InterCom
Kultúra

Az új Dűne megváltója a tízezres évek Greta Thunbergje

Napjaink legnagyobb filmsztárjai, Timothée Chalamet, Oscar Isaac, Zendaya és Jason Momoa álltak csatasorba, hogy nagyszabású adaptáció készülhessen Frank Herbert klasszikus science fiction regényéből, a Dűnéből. Ráadásul az új filmet Denis Villeneuve rendezte, akit legkésőbb a Szárnyas fejvadász 2049 óta a filmrajongók jelentős része Hollywood megváltójának tekint. Az eredmény: egy búvalbélelt kamaszfiú megy a sivatagban. Kritika.

Kwisatz Haderach, Shai-Hulud, Bene Gesserit: bűvös szavak, amelyek az emberiség egyik felét azonnal tűzbe hozzák, a másiknak nem jelentenek semmit. Az első csoportba tartoznak a Dűne-rajongók, a másodikba pedig a többség. A kérdés az, meg tudják-e szólítani Frank Herbert klasszikus regényének filmadaptációi azokat is, akik nem Paul Atreides álmaival kelnek és fekszenek, mégis hajlandóak komoly erőfeszítéseket tenni azért, hogy megértsék a Herbert által kidolgozott fikciós világ működését.

Az eredeti Dűne az amerikai science fiction irodalom csúcsévtizedében, a hatvanas évek közepén jelent meg, nagyjából egyszerre Ray Bradbury novelláinak első válogatáskötetével, a Philip K. Dick-féle Palmer Eldritch három stigmájával és Pierre Boulle A majmok bolygójának amerikai kiadásával. Olyan klasszikusokról van szó, amelyek más utakon ugyan, de egyaránt egy ereje teljében lévő műfaj összefoglalására vállalkoztak, és annak megnyitására a szélesebb közönség felé.

A Dűnének valójában már több köze volt a tíz évvel később érkező Csillagok háborújához, mint Bradburynek az általunk ismert földi világban gyökerező, a mi valóságunkat továbbgondoló műveihez. Herbert annyira messzi jövőbe helyezte bolygóközi kalandtörténetét, ahonnan a Föld már aprócska pontként sem látszik – ellentétben Isaac Asimov Alapítvány-sorozatával, amely hosszas bonyodalmak után mégiscsak kiköt a Földön –, a konfliktusokat pedig már inkább a fantasy mágikus világszemlélete dönti el, nem a tudomány és a technológia.

InterCom

A Dűne éppen azt kérdezi, van-e helye Istennek egy olyan műfajban, amely alapvetően a vallás nélküli világra épült. Paul Atreides, akit az új filmben napjaink Hollywoodjának első számú fiatal férfisztárja, Timothée Chalamet játszik el, nem más, mint a tízezres évekbe helyezett Jézus Krisztus, akinek eljövetelére eleinte csak a hívők szűk közössége számít, később bolygónyi népek várják már. Mit jelent a Megváltó története a 2021-es adaptációban?

Mintha Denis Villeneuve filmjéből kirajzolódna valamiféle generációs ellentét. Szülei és azok ellenfelei, a Harkonnen család abból élnek, hogy kitermeljék, kimerítsék az Arrakis bolygó természeti erőforrásait. Velük szembehelyezkedve Paul hasonulni vágyik a bolygó őslakosaihoz, a körükben akar új identitást teremteni magának.

Történetét ma nem nehéz a klímaválság keretei között értelmezni. Paul a Dűne-világ Greta Thunbergje, hívei pedig mi vagyunk, mindannyian, akik minden tudományos előrejelzés dacára irracionális módon bízunk benne, hogy megszokott élőhelyünk és életmódunk épségben megőrizhető.

InterCom

Az idei Dűne Paul Atreides átkeléséről szól a technológiai civilizációból a természeti létezésbe. Kezdetben modern kütyükre – személyes védőpajzsokra, hologramfilmekre – hagyatkozik, később belátja, hogy a természet egyensúlyának megértése lehet a túlélés kulcsa. Ezt a rendkívül szimbolikus, ám meglehetősen vékony történetet vezeti elő két és fél órában Denis Villeneuve, akit rengeteg filmrajongó és talán a hollywoodi producerek is olyasfajta filmipari megváltófigurának látnak, mint Christopher Nolant. Villeneuve, a hollywoodi értelemben vett „fenséges” első számú költője ezúttal is előáll a tőle megszokott, bombasztikus és komor látványhatásokkal: geometrikus formákban felépített, roppant díszletekkel, az elmúlás melankóliáját tükröző, sárgásbarna totálképekkel és merengő embereket mutató arcközelikkel meg az elkerülhetetlen végzet közeledtét jelző, tompa zörejekből kibomló kísérőzenével.

Mindez nagyon hatásos, de csak a szokásos Villeneuve-sztenderd, amit láttunk már az Érkezésben és a Szárnyas fejvadász 2049-ben. Az utóbbi szintlépésnek számított a rendező karrierjében – azóta őt hívják először, ha nagy múltú franchise-okat kellene feltámasztani –, ám az utolsó igazán jó filmje sajnos éppen az Érkezés volt. Előtte Villeneuve képtelen volt hibázni: a Sicario, a Fogságban, a Felperzselt föld és a még Kanadában forgatott Polytechnique majdnem remekművek. Az Érkezés óta önmagát ismétli. Persze ez még így is bőven elég ahhoz, hogy a legszínvonalasabb, legnagyvonalúbb hollywoodi filmeket csinálja meg, de egy kicsit azért fáj a szívünk.

InterCom

Például azért, mert produceri nyomásra Villeneuve rögtön két részben dolgozza fel Herbert regényét. A most bemutatott film csak a történet felét meséli el, ennek megfelelően hőseink, Paul és az anyja (Rebecca Ferguson) hosszan bolyonganak az arrakisi sivatagban, a Harkonnenek pribékjei elől menekülve és az őslakos fremenek nyomában. Utóbbiak közül egy rejtélyes lány újra és újra feltűnik Paul álmaiban, és a Csanit alakító Zendaya biztosan nagyobb szerepet kap majd a második részben, de egyelőre elvesztegetett sztár ő is, mint ahogy szinte mindenki ebben a filmben: Oscar Isaac, Josh Brolin, Jason Momoa, Stellan Skarsgård perceket kapnak csak. Készülünk valami nagyobbra, valami jelentőségteljesebbre, de közben eltelik a filmidő, nem is kevés.

Mégsem mondanánk, hogy az új Dűne beváltatlan ígéret.

A rajongóknak nyilvánvalóan jobban megfelel majd ez a film, mint a David Lynch nagy-hollywoodi belépőjeként forgatott, balul sikerült 1984-es adaptáció, amit Lynch annyira gyűlölt, hogy a tévés bemutatásra szánt, bővített változatról a nevét is levetette. Nagyszabású látványvilágával Villeneuve filmje a mozit sirató nézőket is meggyőzheti róla, hogy van még élet a Netflixen kívül. Végül pedig a Dűne jellegzetes darabja a nagybetűs Válság történeteit újramesélő kortárs hollywoodi filmiparnak, a Joker, a Volt egyszer egy… Hollywood, A nomádok földje vagy a Nincs idő meghalni társfilmjeként.

Hogy mindeközben alig válik többé a regény szolidan unalmas illusztrációjánál, arra a Van, aki forrón szereti tökéletes végszavával lehetne felelni: senki sem tökéletes.

Dűne (Dune), 2021, 155 perc. 24.hu értékelés: 7/10.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.