Van Budán egy tér, amely évszázadokon keresztül fontos szerepet töltött be a Víziváros életében, sok fővárosi társához hasonlóan azonban ma már nem igazán tűnik fontosnak. Az egykori Alsó piac, majd később Fazekas tér a XVI. század elejétől három évszázadon át vásártérként működött, 1896 óta pedig itt áll Budapest sorrendben harmadik református temploma. Ez a Szilágyi Dezső tér, amely sokak által elsősorban a híres temploma miatt ismert, építészeti értékei azonban ezzel egyáltalán nem érnek véget.
A terület közepén álló templom különleges helyet tölt be a hazai historizmus építészetében. Pecz Samu műépítész – többek között a Központi Vásárcsarnok és a Magyar Nemzeti Levéltár megálmodója – tervei alapján 1896-ra a hazai egyházi építészetben szokatlan centrális elrendezésű, téglaarchitektúrás, neogótikus épület született a téren, amely több mint 60 méteres tornyával a fővárosi látkép meghatározó, markáns eleme.
A színes-mázas Zsolnay-cserepekkel fedett templomban kötött házasságot 1915-ben Ady Endre, 1940-ben pedig Horthy István, a kormányzó fia is. A tér első parkosítása 1904-ben készült el, majd a szintén Pecz által tervezett díszkút átadásakor, 1929-ben alakították át.
A templom hossztengelyének folytatásában, a szentély mögött, a református bérpalota és a Budai Vigadó között elhelyezkedő épületet közelebbről megvizsgálva igazán érdekes és értékes részletmegoldásokra figyelhetünk fel.
A 4. számú ház, az úgynevezett Förster-bérpalota ugyanis igazi szecessziós-premodern kuriózum, a környék egyik legizgalmasabb építészeti alkotása. Az 1911 és 1913 között született épület tervezője, az Erdélyből származó Hauszmann-tanítvány, Kopeczek György ekkor már a korszak népszerű tervezője volt, nevéhez köthető többek között a szecessziós-historizáló kaposvári városháza és a Wesselényi utca 17. alatti, neogótikus és szecessziós jegyekkel is színesített cipész ipartestületi székház is.
A Szilágyi Dezső téri épületét báró vaskövi Förster Nándor, a Magyar Királyi Államvasutak Gépgyára, illetve a Diósgyőri Magyar Királyi Vas- és Acélgyár igazgatója megrendelésére tervezte: az aktív társadalmi életet élő, főnemesi családból származó építtető 1852-ben született Buda-Pesten. A gépgyártulajdonosok és gyárigazgatók klubjának elnökeként, illetve a Királyi Magyar Természettudományi Társulat rendes tagjaként fontos szerepet töltött be a hazai vas- és acélipar műszaki fejlesztésében, amely az ő vezetése alatt vált nemzetközi színvonalúvá. Ezt a számos újító megoldást felvonultató első Erzsébet híd megépítése is bizonyítja, melyhez a láncszemeket és más szerkezeti elemeket a Magyar Királyi Vas- és Acélgyár szállította.
A fennmaradt jegyzőkönyvek alapján az elemek tervezése során a gyártástechnológiát érintő, egyszerűsítő javaslattal is élt:
belül kimart láncszemeket ajánlott, amit végül esztétikai okokból, a könnyed szerkezet képének megőrzése céljából vetettek el.
Ilyen előzmények után nem meglepő, hogy saját bérpalotája esetében is élt a korszak műszaki újításai nyújtotta lehetőségekkel. A helyszínen előregyártott, fejlemezes vasbeton gerendákból készült födémrendszert alkalmazták: a Stener-Negrelli néven ismert födémet egy osztrák báró, Adolf Spittel építési vállalkozása készítette.
A ház legjellegzetesebb homlokzati eleme, a csodaszép üvegmozaik-díszítés Róth Miksa műhelyében készült, ezt a lakóközösség az elmúlt évek során példaértékű összefogással állíttatta helyre, akárcsak a kapualj márványmozaik és a lépcsőház Zsolnay-kerámia burkolatát.
Az épület helyén 1911-ig egy copf stílusú, emeletes lakóház állt, amely utolsó tulajdonosai után a Höhn-Schuhmayer-ház nevet is viselte. Höhn Keresztély harisnyakötő-készítő és Schuhmayer Mátyás darabontkapitány házának földszintjén a XX. század hajnalán Stehlich József hentesüzlete és Jackel Antalné péksége működött, az új házban azonban már nem kaptak lehetőséget az üzletük továbbvitelére.
Az új, hatszintes bérpalota szecessziós homlokzati mozaikdíszítése és kovácsoltvas munkái mellett aszimmetrikus elrendezésével is jelzi az új korszellemet. Párkányának vonalvezetése és tetőkialakítása, valamint felső szintjének loggiája révén azonban jól mutatja a többek közt Kós Károly nevével fémjelzett erdélyi hatásokat is, emellett azonban geometrikus díszítései alapján Lajta Béla korai premodern stílusához is közel áll, távol maradva a jóval ismertebb Lechner Ödön-féle magyaros szecessziótól.
A két homlokzatú, a Szilágyi Dezső térre és az Iskola utcára egyaránt néző, körülépített udvaros bérpalotát a korszakban kuriózumként két lifttel – egy a lakóknak, egy a cselédségnek – és központi porszívórendszerrel is felszerelték.
Ezt a kényelmet minden bizonnyal a potenciális bérlők is értékelték, a ház több híres lakóval dicsekedhetett. 1922-ben feleségével, Ziegler Mártával együtt a félemeleti lakások egyikében lelt otthonra például
a már akkor is elismert Bartók Béla, a komponáláshoz szükséges csend hiánya miatt azonban hat évvel később – immár új feleségével, Pásztory Dittával – a II. kerületi Kavics utcába költözött.
1929-ben dr. Szunyogh Sándor a Budapesti Autóbusz-közlekedési Rt. (BART) vezérigazgatója lett a ház lakója: a BART 1928-1948 között meghatározó szerepet töltött be a főváros buszközlekedésében, sokáig a központi, Székesfővárosi Autóbusz Üzem legfontosabb vetélytársának számított, sőt, a harmincas években, a gazdasági világválság után a legjövedelmezőbb közlekedésüzemeltetési vállalattá vált.
A frissen elkészült épületnek egyébként nem kellett sokat várnia az első híres lakóra, hiszen már az átadás évében, 1913-ban itt jött a világra Amrita Sher-Gil (Sérgil) – magyar keresztnevén Dalma –, India egyik legnagyobb modern festője, a XX. század 100 legjelentősebb indiai személyiségének egyike, akire egy, az épület falán álló kőtábla is emlékeztet.
Édesanyja, Gottesmann Mária Antónia – a híres orientalista, Baktay Ervin testvére –, és férje, Umrao Sher-Gil, Szimla rádzsájának fia, elismert nyelvészprofesszor, az indiai fényképészet úttörője 1912-ben költözött Budapestre, és váltak a frissen elkészült ház első lakóinak egyikévé. Amrita édesanyjával és húgával 1924-ig élt a házban, ekkor azonban egy olasz szobrász udvarlót követve Firenzébe költöztek.
Harmadik emeleti lakásuk a távozásukig a korszak fontos társasági szalonjaként működött, az indiai kultúrára fogékony értelmiségiek egyik találkozóhelyének számított.
A neves lakóközösség ellenére a tulajdonosnak nem volt könnyű dolga minden bérlővel, ezt pedig a Háztulajdonosok Lapjában közzétett, a lakását teljesen tönkretevő egyik lakóról beszámoló levele is bizonyítja:
A Szilágyi Dezső tér 4. az idén jubiláló – tizedik születésnapját ünneplő – Budapest100 egyik legizgalmasabb helyszíne lesz, a ház építészeti értékei iránt elkötelezett lakóközösségnek köszönhetően 2020. május 9–10-én a nagyközönség is bepillantást nyerhet a különleges épület rejtelmeibe.
A cikk szövegét Horváth Máté (Budapest 100) jegyzi, aki munkájához a házat kutató Szalay Ágnes és Sugár Péter munkáját, a Wikipédia számos szócikkét, a Falanszter vonatkozó oldalát, az Urbface-t, a Mesélő Házakat, illetve Páll Gábor A budapesti Duna-hidak története (p. 104.) című munkáját vette alapul.
