Kultúra

Hiánypótló könyvből ismerhetjük meg a Balaton és a Velencei-tó két világháború közti építészetét

Balatoni modernizmus és Art Deco
Balatoni modernizmus és Art Deco
Harminckét település, hétszáz fotó – ezt ígéri Bolla Zoltán Balatoni modernizmus és Art Deco című könyve, aminek képanyaga miatt minden magyar építészetrajongó polcán ott a helye.

Bolla Zoltán neve a magyar építészet iránt rajongók számára nem lehet ismeretlen: 2016–2017-ben két kötetben, A magyar art deco építészet címmel mutatta be a Kárpát-medencében a geometrizáló szecesszióból és a premodernből kinőtt, az art deco hatását mutató struktúrákat, illetve azok tervezőit, majd három évvel később az Újlipótváros építészete 1861–1945-ben tette ugyanezt.

Ezekhez az alapos, hosszú évek kutatásait összefogó munkákhoz társul a nemrég megjelent új könyve, a Balatoni modernizmus és Art Deco, amiben

a magyar tengert körbeölelő harminckét település 350 épülete, illetve a Velencei-tó vonzáskörzetében lévő, azokkal egy tőről fakadó társaik mutatkoznak be.

Balatoni modernizmus és Art Deco

A végül közel négyszáz oldalba sűrített elképesztő méretű anyagot a szerző a korábban már járt úton hozta össze:

Bolla nemcsak kutatóként, de fotósként is jegyzi

az első látásra albumnak tűnő, annál azonban jóval többet adó könyvet, aminek gerincét egy három hónapos siófoki tartózkodása – a Siklós-penzió építészettörténeti kutatására kérték fel – adta. Segítségül hívta természetesen a legkülönbözőbb Facebook-csoportokat, online gyűjteményeket, az Arcanum ötvenmilliónál is több folyóiratoldalt rejtő Digitális Tudománytárát, illetve az építészettörténeti írásokat.

Szajki Bálint / 24.hu

Az első látásra furcsa méretű és arányú – puhasága miatt könnyen töredező borítójú –, de a kitűzött célnak kitűnően megfelelő könyvtestbe belelapozva az olvasó előbb az európai turizmus, a fürdőkultúra, illetve a nyaralás, mint tevékenység kialakulását ismerheti meg, majd a szerző eljut a szabadidős tevékenységek magyarországi történetéig,

Mária Terézia gyógyvizek felkutatását célzó intézkedésétől a felső tízezer svájci, angolszász, valamint belga szecessziós előképeket adaptáló villaépítési lázán át egészen a XX. század hajnaláig,

amikor már egyre szélesebb néprétegek számára nyílt lehetőség arra, hogy vízparton töltsék a szabadidejük egy részét.

Balatoni modernizmus és Art Deco

A művészettörténészi vagy építészeti diploma nélkül is maradandót alkotó, mindenre kiterjedő figyelemmel rendelkező Bolla a harmincas évek grandiózus üdülőszálloda- és fürdőtelep-álmainak, illetve a Bauhaus Magyarországra is begyűrűző modern eszméinek bemutatása után elsőként mutatja meg széles körben a nyaralóépítés egyszerűsítésére szolgáló mintatervek és tervkatalógusok legszebb darabjait, majd szépen levezeti, miként találkozott mindez az Art Deco-, a Magyarországgal való kapcsolatát egyre szorosabbra fűző, Mussolini vezette Olaszország építészetével, valamint a szecesszióból fakadó népies-magyaros hatással.

Galéria
Balatoni modernizmus és Art Deco

A kötet négyötödét ezeknek az egymással összefüggő, bőven illusztrált rövid tanulmányokat alátámasztó fotók töltik ki, minden oldalról körbejárva a gyökeres átépítések, a lebontások, illetve az összedőlés által fenyegetett épített örökséget, időnként pedig egy-egy, hosszú évekkel vagy évtizedekkel ezelőtt porrá vált példát is felvillant.

Balatoni modernizmus és Art Deco

A képanyag értelemszerűen nem mindenféle rendszer nélkül, hanem településenként követi egymást, egy táblázat erejéig pedig a legfontosabb építőmesterek és építészek nevét, azok működési területét, sőt,

a nyaralóépületek feliratainak tipikus betűkészleteit, a különleges kerítéseket, valamint az érdekes vakolatdíszeiket is megismerhetjük.

Balatoni modernizmus és Art Deco

Az összegyűjtött és szépen rendszerezett anyag nemcsak a korszak különleges, letisztult magán- és középületei – legyenek azok szállodák, vasútállomások vagy épp templomok –, de a Balaton-kedvelők számára is rengeteg újdonságot nyújt, hiszen a két strandolás, illetve a közeli éttermek és fagyizók keresése közben a települések mindegyike ilyen mélységben egyszerűen felfedezhetetlen.

Szajki Bálint / 24.hu Zamárdi vasútállomása – a kötetben ilyen, a Balatonon nyaralók számára jól ismert helyek is vannak, amikre az olvasók többé nem néznek majd ugyanolyan szemmel.

Ajánljuk tehát mindenkinek, aki a fotelből, vagy az idő jobbra fordultával akár a könyvvel a kezében felfedezné a kedvenceit, sőt, azoknak is, akik kicsit megkésett karácsonyi ajándékot keresnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik