Április közepén megkezdődött az évtizedeken át a Nemzeti Színház társulata, illetve dolgozói által használt siófoki üdülő bontása – derült ki több, egymástól független helyi forrásból.
Egyelőre nem tudni, mi kerül majd a kikötőre néző, régóta üresen álló épület helyére, az elmúlt évek történései azonban kevés jóra engednek következtetni. A Magyar Narancs márciusi híre szerint már 2014 elején elterjedt a hír, miszerint a kormány kaszinót, illetve vigalmi negyedet akar létrehozni az alulhasznosított területen, sőt, a cikkhez használt források szerint Andy Vajnát is látták felbukkanni a környéken.
A Siófoki Hírek az akkori választások előtt három nappal, április 3-án megjelent cikkében arról írt, hogy
a városvezetés és a miniszterelnök között folyt beszélgetésen felmerült (…) a kaszinóépítés kérdése is, amely fontos turisztikai előnyt jelentene Siófoknak. Erre a kormányfő azt mondta, hogy a szabályozásban ugyan nem szerepel siófoki kaszinó, de hajlandók megvizsgálni és megfontolni az építés lehetőségét.
A Magyar Narancs hosszú anyaga alapján az ügy folytatásának az alig fél évvel később tartott önkormányzati választások tettek keresztbe, a város polgármesterét, Balázs Árpádot ugyanis nem választották meg újra.
A kormány az elmúlt nyolc évben újra saját kezébe vette a balatoni hajózás irányítását: a BAHART-ban a 2019-es önkormányzati választások előtt másfél hónappal 75 százalékos tulajdonrészt szerzett, míg a fontos kikötőkkel rendelkező települések jórészt elhanyagolható tulajdonrészt (0,37–3 százalék) tartanak kézben. Kivétel ez alól a Mindenki Magyarországa Mozgalom elnökségi tagja, Lengyel Róbert által vezetett Siófok (9,68 százalék), a hajózási vállalat működésébe való beleszóláshoz azonban nyilvánvalóan ez távolról sem elegendő.
A BAHART 2020 áprilisában már tervezte a cég tulajdonában álló ingatlanok eladását, illetve a tizenegy vitorláskikötő bérbeadását, ezek közül azonban végül csak a Hotel Mólón sikerült túladni (a Magyar Narancs szerint 1,5 milliárd forintért), a kikötőkre kiírt pályázatot pedig az ellenzék torpedózta meg.
2021-ben a terület beépítésének egyetlen akadálya is elhárult, elindult ugyanis a Sió-zsilip átépítése, aminek tervei szerint a szigetre uniós forrásból építenek bejárót,
Ez persze nem feltétlenül jelenti azt, hogy a vízparti terület a közeljövőben egy nagyot álmodó befektető tulajdonába kerül, a BAHART 2020-ban született reorganizációs terve azonban ezt az opciót sem zárja ki, hiszen a dokumentumban Halászati-telekként említett földdarab sorsára a következő opciókat vázolja fel:
- a jelenlegi kikötő elköltöztetése után saját hatáskörükben hasznosítják, vagy eladják,
- a kikötő felújítása után értékesítik.
Az építési hatósági rendszer egyelőre semmiféle, ezzel kapcsolatos engedélyezési eljárást nem tart számon, így nem tudni, mi történik itt a jövőben.
Átalakuló környék
A bontás megindulása arra enged következtetni, hogy a BAHART-nak valamilyen célja van a hellyel, remélhetőleg azonban nem olyan grandiózus projektről lesz szó, mint amit a harminchét szobás Hotel Móló helyén tervez az új tulajdonosa.
Az idén nyáron még működő hotel tervezett utódja az illetékes kormányhivatalhoz 2021 szeptemberében leadott, de néhány nappal ezelőtt is bővített – engedéllyel egyelőre nem rendelkező – tervcsomag szerint egy méretes lakóépület lesz, ami kétszintes mélygarázzsal, négy emelettel, illetve tetőterasszal várná a jövőbeli lakóit.
A Nemzeti Színház egykori üdülője, illetve a környező terület a földhivatali információs rendszer szerint a századforduló óta a BAHART, illetve azok jogelődjének tulajdona, védettséget pedig nem élvez, így mindenféle akadály nélkül bontható volt.
De miért számított ez értéknek, és miért jelentenek a cikkünk megjelenésekor már jórészt véget ért munkák újabb szöget a magyar örökségvédelem koporsójában?
Érték tűnt el
A századfordulón Siófokon, illetve az ország legszebb vízparti településein elképesztő tempóban jelentek meg a villák, a különböző cégek üdülői, illetve a csónakházak, amiket egy-egy sportegyesület vagy épp vállalat építtetett, majd tartott kézben.
A harmincas évek hajnalán tűnt fel ezek sorában a Magyar Athletikai Club, azaz a MAC, ami Esterházy Miksa gróf (1837–1883) és a jogász dr. Molnár Lajos általi 1875-ös alapításakor Magyarország első modern értelemben vett sportklubjának számított, soraiban pedig azonnal a magyar középosztály legismertebb tagjai tűntek fel.
A többek közt az első hazai atlétikai, úszó-, vívó- és teniszversenyt, sőt, az első futballmérkőzést is megrendező egyesület motorsport szakosztálya a siófoki kikötőben építtette meg a kis alapterületű, az ország számos pontján gyönyörű üzletportálokat építő Márkus Lajos-féle cég acélvázával épült klubházát, aminek terveit Hübner Tibor (1897–1964) szignózta.
Az időjárás viszontagságai ellen menedéket nyújtó épületet a szakosztály alelnöke, ifj. Horthy Miklós jelenlétében 1932 augusztusában adták át a sportolóknak, közel három évvel később pedig a két világháború közti modernizmus vezető folyóirata, a Tér és Forma (1935/3.) is bemutatta, dicsérve az akkor harmincas évei végén járó építészt:
Hübner Tibor, aki maga is élénk részt vesz a sportéletben, világos érzéssel, tiszta tudatossággal átlátta a feladat igazi lényegét, hogy ide, erre a célra nem rokokó pavilont kell építeni, hanem a feladat tiszta és tárgyilagos megoldását. Végre is ezt a házat nem magasra bodorított hajú, krinolinos hölgyek, selyemfrakkos urak kívánják használni, hanem sportoló emberek, könnyed ruházatú, napbarnította társaság. S Hübner Tibor ennek a közönségnek hátteréül építette a klubházat, amely épp olyan tárgyilagos és könnyed, mint egy mai fürdőtricót! Kár, hogy az épület előtt álló, a képeken nem látható műkőkút felállítását megengedte! Talán a valóságból is el lehet azt tüntetni, mint a képekről!
A házat a város más értékes épületeivel együtt a második világháborúban komoly károk érték, hiszen a harcok két hónapon át folytak a környéken, semmit sem kímélve.
A sérült falakat végül már nem a MAC állította helyre: a később itt tartózkodó színészek közt terjedő történet szerint azok felett ugyanis Rajk László (1909–1949) közbenjárásának köszönhetően 1947-ben a Nemzeti Színház szerzett kezelési jogot.
Az ország minden pontján kézzelfogható nehézségek az ország elsőszámú társulatát sem kímélték, így teljes felújításra vagy fejlesztésre sokáig gondolni sem lehetett. Ennek ismeretében is meglepő azonban a Művészeti Szakszervezetek Szövetsége által kiadott Szocialista Művészetért című lap 1959 nyarán született beszámolója (1959/8.), ami szerint, ha az évtized elején rövid időre az újjászülető Országos Meteorológiai Intézet viharjelző szolgálatát is befogadó tornyával messziről felismerhető épületet
tömören akarnánk jellemezni, csak szaggatott félmondatokban beszélhetnénk róla, valahogy így: málló vakolat… olvadozó kátrány… sivár szürkeség… amolyan álromantikus »bohémtanya«.
A cikkben név nélkül néhány művész is megszólalt, akik egymás után sorolták a panaszokat, ezekre pedig a véleményeket összegyűjtő szerző is ráerősített:
– Nézzétek meg az ágyakat is. Vasvázas tábori ágynak hívhatták őket valamikor, amikor még egyáltalán méltók voltak az »ágy« fogalomra. Ma így púposan, keményen, régi kétes dicsőségükből is kikopva, inkább valami középkori vallatószerszámra hasonlítanak.
– És a nyugágyak?
– Mesélik, hogy valaha volt olyan is az üdülőben. Ma már egy sincs — hacsak a múzeumiak nem adnak kölcsön. De tekintsétek meg talán a sportlehetőségeinket.
Megtekintettük. Egy ütött-kopott ping-pong asztal, helyenként a zöld festék nyomaival, egy ladik, amelyet több napi gondos foltozás után talán még vízre is lehetne bocsátani, no meg a slágerszám, a lábteniszpálya (földbekarcolt négyszög, közepén hálóként használt két düledező paddal). Ennyi az egész.
(…) Kálmán György ebédhez invitál minket, de mivel hangjából inkább kihívás, mint meghívás csendül ki, óvatosan visszautasítjuk. Helyes a gyanakvásunk: az ellátás valóban nem jó.
Az írás szerint 200 ezer forintra lett volna szükség ahhoz, hogy a helyzet rendeződjön, ezt pedig rövidesen elő is tudták teremteni – derült ki Bakos Gyula a Színház című lapban olvasható (1999/9.) visszaemlékezéséből.
A csak a hajógyáron át megközelíthető épületet a talajvíz és a nagy páratartalom miatt erősen rozsdásodó, de a színészek által mégis szeretett épületként leíró színművész először a Művelődési Minisztériumnál próbált célt érni, ott azonban falakba ütközött, így a Színész Szakszervezet titkárának ajánlására felvette a kapcsolatot a Metróépítő Vállalat vezérkarával, amiről úgy hírlett, hogy gazdag cég, a vezetői pedig szeretik a kultúrát.
A megkeresés nem várt eredményt hozott: a vállalat vezérigazgatója, illetve a Nemzetit akkor irányító Major Tamás egy egész küldöttséggel együtt jóval a főszezon után utaztak el a helyszínre, ahol a hideg, fűtetlen terek felmérése (ebben a metróépítők pálinkája, illetve a színészek szendvicsei segítettek) után kezdődhetett meg a nagy helyreállítás.
A bővítést hozó munkák végeztével a Somogy Megyei Vendéglátó Vállalat által üzemeltetett hely a Magyar Rádió dolgozói, más színházak munkatársai, illetve a legnagyobb hírességek előtt is az első perctől kezdve nyitva állt: a szobákban Törőcsik Mari, Latabár Kálmán, Kállai Ferenc, Alfonzó, Benedek Miklós (akinek fia, a háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, Benedek Tibor itt tanult meg úszni), illetve az Aranycsapat Magyarországon maradt tagjai mellett a Balaton és a siófoki nyár egyik legfontosabb festője, Diósy Antal is megfordult, aki feleségével, az ország legnagyobb színházainak jelmezeit tervező, számos mozifilmben is közreműködő Kossuth-díjas Nagyajtay Terézzel töltötte itt a nyarak egy részét.
Az épület helyi forrásaink szerint valamikor a kétezres években vált lakatlanná, azóta pedig magára hagyottan állt a víz mellett. Belső állapotát egy olvasónknak 2020-ban sikerült dokumentálnia:
Az épület tervezője, illetve kultúrtörténeti jelentősége miatt, sőt, az elmúlt évtizedekben viharos gyorsasággal pusztuló modernista örökség egyik fontos, ritka példájaként is megérdemelte volna a védelmet vagy legalább a megújulással biztosított megtartást, erre azonban most már nyilvánvalóan nem kerülhet sor.
Kérdéseinkkel az elmúlt héten a BAHART-ot, illetve a siófoki önkormányzatot is megkerestük, ezekre azonban cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ. A jövőben érkező esetleges reakciókat ezért új hírben fogjuk közzétenni.
