A kutya karmai közt
Az év elején egyértelműnek tűnt, hogy Jane Campion rendhagyó western-thrillerje lesz a 2022-es Oscar abszolút győztese, ami a rendezői és az adaptált forgatókönyvnek járó díjak mellett a legjobb film kategóriáját is megnyeri majd. Néhány nappal a díjátadó előtt azonban már némileg más a helyzet. Azt eddig is tudtuk, hogy Will Smithnek (Richard király) jobbak az esélyei, mint Benedict Cumberbatchnek ebből a filmből, és a színészcéh ezt csak megerősítette, amikor ők is Smitht díjazták. Közben viszont négy jelölést kapott a japán Vezess helyettem, és elképzelhető, hogy a nemzetközi filmes kategória díja mellett a Murakami-adaptációt forgatókönyves díjjal is elismerik. A mélyütést pedig a CODA viheti be a legjobb filmes kategóriában. Persze kevés az esély, hogy A kutya karmai közt ekkora pechszériába kerüljön, de nem olyan elképzelhetetlen, mint két hónapja.
A montanai farmon játszódó, egy erőszakos, mosdatlan cowboy és egy zárkózott kamaszfiú ellentmondásos kapcsolatáról szól filmről egyébként azt írtuk:
kritikai sikerének az egyik fő oka éppen ez a mesteri egyensúlyozás, amit Jane Campion forgatókönyve bemutat a karakterek ellentmondásai és a múltjuk darabkáinak lassú csepegtetése terén, mindezt úgy, hogy Campion hagyományosan női szemszögből mesél, most először kapunk tőle ennyire egyértelműen férfitörténetet.
CODA
Amikor néhány éve felhizlalták a legfontosabb kategóriában jelölhető filmek számát ötről tízre, Hollywoodban inkább az volt a szándék, hogy a legtöbb pénzt hozó szuperprodukciók is kaphassanak némi akadémiai elismerést. Végül inkább az lett az eredmény, hogy a jelöltek közé így odafér néhány kisebb bemutató, ismeretlen színészekkel és Sundance-filmfesztiválos vagy streaming-marketinges háttérrel. Ezért jelölhették például két éve A metál csendjét, most pedig az Apple TV+ felkarolta CODA van ott a legjobb filmek között. Sian Heder családi coming-of-age melodrámája egy olyan halászcsaládról szól, ahol csak a kamaszlány hall, sőt kitűnően énekel is. Ennél amerikaibb sztori kevés van, más kérdés, hogy ez pont a francia A Bélier család remake-je, de alapanyagot választani tudni kell .
Egy héttel ezelőttig mindenki úgy volt vele, hogy a CODA megkapja majd a legjobb férfi mellékszereplői Oscart – az apát alakító Troy Kotsur tényleg a film szíve-lelke –, de a nagyok dolgába nem szól bele. Ám ezután Heder filmje elnyerte a producercéh díját, amely rendszerint pontosan jelzi előre a legjobb filmes Oscar sorsát is. A CODA sikerének titka az lehet, hogy egyáltalán nem megosztó, mindenki szerint szerethető film, így az Oscar-szavazásnál sokan jelölhetik majd meg a második helyen. Márpedig ha A kutya karmai közt (vagy más) nem szerzi meg az első helyes szavazatok legalább 50 százalékát, elkezdik számolni a második helyes voksokat is – és élre törhet a siket család.
Richard király
Végre egy film, ami biztosan nem fog legjobb filmes Oscart nyerni! A teniszfenomén Williams nővérek apját középpontba állító sportfilmet az elmúlt hónapokban teljesen alárendelték Will Smith színészi Oscar-kampányának, a reklámok és híradások szinte kizárólag róla szóltak (esetleg még Aunjanue Ellisről a legjobb női mellékszereplők között, de ott nem Ellis a legkomolyabb esélyes).
Ahogy portrécikkünkben is írtuk, Smitht szinte mindenki szereti Hollywoodban, és konszenzus mutatkozik abban, hogy az ezredforduló óta lankadatlan produceri, szervezői munkáját is honorálhatnák egy színészi Oscarral. Ráadásul a szerepe sem rossz, mert a Richard király nem csinál egyértelmű hőst Richard Williamsből: konok, megszállott, esetenként agresszív figurának látjuk, aki töretlenül hisz abban, hogy a lányaiból lesznek a világ legjobb teniszezői. Nevelési elvei pedig nem feltétlenül lesznek szimpatikusabbak attól, hogy amúgy igaza lett.
Dűne
Mire hétfő hajnalban megrendezik az Oscar-gálát, a Dűne már megkaphatta azt a díjat, amiben mi a leginkább reménykedünk. Ez természetesen Sipos Zsuzsanna és Patrice Vermette látványtervezői Oscarja, a kategória díját azonban – hét másikkal együtt – már korábban kiosztják, hogy lerövidítsék az évek óta egyre kevesebbek által nézett, 2021-ben pedig különösen népszerűtlennek bizonyult gálaműsort. Így tehát Siposékat nem láthatjuk élőben a színpadon, cserébe viszont szinte biztosak lehetünk benne, hogy újabb magyar Oscar-díjasnak örülhetünk. A Dűne már megkapta a látványtervezői céh díját, és Denis Villeneuve nagyszabású sci-fije ebben a kategóriában tényleg megérdemelten diadalmaskodhat. A legjobb filmek között ellenben nem fog.
Ne nézz fel!
Adam McKay idétlen Will Ferrell-vígjátékok házi rendezőjéből avanzsált Oscar-kedvenccé, és tényleg azon alkotók közé tartozik, akik hollywoodi keretek között is összetéveszthetetlen, egyedi stílusú filmeket csinálnak – McKay elsősorban a zizzent vágástechnikának köszönhetően. Más kérdés, hogy a Ne nézz fel!-ben ehhez a filmnyelvhez egy olyan didaktikus történet társul, amely a South Park-os Mr. Mackey finomságával közli, hogy a világ nagyhatalmai jelenleg teljesen alkalmatlanok a globális katasztrófák elhárítására.
Ahogy kritikusunk írta, „a sztárokkal teletömött Ne nézz fel! egyenetlen színvonalú szatíra, de tökéletes választás, ha valaki a közélet abszurditásából fakadó szorongását akarja nevetésbe fojtani”. Legjobb filmes Oscart azért ez nem ér majd.
Belfast
Mindenki boldog volt (mi is), hogy Kenneth Branagh megannyi Shakespeare-adaptáció meg több évnyi Disney-bérrendezés után megírta és –rendezte saját személyes történetét szülővárosáról, amit a hatvanas években lángokba borítottak az Egyesült Királyság-párti és a szeparatista írek összecsapásai. A Belfast egy kisfiú története, aki ebben a feszült és veszélyes időszakban éli át első romantikus vonzalmait, és bízik benne, hogy egyben marad a családja.
A Belfast stílusa maximálisan Hollywood-barát – nosztalgikus és szentimentális –, nyilván ezért is fordult rá szép reményekkel a díjszezonra. Tavaly decemberben még A kutya karmai közt utolérése sem tűnt lehetetlennek, mára azonban a Belfast inkább beleszürkült a mezőnybe, az Oscart megelőző, fontosabb díjak februárban nem Branagh filmjénél kötöttek ki. Még az is előfordulhat, hogy a Belfast lesz a gála nagy vesztese, ha hét jelöléséből egyet sem vált díjra. Ám ha egyet mégis, az az eredeti forgatókönyv Oscarja lesz.
Vezess helyettem
Ami 2020-ban az Élősködők volt, az idén a Vezess helyettem: a Cannes-ban rajtot vett távol-keleti film, ami annyira belopta magát az akadémiai tagok szívébe, hogy azt se bánták, feliratokat kell olvasniuk a megértéséhez. A Vezess helyettem ugyanakkor nem fekete humorú, fordulatos thriller, mint az Élősködők, hanem háromórás, halk szavú művészdráma egy színházi rendező gyászáról. Ennek megfelelően nem valószínű, hogy elvinné a legjobb film Oscarját. Hollywoodi mércével már az is hatalmas dolog, hogy ebben és a rendezői, illetve adaptált forgatókönyves kategóriában is jelölték, nemcsak a nemzetközi filmek között.
Pedig akár mind a négy Oscart megérdemelné: szerintünk Hamagucsi Rjúszuke rendező „lenyűgöző eleganciával tartja kézben e minimalistának tűnő, valójában bonyolult érzelmi utakat bejáró történet szálait. A Vezess helyettem szereplői olyan történetekbe kezdenek bele, amiket két órával később mesélnek végig; egymásnak és a nézőnek is csak elejtett utalásokon keresztül tárják fel, mi nyomja a lelküket; és látszólag nem is törekszenek rá, hogy otthonosabban érezzék magukat a világban, amelyben téblábolni kénytelenek.”
Rémálmok sikátora
Guillermo del Toro neve rendre felbukkan az Oscar-jelöltek között: először A faun labirintusa forgatókönyvét jelölték, majd A víz érintésével a legjobb filmnek és rendezőnek járó díjat is bezsebelte. Ennek a nimbusznak köszönhető a Rémálmok sikátora négy jelölése, nem pedig a film fogadtatásának. A kritikusok többnyire fanyalogtak, és a közönség sem volt vevő a vándorcirkuszi mutatványosból nagypályás mentalistának szegődő szélhámos bukástörténetére – legalábbis a 60 milliós gyártási és ugyanekkora reklámköltség mellé keresett 38 milliós összbevétel nagyon harmatos.
Ahogy kritikusunk fogalmazott, „a Rémálmok sikátorával akkor járunk a legjobban, ha egy rossz Del Toro-filmre készülünk, és az sem árt, ha tisztában vagyunk vele: egy gigahosszú, és tényleg annyinak is érződő darabról van szó”. Nos, ez a produkció legfeljebb a látványtervezői Oscart gyűjtheti be, ebben az esetben a Dűnétől (és Sipos Zsuzsannától!) lopná el a díjat.
Licorice Pizza
Nálunk a gála előtt pár nappal mutatták be Paul Thomas Anderson legújabb filmjét, ami nem hasonlít a rendezőnek az utóbbi években készített, szörnyeteg férfiakról szóló, nyomasztó portréira, mint amilyen a Vérző olaj, a Master vagy a Fantomszál. Leginkább a Kótyagos szerelem című, Adam Sandler-es filmjét idéző romantikus vígjáték a hetvenes évek Kaliforniájából, ahol szólnak a rockslágerek, hullámzanak a vízágyak és tombolnak a hormonok. A film Anderson stílusának lezser eleganciája mellett a két főszereplő miatt nagyszerű: Cooper Hoffman (a 2014-ben elhunyt Philip Seymour Hoffman fia) és Alana Haim (a Haim zenekar tagja) teljesen új arcok, mégsem fér a fejünkbe, hogyan hiányozhattak eddig a hollywoodi filmekből.
Megkérdőjelezhetetlen színvonala ellenére azért simán lehet, hogy Anderson filmje hoppon marad az Oscaron. A legnagyobb esélye forgatókönyves Oscarra nyílik, de lehet, hogy a Belfastot is azzal akarják kárpótolni, és akkor még nem is beszéltünk a hatalmas Netflix-kampányt kapott Ne nézz fel! és a norvég A világ legrosszabb embere esélyeiről ebben a kategóriában.
West Side Story
Steven Spielberg hosszú és filmtörténeti jelentőségű karrierjének egyik legnagyobb anyagi bukása már csak a rendező személye miatt is képviselteti magát az Oscaron, sőt hét jelöléssel akár az éllovasok között is számon tarthatnánk. Ne tegyük: a filmnek nemcsak lelkes rajongói, hanem hangos ellendrukkerei is szép számmal akadnak, emiatt pedig leginkább a női mellékszereplő (Ariana DeBose) és a legjobb operatőr (Janusz Kaminski) Oscar-díja tűnik valószínűnek a fontosabb kategóriákban.
Egyesek szerint hamisan csillogó, üres és unalmas, mindenféle feszültséget vagy érzelmi erőt nélkülöző musicalről van szó, de kritikusunkat lenyűgözte a West Side Story. Azt írta róla: Spielberg „megtartva a legjobb értelemben vett színpadiasságot virtuóz táncjelenetekkel, fergetegesen alkalmazott díszletekkel és jelmezekkel, finoman, egy rajongó alázatával, de a saját filmes rutinjának magabiztosságával nyúlt az alapanyaghoz”.
