Belföld

Top 10-es milliárdosnál landolt Tiborcz István pakettje az Appeninnből

A magyarországi ingatlanpiac egyik vezető szereplőjeként számon tartott Indotek Group bevásárolta magát a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett Appeninn Nyrt.-be. A tőzsdén kívüli ügylet során az Indotek Group 24 százalékos részvénycsomagot szerzett a BDPST Zrt. ingatlanfejlesztő és -forgalmazó társaságtól –

ezt írja az Indotek a 24.hu-nak elküldött közleményben. A vállalatcsoport kisebbségi tulajdonosa a Bohemian Group, az amerikai Stryker család befektető cége, a többségi tulajdonos az ügyvezető Jellinek Dániel.

Az Appeninn ingatlanprojektjei, valamint az Indotek Group és a tőzsdei cég közös fókuszterületei – ideértve a turisztikai fejlesztéseket és a regionális terjeszkedési terveket – az első pillanattól fogva magától értetődővé tették, hogy egy akvizícióban meghatározó értéknövekedési potenciál rejtőzik

– hangsúlyozta Jellinek Dániel, kiemelve azt is, hogy tőzsdei jelenléte is vonzóvá teszi az Indotek Group számára az Appeninn Nyrt.-t. Hozzátette: szakmai jelenléttel is támogatni kívánják az Appeninn hatékonyabb, eredményesebb működését, eddigi tapasztalataikat és szaktudásukat becsatornázzák a tőzsdei vállalatba; az ezzel kapcsolatos javaslataikat a következő közgyűlésen, amint a járványhelyzet engedi, elő is terjesztik.

Az Appeninn körül néhány hete kezdett el változni a helyzet, ekkor kezdődött az emblematikus NER szereplők távozása. Áprilisban előbb  Mészáros Lőrinc és felesége érdekeltségébe tartozó KONZUM II. Ingatlanbefektetési Alap szállt ki az Appeninn Holding Nyrt.-ből. A 18,33 százalékos részvénypakettet a Zinventive Vagyonkezelő Zrt. vette meg, ami a Balázs Attila érdekeltségi körében lévő Bayer Construct vállalatcsoporthoz tartozik. Ezt követően jelentette be Tiborcz István, hogy eladná az Appeninn Nyrt.-ben meglévő 29,30 százalékos tulajdonrészét a BDPST Zrt. ingatlanfejlesztő és -forgalmazó társaság.

Akkori közleményében Tiborcz István azt írta: az Appeninn Nyrt. reputációjára árnyat vetettek az elsősorban a személye ellen irányuló, politikai indíttatású támadások; „és ezen sajnos sem a társaság önmagukért beszélő üzleti eredményei, sem a tőzsdei jelenlét, illetve az azzal járó transzparencia nem tompított, sőt. Az ilyen jellegű támadások nemcsak a társaságnak és a BDPST tulajdonában lévő részesedésnek, hanem valamennyi kisbefektetőnek is ártottak.”

A mostani vevő, az Indotek-csoport, melynek vezetője Jellinek Dániel. A Forbes 2019-ben már a 10. leggazdagabb magyarként mutatta be 107.5 milliárdos vagyonnal. „Jellinek Dániel vezetésével az Indotek – aminek ügyvezető igazgatója és többségi tulajdonosa – szép csendben az ország egyik legnagyobb ingatlanbirodalmát vásárolta össze bevásárlóközpontokból, irodaházakból és raktárakból. Már több mint 20 pláza tartozik a csoporthoz, de övé az egykori Csepel Művek iparterület egy része is” – írták róla. Portréját tavaly az Index rajzolta meg, ebből az derült ki, hogy vállalkozó a ’90-es években merült el az itthoni ingatlanpiacba, a cikk szerint az Indotek első üzleteit Jellinek a következőképp kötötte: „bevett módszere volt, hogy felhajtott jó vételeket, azokat leopciózta, és ezt az opciós jogot felárral adta tovább. Az üzlet remekül haladt, az Indotek főleg a B és C kategóriás, kevéssé szexi ingatlanok nagyon olcsó megszerzésében utazott.” A 2010-es évekre már igazi nagypályás lett a szakmában, az Index pedig így írja a politikához való viszonyát: „forrásaink szerint nem találunk az ingatlanpiacon vagy a NER-világban olyan neves játékost, aki ne ismerné (Jellineket), vélhetően az ingatlanpiacon szintén aktív Szivek Norbert, Tiborcz István, Jászai Gellért és Mészáros Lőrinc egyaránt tárgyalt vagy akár üzletelt is vele, ugyanakkor azt nem tudjuk, hogy bármelyikükkel is szorosabb lenne az üzleti kapcsolata.” Tavaly az Indotek-csoport – fogalmaz a társaság – “két budapesti szálloda, a Gellért Szálló és a Sofitel akvizíciójával a turisztikai szegmensben is jelentősen megerősítette pozícióját, valamint nemzetközi terjeszkedésbe kezdett több román és horvát projekttel. Az Indotek Group több saját fejlesztésű lakóparkprojekttel jelen van a lakossági ingatlanpiacon is.”

Az Appeninn Nyrt. teljes ingatlanportfóliója közel 155 ezer négyzetméternyi ingatlant foglal magába, amelyek értéke megközelíti a 150 millió eurót. Az ingatlanportfólió része többek közt a Hattyúház, de van irodaház az Üllői úton, a Montevideó, a Frangepán, illetve a Visegrádi utcában, de hozzájuk tartozik a Club Aliga és a balatonfüredi kikötő, több kiskereskedelmi és logisztikai egység is országszerte. A 24.hu információi szerint Tiborcz István többekkel tárgyalt az elmúlt hetekben. Úgy tudjuk továbbá, hogy eddig bármilyen cégbe vásárolt be Jellinek Dániel, mindig átalakította, a saját képére formálta azt: a menedzsmentet lecserélte, alakított a portfólión, módosított a stratégián.

Kiemelt kép: Indotek

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.