csak átalakultak: a célként kitűzött szobaszám 214-re nőtt, módosult a gépészet több eleme (légkezelő berendezések, fűtés), de a tervezett alapterület, illetve az üzemeltetéshez szükséges vízfelhasználás mennyisége is csökkent, ami meglepő fejleménynek látszik annak fényében, hogy

a külső parkoló helyére, illetve az azonos célú belső részek egy részére is ki akarták terjeszteni a wellness-részleget.

A dokumentum szerint a tervezett szálloda nem öt, hanem 4 csillagos Superior fokozatú lesz, a legfeljebb 428 vendég pedig a 98 belső, illetve a közút mentén kialakítandó 47 parkolóhelyet használhatná.

Marjai János / 24.hu A szálloda főhomlokzata 2020 júliusában.

A tanulmányhoz szükséges vizsgálatot lefolytató Green Justitia Kft. szerint ezek a változtatások, valamint a munkagépek mozgása miatti szennyeződés, illetve az üzemeltetés

környezet- és természetvédelmi szempontból semmilyen kockázatot nem jelentene,

annak ellenére, hogy az építési terület a Duna-Ipoly Nemzeti Park Natura2000 védettséget élvező területének határától mindössze két kilométerre húzódik, főleg, hogy

mindehhez egyetlen fát sem kellene kivágni.

A szakvélemény hozzáteszi: a befektető számára cél a tájba való beillesztés, így a tervezett park 188 fája mellett

zöldhomlokzati sávok, intenzív zöldfal, zöldfelületek, zöldtetők és futtatott zöldfalak is megjelennek majd.

A Torpe és Zsoldos által jegyzett, előbbi oldalán Buda Resort néven feltűnt rajzokon (ezeket akkor elsőként mutattuk be) azonban nyilvánvalóan már egy másik tervverzió látszott.

Galéria
Johannes Torpe Studios / Nor3d
Az épület részletei Torpe stúdiójának érkezésével jóval finomabbá váltak.

A legfontosabb különbséget az újból megváltozó szobaszám – immár 210 – jelentette, fény derült azonban néhány, korábban nem látott részletre is:

a legnagyobb meglepetést egyértelműen a területen lévő, 32 méter magas andezitszikla bemutatásának módja jelentette,

hiszen az ezoterikus gondolatoktól nem mentes leírás, illetve képek szerint mindenféle nagyobb változtatás nélkül, eredeti arcával vált volna a belső terek uralkodó, minden szintről jól látható elemévé.

Johannes Torpe Studios / Nor3d

A Torpe oldalán feltűnt információk szerint a hét kültéri medencével, illetve tetőkerttel csábító hotel főhomlokzatára napenergiát hasznosító panelek kerülnének, amik képesek ellátni a tíz konferenciaterem, az összesen 5200 négyzetméternyi wellness-részleg, illetve az 1800 négyzetméternyi bár- és étteremtér energiaszükségletének egy részét.

Az uralkodó színvilág is megváltozott

Zsoldos munkájával ellentétben Torpe látványtervein az alsóbb szinteken földesszürke lemezelt burkolat, azonos színű műkő erkélyek, alumínium nyílászárók, illetve szürkés fa burkolat látszik.

Mindezeknek ma azonban még semmi nyoma nem látszik, és a Városi Gorillák fotói szerint még évekig eltarthat, amíg az első vendégek az előcsarnokba léphetnek.

Lapunknak Kardos Imre, a cég korábbi vezérigazgatója a támogatás megítélése előtt arról beszélt, hogy az ingatlanon

állagmegóvási feladatokat hajtanak végre, amit a kiviteli tervek elkészítése, illetve a kivitelezői ajánlatok bekérése követ majd.

Ezen lépések közül mostanra végül csak a véglegesnek szánt kiviteli tervek készültek el: a 2022. január 19-én leadott, az illetékes kormányhivatal zöld jelzésére váró rajzok publikusan látható darabjai szerint túl sok újdonság nem várható, néhány eddig nem ismert részletre azonban mégis fény derült.

ÉTDR A jelenlegi engedélykéréshez tartozó északi, nyugati, illetve déli homlokzati képek.

A legutóbb 2022 augusztusában frissített homlokzati rajzok szerint a szálloda legmagasabb pontja 44,58 méteren lesz, a pihenőterek pedig a három évvel ezelőtti rajzokon látható módon alakulnak majd:

a felső épületrész két szárnyán, a 11. emeleten tetőteraszokat hoznak létre, míg a középrészen zöldtető bukkan fel, az alsó részben pedig a hetedik emeleti tetőterasz mellé a második és a negyedik emeleten társul zöldtető.

A december 19-én született helyszínrajz szerint a parkolóhelyek száma is megváltozott: a telken belül 147 autót és 28 kerékpárt, azon kívül, a kapu 500 méteres környezetében pedig 58 autót lehet majd leparkolni.

ÉTDR A röviddel karácsony előtt átdolgozott helyszínrajzon a teljes terület, illetve szűken vett környezete is látható.

Az épp engedélyért futó tervek jó eséllyel szintén Torpe és Zsoldos közös munkájaként születtek, ezzel, illetve a munkák folytatásával kapcsolatos egyéb kérdéseinkre azonban a Minerva nem kívánt válaszolni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik