Kultúra ismeretlen budapest

Változtatási tilalom alá helyezik a korábban lebontani vágyott Kelenföldi Városközpont területét

Globetrotter19 / Wikimedia Commons
Globetrotter19 / Wikimedia Commons
A kerület egyúttal kéri a fővárost, hogy dolgozzon ki néhány alternatív megoldást.

Egy évvel ezelőtt, 2021 augusztusában Újbuda Önkormányzata döntést hozott arról, hogy megválna a fővárossal közös tulajdonban lévő Tétényi úti Üzletközponttól, illetve az annak tőszomszédságában álló épülettől, amiben a kilencvenes évek óta egy gyorsétterem működik.

Az összesen 11312 négyzetméternyi, részben a metró védelmi zónájában álló területre ekkor egy november 29-i lejáratú pályázatot is kiírtak, aminek győztese mostanra akár már ki is radírozhatta volna a meglévő épületeket, hogy a helyén a helyi építési szabályzatnak megfelelően lakásokat, irodákat, szállodát, sportlétesítményt, vagy bármiféle oktatási, kulturális, hitéleti, vagy szórakoztató célú épületet emelhessen,

akár kilencszintes épületet is létrehozva ezzel

írtuk akkor megjelent cikkünkben.

Kapcsolódó
Rövidesen lebonthatják a Tétényi úti üzletközpontot, kilencszintes óriás is kerülhet a helyére
A XI. kerületi Önkormányzat honlapján feltűnt pályázat szerint eladnák az ingatlant, aminek összes épülete bontható.

Az 1973-1979 között, Zilahy István és Bada József tervei szerint megszületett, emeletén sétálóteraszt is rejtő kereskedelmi épület az elmúlt években már nem volt teljesen kihasználva, állapota pedig rég nem kitűnő, elveszítése azonban egy érdekes színfolttal tenné szegényebbé a fővárost.

Galéria
Újbuda Önkormányzata

Az eladásra, bontásra, illetve új tervek engedélyezésére végül nem került sor, hiszen a következő hónapokban a kerület, a főváros, illetve a túlzó beépítéstől tartó civilek dobálták egymás közt a labdát, Újbuda Önkormányzata most pedig újabb lépést tett:

úgy döntött, hogy változtatási tilalmat rendel el a területre, nehogy a jelenleginél jóval nagyobb méretű beépítés kerülhessen rá.

A kerület a történtekről Facebook-posztban tájékoztatta a lakókat, amiben hozzátette: ez a lépés lehetővé teszi,hogy a többségi tulajdonos Fővárosi Önkormányzat

  • felülvizsgálhassa az épülettel kapcsolatos terveit
  • alternatív megoldásokat dolgozzon ki a jelenlegi épület megújítására
  • segítse a mérsékeltebb beépítést lehető tevő új építészeti szabályzat elfogadását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik