Bontás és teljes átalakulás vár egy belvárosi műemlékre, ahol száz éve megállt az idő

Komfort nélküli lakások, apró kályhák és közös vécé – sokan még néhány évvel ezelőtt is így éltek a város szívében. Egy ilyen épület mostanáig megmaradt a Lónyay utcában, de gyökeresen átalakul.

Az elmúlt években sorra tűnnek el, illetve alakulnak át felismerhetetlenül a főváros értékes épületei: a sorsára hagyott, lebontott, majd gyenge minőségben újjáépített Király utca 40., a modern társasházra cserélt, egykor védett Erkel utca 18., illetve az épp öszvérré változó Baross utca 40. (az épülettel kapcsolatos összes anyagunk itt olvasható) után most egy újabb ferencvárosi épületnek pecsételődött meg a sorsa. Ismeretlen Budapest sorozatunk mai epizódjában a Lónyay utca 26. történetét meséljük el.

A XIX. század hajnaláig a Kiskörút vonalán húzódó városfaltól a mai Boráros térig nyújtózó Lónyay utca röviddel a török kiűzése után született meg, az óriási fejlődést hozó reformkorig eltelt százötven évben pedig a teljes környékkel együtt lassan beépült. A fejlődés persze ezután sem maradt el, az 1838-as pesti nagy árvíz azonban mindent elsodort: Ferencváros 529 épületéből 438 összedőlt, további hetvenkettő pedig súlyosan megrongálódott.

Így jártak az akkor még Belgradgasse, azaz Belgrádi nevet viselő utca házai is, melyek helyén sorra emelkedtek ki az új épületek – köztük a 26. számú ház, amit a kor egyik legfontosabb építésze, Hild József (1789-1867) testvére, a Bródy Sándor utcai Kéményseprős házat is megálmodó Károly (1812-1889) tervezett – jó eséllyel a Leitgeb család számára.

Másfél évszázada harcol az elmúlással a Palotanegyed kéményseprője
A Budapest ostromát, illetve a mindössze néhány lépésnyire folyó '56-os harcokat is túlélt Kéményseprős ház története.

Az egyemeletes, klasszicista épület az Adalékok a Belső-Ferencváros történetéhez című kötet 1986-os kiadása szerint – a ház utcai traktusának kéményében talált jelzés alapján – 1836-ban született, nem szerepel azonban az árvíz okozta épületkárokat mutató, egykorú térképen, így csak a Duna magyarországi szakaszán tízezer házat elmosó márciusi víztömeg után épülhetett fel.

A mai állapot. A szerző szeptember 30-i felvétele.

1855-ben az utca a Két nyúl nevet kapta, ami 1874-re szimplán csak Nyúllá változott, ekkor azonban már teljesen más kép fogadta az épületbe betérőket, hiszen további lakásokat, illetve egy második udvart is csatoltak hozzá. A jómódú mészárosmester, Leitgeb János által kívánt bővítés terveit az eredeti épületet is tervező Hild Károly szignózta, a rajzok pedig 1871-1872-ben váltak valósággá.

Egy udvarból két udvar – egy 1872-ben, illetve 1878-ban készült Pest-térkép részlete.

A ház fejlődése nem állt meg ezen a ponton: 1899-ben Leitgéb újabb lakásokkal bővíttette az addigra már közel háromszáz ember által lakott házat, ezzel létrehozva azt a képét, ami az elmúlt százhúsz évben lassan porrá vált. Ekkor nyerte el mai formáját a kapuhoz közelebbi lépcsőház is, ami mennyezetén sokak szerint a kor legfontosabb festőművésze, a többek közt az Operaház, az Országház, az Magyar Tudományos Akadémia és a Szent István-bazilika grandiózus freskóit is elkészítő Lotz Károly (1833-1904) egy munkáját őrzi, ennek azonban semmiféle bizonyítéka sincs, Lotz pedig klasszisokkal képzettebb volt annál, hogy ilyet készítsen:

Fotó: Kép-Tér

A legtöbb pesti lakóházzal ellentétben itt nemcsak a családfő és felesége, hanem a család számos tagja tulajdonrésszel rendelkezett az épületben, így a lakbérekből befolyó bevételek is számos kézbe futottak. Ennek fényében nem meglepő, hogy a századfordulóra épp véget ért munkákat végző Jablonszky és Vas építésziroda egyik tervezője, a később a Gyorskocsi utcai börtön, a Markó utcai Pesti Központi Kerületi Bíróság, illetve a Kúria épületét is jegyző Jablonszky Ferenc (1864-1945) rövidesen a ház gazdái közt is feltűnt, újdonsült feleségét ugyanis Leitgeb Irmának hívták.

A száztíz éven át a Leitgebek, illetve közeli rokonaik tulajdonában maradt, a századfordulón lakatos-, kosárfonó-, és fűszerüzletet is rejtő épület a kommunista hatalomátvétel után a tipikus utat járta be: az állam tulajdonába került, majd lakásait több darabra szabdalták. Így járt az egykor a tulajdonosoknak is otthont adó,

az immár Szamuely Tibor nevét viselő utca felé három, az udvar felé pedig egy szobával néző, 173 négyzetméteres otthon is, ami négy méteres belmagasságú helyiségével, illetve boltozatos mennyezetével még a Kádár-kor derekán, romjaiban is tiszteletet parancsoló lehetett.

Az egy 1979-es átalakítási tervhez fennmaradt leírás szerint fűtetlen, elhanyagolt fürdőszobával rendelkező otthon egyik társbérlője a két világháború közti építészet egyik fontos alakja, Gregersen Hugó (1889-1975) özvegye, a tervező számos épületének (ezek egyikét, illetve a házaspár életművének főbb darabjait korábban már bemutattuk) homlokzati szobrait, illetve díszeit elkészítő Lux Alice (1906-1988) volt, aki műteremként használta a lakrészt, és semmiféle ellenvetése nem volt a szomorú állapotokkal szemben – ellentétben az otthon másik felét használó, kiskorú gyermeküket nevelő párral, akik korszerű, élhető otthonra vágytak.

Gregersenék

Nem Lux Alice volt a Lónyay utcai házban lakó első Gregersen-özvegy, hiszen anyósa, Leitgeb Paula id. Gregersen Hugóval való 1884-es házasságkötése után egészen 1945-ben bekövetkezett haláláig megfordult a házban, sőt, hosszú időn át a tulajdonosok egyikeként is szerepelt a nyilvántartásokban.

Kérdés, hogy az állami lakások fenntartására és a társasházak problémáinak javítására létrehozott, de ezekre számtalan esetben nem figyelő IKV-nak sikerült-e rendeznie a problémát, az azonban biztos, hogy az épület gyorsan romló általános állapotát sem a szocializmusban, sem az azóta eltelt három évtizedben nem sikerült megnyugtatóan rendezni.

A gondok persze nem a hetvenes évek végén kezdődtek: a Népakarat hasábjain 1957 májusában megjelent olvasói levél ugyanis arról panaszkodott, hogy a lakásokba nincs bevezetve a gáz, de az ipari áramot is csak a lakások ajtajáig vezették, így a nyilvánosságon keresztül próbált meg előrelépést elérni az ügyben.

Fotó: Népakarat, 1957. május 16., az Arcanum Digitális Tudománytárból

Sikertelenül, hiszen az 1993-ban fővárosi védettséget kapott, 68 lakásos ház gázellátása azóta sem változott (a hosszú évtizedekkel ezelőtt megjelent gázcsonk a kapu mellett ma is látható), az épület pedig a kétezres évekre már nemcsak méretével, de állapotával, illetve lakói szociális és vagyoni helyzetében is egyre jobban kilógott az utcaképből. Az önkormányzat persze látta mindezt, így a 2003-as ferencvárosi városfejlesztési tervben az épületnek már csak az 1838-1839-ben született utcai főépületét, illetve az első udvart félig körülölelő szárnyakat tartották védendőnek, a többire pedig bontandóként tekintettek, hiszen azok egyszerűen nem voltak gazdaságosan felújíthatóak.

Ez a hozzáállás a következő években sem változott, sőt, a 2009-ben megjelent ferencvárosi Integrált Városfejlesztési Terv (ez teljes egészében itt olvasható) még tovább ment: az nem csak bontással számolt, de az új célokat is tágította, hiszen egy térképmellékletén a lebontott épületrészek, illetve az udvar helyén a következő felirat áll:

oktatási, egészségügyi, szociális intézmény céljára fenntartott terület.

Balra: Ferencváros 2003-ban kiadott városfejlesztési tervének részlete, a bontandó területek vörössel, a megőrzendő pedig sárgával jelölve. Jobbra: A 2009-es ferencvárosi Integrált Városfejlesztési Stratégia I. kötetében látható terv, ami a kitűzött célt is mutatja.

A kerületi Főépítészi Iroda által kiadott dokumentum a térképrészlet mellett tovább konkretizált: az épületben, illetve a felszabaduló területen

hátrányos helyzetű, mentális, pszichés, szomatikus fejlődésben elmaradt, sokszor csak otthon ellátott gyermekek integrált korai fejlesztését ellátani tudó óvodát akarnak kialakítani, amihez a szükséges összeget

nemcsak kerületi forrásokból, de egy EU-pályázatból is próbálják megszerezni, hogy a még kialakításra váró speciális képzéssel felkészített gondozók minél korábban megkezdhessék a munkát a teljesen átformált épületben.

A IX. kerület rehabilitációs fejlesztési koncepciójában (ez itt olvasható) már 2004-ben felbukkant ennek az ötletnek egy kezdeti verziója, ami a korszerűtlen óvodát és bölcsődét együttesen kiváltó projekttel számolt, hiszen ez volt az egyetlen olyan önkormányzati tulajdonú épület, ami nemcsak fekvését, de méretét tekintve is megfelelt volna a kritériumoknak.

A kapu részlete a rég nem működő kaputelefonnal. A szerző szeptember 30-i felvétele.

A szép tervekből sajnos nem lett semmi, a feldúcolt, virágos-fás udvarokat rejtő házban pedig továbbra is zavartalanul folyt az élet. A már akkor is közel százhetven éves utcai traktus 2006-ban műemléki védettséget kapott, 68 lakásából azonban csak 25 volt komfortos, így

mindössze az otthonok harmadában volt adott egyszerre az egyedi (kályha-) fűtés, a melegvíz-szolgáltatás, a konyha, illetve a fürdőszoba és WC használatának lehetősége.

A körülöttük sorakozó 3 félkomfortos, 37 komfort nélküli, illetve 3 szükséglakás használóinak jórészt tehát közös vécével, illetve a fürdőszoba hiányával kellett számolniuk.

A Google Térképek 2016. július 10-i felvétele – a kép közepén a két zöld udvart rejtő lakóházzal.

Ez a helyzet egyértelműen tarthatatlan volt, és minél gyorsabb megoldást kívánt, a 2008-ban indult gazdasági világválság, vagy épp ahhoz egyáltalán nem kapcsolódó okok azonban elsöpörték a terveket, a Lónyay utca 26. pedig a következő években is kapott új lakókat – 2013-ban például egy volt állami gondozott költözött be –, ugyanazon év őszén pedig bejelentették, hogy a kerület negyedik körzeti megbízotti irodáját is itt nyissák meg, az önkormányzatnak tehát szemmel láthatóan egyáltalán nem volt eszében a bontás, vagy az épület eladásának terve. Ezt a képet erősítette az öt évvel ezelőtti kéménycsere is, 2015 júliusában ugyanis 29,75 millió forintból a kerület akkori polgármestere, az éveken át húzódó parkolási botrányban érintett Bácskai János vitorlás csapattársa, Rudits Tibor cége lecserélte, illetve felújította azokat.

Az épület mai állapota. A szerző szeptember 30-i felvétele.

Ezek után meglepetésként hatott, hogy alig fél évvel később, 2016 februárjában az önkormányzat pályázatot írt ki az épület eladására, amire három ajánlat érkezett. Közülük végül az akkor mindössze három és fél hónapja létező, 601,5 millió forintot – ez négyzetméterenként mindössze 170 ezer forintot jelent – ajánló Lónyay Property Kft. került ki győztesen.

Az eladás alig százhetven milliót hozott a kerület konyhájára, de a vételárat a cég csak három részletben fizette meg

– derül ki a Ferencvárost most vezető, akkor azonban még csak képviselőként működő Baranyi Krisztina akkor született Facebook-posztjából, ami szerint a lakók elköltöztetése négyszáz millióba került.

A belső udvarok egyike a Kép-Tér 2009-es felvételén.

A négyzetméterár mindemellett túl alacsony volt, így Baranyi javasolta a pályázat eredménytelenné nyilvánítását, hiszen szerinte egy korábbi, 716 millió forintos értéket meghatározó becslés jóval közelebb állt a valósághoz. A képviselőnő a pályázatok kiírásának módját is bírálta, hiszen a legmagasabb árat kínálni tudó potenciális befektetők nem feltétlenül a kerületi honlapnak, vagy az egyetlen Magyar Nemzet-lapszámban megjelenő hirdetésnek köszönhetően fognak rátalálni a lehetőségre.

Furcsa értékbecslések

Az LMP (ma a Momentum) kerületi képviselője, Jancsó Andrea Katalin az épület értékét meghatározó becslések szövegében is talált megmagyarázhatatlan részleteket – ezek közül is kiemelkedik a következő: „Tekintettel arra, hogy a telken műemlék épület áll, és nem építhető be jelentősebb mértékben, azaz korlátozott a hasznosítása, így további -50%-os korrekciót alkalmazok”, hiszen a piacon hasonló esetekben a szakértők maximum 15-20 százalékos csökkentéssel számolnak.

Bácskai mindezt persze nem így gondolta, hiszen kijelentette: a kerületi házeladások többségével szemben itt az eladási ár bőven meghaladta a kiürítés költségeit, így sem nullszaldóról, sem veszteségről, sem a közvagyon elherdálásáról nem beszélhetünk.

A szerző szeptember 30-i felvétele.

A körülmények ettől függetlenül persze különösek, hiszen a Lónyay Property mindössze nyolc nappal az eladásról szóló képviselő-testületi döntés után született, akkori ügyvezetője, Kőszegi Zoltán pedig 2012-ben még 85. volt a NAV feketelistáján (22,9 milliós tartozással, illetve 19,86 milliós mulasztási bírsággal). Ez a helyzet pedig négy évvel későbbre sem javult számottevően, hiszen azon magánszemélyek sorában továbbra is felbukkant a neve, akik tízmilliónál többel tartoztak az adóhatóságnak. Kőszegi érdekeltségei közt a céginformációs rendszerek furcsa cégneveket is hoznak, melyek rendszerint különböző cégtemetőkbe voltak, illetve vannak bejegyezve, így mindent összevetve minimum furcsa, hogy ilyen háttérrel egyáltalán indulhatott a pályázaton.

Kőszegi 2017 márciusában, egy évvel a pályázat sikere után szállt ki az akkor még székesfehérvári központú cégből, ami ugyanazon év decemberében egy Villányi úti irodaházba költözött át. Az ügyvezetői pozíciókból ezzel párhuzamosan minden magyar állampolgár neve eltűnt, helyüket pedig két, Németországban élő, de cseh adószámmal rendelkező férfi, Sebastian Junghänel és Ulm Peter Noack vette át, akik ma is gyakorolják ezeket a feladatköröket, a cég hátterében azonban a luxemburgi bejegyzésű rav HoldCo HU Budapest Lonyay 32 S.A.R.L neve tűnik fel.

A két német, aki cseh

A két férfihez másik két hazai cég is kötődik: ezek a luxemburgi gyökerű Rav PropCo HU Lónyay 32 Kft., illetve a Liget City Project – előbbi a 2017-ben az állam által 3,5 milliárd forintért megvásárolt Királyi Zálogház (volt BÁV székház) címét hordja a nevében, aminek hasznosításáról azóta sem esett szó, így a cég célja ismeretlen.

A Liget City esete sem kevésbé érdekes, hiszen a projektcég az utóbbi hetekben a Rottenbiller utca 31. és 33. számú épületekhez tartozó, rossz állapotú raktár- és irodaépületek bontását végezte, hogy a helyükre lakásokat építsenek. A tervezői ötletpályázatra beérkezett munkákat szeptember 3-án értékelte a nemzetközi bíráló bizottság – melynek elnöke Fegyverneky Sándor, a Budapest Fejlesztési Központ tanácsadója, illetve korábbi országos főépítész volt –, az eredményeket azonban azóta sem tették közzé, így kérdés, mi vár az egykor Mautner Ödön magkereskedésének raktárkészletét is befogadó épületek helyére.

Junghänel és Noack az európai ingatlanpiacon sem ismeretlen név, hiszen Zeitgeist Asset Management nevű cégük német, illetve a lengyel ingatlanpiacon számos ingatlanbefektetéssel van jelen: portfóliójukban varsói, krakkói, prágai, berlini, baden-badeni és aacheni épületek vannak jelen. Ezek a legtöbb esetben legalább százéves lakóházak, de egyéb célú ingatlanok is szerepelnek köztük, sőt a cikkünkben taglalt Lónyay utca 26. és a Liget City is kapott egy-egy aloldalt – egyelőre látványtervek nélkül.

 

Mindezek mellett már tizenöt évvel ezelőtt is furcsának számított volna, hogy egy ingatlanbefektető cégnek nincs honlapja, ma azonban szinte hihetetlen, pedig a Lónyay Propertyvel épp ez a helyzet, így az épülettel kapcsolatos céljaikról publikus e-mail cím híján nem tudtuk megkérdezni őket, bár a Zeitgeist honlapjáról kiderült, hogy

a cél a történelmi értékeket megőrző prémiumkategóriás lakások kialakítása, amiket nem eladásra, hanem bérbeadásra szánnak majd, megbízójuk pedig egy német nyugdíjalap volt.

A lényegi munkák szeptemberben indultak meg: több olvasónk jelezte, hogy az eladás óta zárva tartott kapun munkagépek haladtak át, a homlokzaton pedig a bontás tényéről értesítő tábla jelent meg, ami szerint a munkákat a Pesti Építő Zrt. végzi, az új épület terveit pedig a BÁNÁTI + HARTVIG Építész Iroda Kft. adja.

A szerző szeptember 30-i felvétele.

Mindkét cég jól ismert a szakmában: a Pesti Építő Zrt. jelenleg a sümegi vár (az EBH INVEST-tel, 1,065 milliárd forintból), illetve a váci ferences kolostor és templom rekonstrukcióját is végzi, korábban pedig egy sor balassagyarmati középület modernizációjával, illetve számos hazai középület bővítésével, vagy helyreállításával bizonyított.

A BÁNÁTI + HARTVIG a hazai építészet egyik nagyágyúja, hiszen az elmúlt években amellett, hogy a Városligetbe tervezett új Nemzeti Galériát tervező SANAA magyar partnereként működtek, illetve hotelt álmodtak meg egy Dorottya utcában lerombolt műemlékbérház helyére, ők tervezték Országházra néző Tisza Lajos irodaház és az Igazságügyi Minisztériumnak otthont adó Wellisch-palota felújtását, három hete pedig arra is fény derült, hogy az Andrássy úti, Balettintézetként elhíresült, az elmúlt húsz évben számos tulajdonosváltáson átesett Drechsler-palotát is ez az iroda alakítja szállodává.

 

A kapun bepillantva látszik, hogy a munkák már folynak: az utcához közelebbi udvar növényzete már a múlté. A szerző szeptember 30-i felvétele.

A Lónyay Property, illetve a bontást végző Pesti Építő a szokásokkal ellentétben a 2021-ben építendő ház látványtervét nem függesztette ki a homlokzatra, a beruházó kiszolgálását végző – így az Árkád bevásárlóközpontok születésénél, illetve a Miniszterelnökség Várnegyedbe való költöztetésénél is bábáskodó – IDPM Consultant oldalán azonban feltűnik egy kis felbontású kép, amiből jól látható, hogy a legvalószínűbb eset válik valósággá:

az utcára néző épületrész, illetve az abból kiemelkedő oldalszárnyak egy része megmarad, a két udvar, illetve az azokat körülölelő, a XIX. század utolsó harmadában született otthonok azonban mind eltűnnek, hogy a helyüket egy, talán mindkét szomszédos épülethez tapadó, 153 lakásos társasháznak adják át.

Az IDPM consultant oldalának részlete.

A legalább hat szinttel a műemlék fölé magasodó, a szomszédos épületet is túlszárnyaló új társasházzal kapcsolatban a BÁNÁTI + HARTVIG Építész Irodát, a Zeitgest Asset Managementet, illetve az IDPM-et is megkerestük, közülük azonban cikkünk megjelenéséig egyedül az IDPM reagált, ők azonban a fejlesztés ilyen korai szakaszában nem kívántak válaszolni a kérdéseinkre, hiszen befektetői kérésre nem adhatnak ki információkat a projektről.

A cégek későbbi válaszaival cikkünket természetesen frissítjük majd, az azonban biztosnak tűnik, hogy az épület legidősebb része teljes felújítást kap, a freskó, a kovácsoltvas korlátjait részben már nélkülöző lépcsőház, illetve az egykori tulajdonosi lakás újra régi fényében ragyoghat majd, minderre azonban egy magas lakóépület vet majd árnyékot.

A kis felbontású látványterv. Fotó: IPDM

Kérdés persze, hogy ezzel a megoldással teljesülnek-e mindenkinek a város múltjának megőrzésével kapcsolatos alapvető elvárásai, az azonban biztos, hogy a hosszú ideje a teljes elmúlás felé tartó legidősebb épületrész megmenekülése igazi örömhír, bár a két udvar, illetve az azokat körülvevő lakások eltűnése miatt a keserű szájíz is teljesen érthető, hiszen a pesti belváros egyre kevesebb hasonló épületet őriz, eltűnésükkel, illetve gyökeres átalakulásukkal pedig egy teljes korszakot elveszítünk a város múltjából.

Be kell azonban látnunk, hogy a múlt összes emléke egyszerűen nem megőrizhető, hiszen az épületek állapota sokszor addig a pontig romlott, hogy helyreállítás helyett legfeljebb pontos újjáépítésről lehetne szó, abban az esetben azonban a befektető jóval kevesebb lakóterülethez jut, így a lehetőség sokszor egy pillanatra sem merül fel.

Ajánlott videó mutasd mind

Orbán Viktor: Hétfőtől új világ kezdődik

A kormány lezártnak tekinti a „beszoktatást” a maszkviseléssel kapcsolatban, hétfőtől büntetni kell. A miniszterelnök szerint januárban a krónikus betegeknek és a legveszélyeztetettebb időseknek beadhatják a koronavírus-vakcinát.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.