A Zsolnay család és a Zsolnay-gyár sikere szinte egyenértékűvé vált mára a magyar iparművészet gyakran letűntnek hitt sikerével. A pécsi iparoscsalád olyan maradandó alkotásokat adott Magyarországnak, amelyek máig meghatározzák például Budapest utcaképét.
De volt időszak, amikor a Zsolnay-kerámiák nem a múltat, hanem a modernt és a progressziót jelentették. Zsolnay Vilmos a 19. század végének klasszikusan haladó magyar iparosa volt. A gyár alapítójának művészeti szándékai előremutatók voltak, és ez alapozta meg a Zsolnay-család későbbi sikereit. Ugyan az alapítótól, Vilmostól először fia, a Széchenyi-rajongó Ignác örökölte meg a manufaktúrát, ám az ő halála teljesen egybeesett a Zsolnay-gyár igazi felfutásával és sikerével.
Útkeresés
Amíg Ignác nem volt igazán sikeres a manufaktúrával, addig a korábban kereskedelemmel foglalkozó Zsolnay Vilmos végre sikerre vitte azt. Vilmos nem csak kereskedett, de autodidakta művész és keramikus volt. Ennek a környéken komoly hagyományai vannak, Pécs és Baranya történeti szempontból is fontos a magyar fazekassággal.
Vilmos 1900-ban halt meg, de élete végére a Zsolnay-gyár fejlődése megérett. Már az 1873-as bécsi világkiállításon is sikeresek voltak a Zsolnay-termékek, amelyek ekkor még elsősorban a technikai kihívások meghaladását tűzték ki célul.
Ekkor kezdődött el Zsolnay Vilmos kísérletezése a magastűzű mázakkal, amelyek később rengeteg sikert hoztak a manufaktúrának. A korai próbálkozások még a 19. század jellemző megoldásai voltak, de ebben a technikai megoldásban pont az volt a jó, hogy elég nagy mozgásteret adott a kísérlezetésre. Ebben az időszakban a Zsolnay-gyár tervezői a hagyományok ápolása mellett szinte minden területen előre tudtak lépni, újat tudtak alkotni.
Eozin
A 19-ik század legvégén Zsolnay Vilmos korábbi magyar technikai megoldásokra alapozva kezdte továbbgondolni Wartha Vince és Petrik Lajos kísérleteit a speciáls lüsztertechnikákkal. A fémes mázzal végzett kíséletezés következtében sikerült a technikát gyári előállításra adaptálni, ami az eozin megszületését jelentette.
Talán semmi nem határozza meg a Zsolnay-művészetet annyira látványosan, mint az eozin, amely nem csak szembetűnő, de más nem is nagyon volt képes reprodukálni ipari mennyiségben a kor Magyarországán. Először 1896-ban mutatták be a Milleniumi Országos kiállításon, mint Zsolnay Vilmos és Wartha Vince közös találmányát.
A technika lényege, hogy a keménycserép-edményt speciális alapmázzalégetik ki, erre pedig különféle fémoxidokat tartalmazó eozinmázzal festenek, majd redukáló égést alkalmaznak. Az edény ettől irizáló, fémes hatású lesz, amely megtöri a ráeső fényt. A technika többféle különböző alkalmazásra ad lehetőséget a speciális technikai megoldások mellett. Az egyik ilyen, többféle technikával festett Zsolnay díszedény az 1900-as párizsi világkiállításon osztatlan elismerést aratott.
Ekkor már fiatal magyar formatervezők egész csoportja dolgozott az eozin-kerámiákon, amelyek a magyar szecesszió egyik jellegzetesen maradandó formáját jelentették.
Szponzorált tartalom
A cikk a BÁV támogatásával készült.
