Kultúra

Három óra kocsikázással és gyászmunkával meg is van az év egyik legjobb filmje

Mozinet
Mozinet
A Vezess helyettem szigorú pontossággal vonultatja fel mindazt, amit nem szoktak Oscar-díjra jelölni: hosszan autóznak és gyászolnak benne, közben éppen a lényegről nem beszélnek, mert nem találnak szavakat az érzéseikre. Hamagucsi Rjúszuke filmje mégis négy Oscarra, köztük a legjobb film díjára esélyes. Valószínűleg azért, mert Hollywoodban is felismerték, hogy nem sok jobb filmet fognak látni idén.

Úgy tűnik, vannak még csodák. Na, nem a hétköznapi valóságunkban, ahol öt perc hírolvasás felér egy szabadon választott, kaszabolós horrorfilm borzalmaival, hanem a nemzetközi filmvilágban. Mi másnak nevezhetnénk, ha nem csodának, hogy négy Oscar-díjra jelöltek egy háromórás japán filmet, amelyben egy gyászoló színházrendező a Ványa bácsit próbálja Hirosimában? A Vezess helyettem egy munkamániás színházi dramaturg pontosságával vonultatja fel mindazt, amit nem szoktak Oscarra jelölni. És mégis.

A filmrajongók persze már akkor felfigyeltek a Vezess helyettemre, amikor bekerült a tavalyi cannes-i filmfesztivál versenyprogramjába. A biztató előjelek közé tartozott, hogy a film Murakami Haruki novellájából készült, mint néhány éve a remekbe szabott, koreai Gyújtogatók. Noha kutyaütők is hozzányúlhattak volna a Murakami-alapanyaghoz, azért joggal gondolhattuk, hogy az önemésztő melankólia és a tünékeny, éppen csak megsejtett életigazságok történetei ezúttal is kellően érzékeny filmeseket ihletnek meg.

Mozinet

Várakozásainkat csak fokozta, hogy a Vezess helyettem rendezője Hamagucsi Rjúszuke, akinek a lába előtt az elmúlt évben egy emberként borultak le a nemzetközi filmfesztiválok döntnökei. 2021 elején a Berlinalén Ezüst Medvét nyert a Wheel of Fortune and Fantasy című szkeccsfilmjével, amelyben három, egymással csak bizonyos motívumaikban összefüggő, leheletfinom történet szólt a valódi emberi kapcsolódás nehézségeiről. Tavaly márciusban még nem tudtuk, hogy Hamagucsi Cannes-ba is szán egy filmet, és a Vezess helyettem végül onnan a legjobb forgatókönyv díját hozta el, az Oscar-jelölésekig tartó diadalmenet első lépéseként.

A két, szinte egyszerre forgatott filmet összeköti a félreértés problémája, átszövik őket a magyarázat és magyarázkodás, az önkifejezés és a fordítás hol rezignált, hol egyre kétségbeesettebb gesztusai.

A Vezess helyettem főhőse Juszuke, a sikeres színpadi színész és rendező. A Hamagucsi védjegyszerű nagyvonalúságával hosszúra nyújtott, mintegy negyven percig tartó felütésben megismerjük Juszuke feleségét, Otót is, akinek mindig szex közben, az orgazmus felé közeledve jutnak eszébe legjobb forgatókönyvötletei. (Igaz, nem tudjuk meg, melyik japán tévécsatornán jut hely egy sorozatnak, amelynek jelentős részében a gimnazista hősnő egy osztálytársa szobájában ülve, egyedül mereng.) Ám Otó, ez a gyönyörű, odaadó és hűtlen asszony agyvérzésben meghal, a Vezess helyettem további két és egynegyed órája pedig két évvel később játszódik, mikor Juszuke a hirosimai színházi fesztiválra érkezik, hogy nemzetközi szereplőgárdával színpadra állítsa Csehov Ványa bácsiját.

Mozinet

A film tehát több értelemben is az adaptáció története. Miközben Juszuke a színészeivel próbál, maga is adaptálódni, alkalmazkodni igyekszik új életéhez, amelyből immár hiányzik a felesége (a Murakami-novellát eredetileg közlő kötet címe Férfiak nő nélkül). Sőt, egy kisebb horderejű, ám szimbolikus ügyben is kompromisszumra kényszerül: hirosimai munkája alatt sofőr furikázza őt. A férfinak át kell adnia nagy becsben tartott, tűzpiros Saabja volánját egy huszonéves, mufurc nőnek, akiről kiderül, úgy vezet, mint az álom, az autó hátsó ülése pedig terápiás kanapévá lényegül át.

Hamagucsi lenyűgöző eleganciával tartja kézben e minimalistának tűnő, valójában bonyolult érzelmi utakat bejáró történet szálait. A Vezess helyettem szereplői olyan történetekbe kezdenek bele, amiket két órával később mesélnek végig; egymásnak és a nézőnek is csak elejtett utalásokon keresztül tárják fel, mi nyomja a lelküket; és látszólag nem is törekszenek rá, hogy otthonosabban érezzék magukat a világban, amelyben téblábolni kénytelenek.

„Mikor fogunk végre mozgással próbálni?” – kérdezi Juszukét a Ványa bácsi egyik színésznője, miután a rendező heteken át csak az asztalnál ülve olvastatja fel velük a drámát újra és újra, egyetlen instrukciója pedig annyi, hogy „olvassátok lassabban”. De Juszuke megmerevedett az időben, éppen ezért tartja őt markában a Csehov-darab, amely maga is a továbblépés lehetőségeiről és lehetetlenségéről szól, arról, hogyan kötnek gúzsba saját szorongásaink. A főhős és Ványa közti párhuzamot talán akkor is értenénk, ha Juszuke nem Otó felolvasásában hallgatná a darabot az autójában, ha a férfin múlna, talán az idők végezetéig.

Mozinet

Talán ez lehetne az egyetlen, amit szigorúbb nézők felróhatnak Hamagucsi filmjének: belső párhuzamai, tükörjátékai olykor túlságosan tisztán érthetőek. A Vezess helyettem igazi ereje azonban nem ezekben az irodalmi jellegű hasonlóságokban rejlik.

Ez a szinte moccanatlan történet ellentmondásos módon éppen a mozgást ragadja meg költőien, az autó suhanását a valaha lerombolt, majd virágzó kulturális központtá újjáépített Hirosimában, a cigarettafüst lusta gomolygását és a szereplők álmos pillantásait.

Így emelkedik a történet egyik legfontosabb figurájává a Ványa bácsi Szonyáját alakító, néma színésznő. Ha nincsenek szavaink, csak a gesztusok beszélnek.

A Vezess helyettem három órája azért sem öncélú túlzás, mert nincs igazság, amit könnyen ki lehetne mondani; nincs változás, ami hamar végbemenne. Ennyi ideig tart, amíg egy jéggé dermedt férfi felenged, vagy legalábbis eljut odáig, hogy féltve őrzött autója ne magánzárka, hanem ajándék legyen.

Vezess helyettem (Drive My Car), 2021, 179 perc. 24.hu értékelés: 9/10.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik